Egy ideje rádöbbentem arra, hogy az öregség alapvető magatartása a sértődöttség. Figyelem az öregemberek arckifejezését, s helyzetüktől, állapotuktól függetlenül ott bujkál tekintetükben és vonásaikban a sértődöttség.Akár betegségtől elgyötörten, akár előrehaladott koruk ellenére bámulatosan fürgén és virgoncan, tevékenyen kerülnek látókörünkbe, hosszabb-rövidebb időn belül előbukkan a mindent elborító sértődöttség.De hát miféle sértődöttségről van szó, és mi lehet az oka? Ez a sértődöttség nem más, mint annak a megbántottságnak, a frusztrációnak a kifejeződése, hogy az élet/avagy természet, teremtés, lehet válogatni / hirtelen és váratlanul, és méltánytalanul visszaveszi mindezt amit eddig oly bőkezűen, szinte fékezhetetlen adakozó kedvel árasztott a földi halandó felé, nevezetesen erőt, energiát, alkotó kedvet, szaporodási hajlamot, jó étvágyat, egészséget, pihentető álomtalan alvást, előnyös külsőt, szépséget, szerelmet, okosságot, s mindenekfölött reményt, s abbéli meggyőződést, hogy mindez örökké fog tartani. Nos egy szép napon, és nem hosszú évek alatt, arra ébredünk, hogy az egész eltűnt, volt-nincs, eloszlott, mint a szappanbuborék, s az öregember ott áll, levegő után kapkodva, mint a szárazra vetett hal:hirtelen nem hallja mit mond a tv bemondó, alig lát olvasni, a keze reszket, s mindig kilötyköli a levest, nem jutnak eszébe nevek és telefonszámok, minduntalan elvesznek bizonyos tárgyak: szemüveg, kulcscsomó, s az ételnek nincs íze, a tegnap még felakasztotta a függönyrudat, s ma az istennek sem sikerül, akárcsak kimászni a fürdőkádból, ami tragédiává növekedhet ha az illető egyedül van a lakásban s magára zárta az ajtót…..S még sorolhatnánk a mértani haladványként tornyosuló problémákat, amelynek ellentéte egy-két szóban sűríthető
: fiatalság, egészség egyenlő boldogság, s ilyenkor teljesen elfelejtődik, hogy az ember akkoriban sem volt maradéktalanul boldog….
Sértődöttség bizony…….Az öregember ott áll sértődötten, az út végén, és nem tudja elképzelni, mivel érdemelte ki ezt a megaláztatást, s erre, sajnos, soha nem is fog választ kapni. Zárójelben jegyzem meg, hogy a sértődött öregemberek közt is ki a legsértődöttebb: az öreg költő: igen kérem, figyeljék csak meg, amikor, egyre ritkább alkalmakkor a tévében interjút ad. Hiába ragyogó elme, a költészet dicsfényének babérkoszorúja a homloka körül, s versesköteteinek, vagy újabban e-köteteinek sokasága, s erény felzárkózni akarása az új időkhöz -tekintetében ott bujkál a sértődöttség, amely mélyebb sebet üt rajta, mint más földi halandó szívén, hiszen ő úgy indult, mint a teremtés ikertestvére, alkotó társa, zuhanása nem áll távol a bukott demiurgosz hullásától….

*PM = post mortem

(A jegyzet kb. 2007/ben íródott, feltehetően egyike a szerző utolsó hasonló reflexióinak)