Gy. M. nem szereti a sört, illetve a megszámlálhatatlan fajtából egyet kedvel csupán, azt is azért, mert nem fúvódik fel tőle. Ritka erény ez az árpalevek sorában. A gyártyó jó hírű, rangos nemzetközi cég, rönomméját pedig valaki vagy valakik csúnyán rontják.
Gy.M. nem az a kimondottan szenvedélyes játékos, de ha már van egy olyan lehetőség, hogy a söröskupak belsejére írt jelzés nyomán nyerni lehet ezt-azt, hát jó néven veszi, ha neki is szolgál olykor a szerencse. Két nyerő kupakot talált, az egyik utazótáskát ért, a másik deréköves pénztárcát. No, ez derék!, ujjongott barátunk, aki régebben arról is híres volt, hogy humorizál, egy kicsit a Tomcsa Sándor modorában. Képes elkészíteni egyik-másik személy(iség) portréját (igaz, inkább csak profilból), aztán szöveget is tud rittyenteni hozzá, az olvasó közderültségére.
Akkurátus ember lévén kiegyenesítgette a dugók recéit, hogy a papiros megsértése nélkül férjenek bele a borítékba, aztán elcímezte a megadott helyre: Bucuresti, of. p. 32., c.p. 235. Vagyis a fővárosi harminckettes postahivatal 235-ös postafiókjába. Elküldte november 11-én, megérkezett december 2-án, visszajött a Győzelem téri lakásba december 6-án. (A postabélyegzők dátuma szerint. Amely nap Bukarestbe érkezett, aznap indították is vissza. Itt az 1. sz. postahivatal kezelte a különös küldeményt. A BUCUREŞTI szó alatt két és fél centivel fehér ragasztott fecnin ez áll golyóstollal írva: „deteriorat în transport”, és olvashatatlan aláírás. A boríték fonákján csinos kis hasításos rés árulkodik a kupakok szomorú sorsáról. Csak a Gy. M. teljes nevét tartalmazó névjegykártyáját hagyta benne a boldog rátaláló, nem riasztotta a foglalkozás megjelölése sem (consilier juridic, vagyis jogtanácsos). Amikor az üres borítékot visszakapta, a humorista levelet írt , ez is visszajött 12-i, bukaresti pecséttel, kísérő lapjáról az silabizálható ki (bár a postai tolvajnyelvet ki érti igazán?), hogy az a cím, az a postafiók, amelyre a boldog nyereményt remélő kupaktulaj a sörösdugót postázta, már nem is létezik. Levelében feltárja panaszát: hogy tehát, tisztelt CÉG, itt lopás és hitelrontás esete forog fenn. Gy. M. meg van győződve, hogy a postai alkalmazottak szedik ki rendszeresen az efféle nyerő kupakokat, és faramuci „monopolhelyzetet” teremtve nyernek mindenféle tárgyat, ezzel azonban teljesen elveszik a fogyasztó kedvét a kiváló ital további s minél gyakoribb élvezetétől. Vagyis elvesztik az ügyfél, az állampolgár bizalmát. (Ezzel azonban úgy tűnik, itt már a jeddi ezüstrókák sem törődnek.)
Na de hát már a nyerőkupak felvevő postafiók is elillant! Most akkor mi légyen? Ki védi meg a fogyasztót?!
Kedves Gy. M., szerintem legjobb, ha rátérsz megint a jól bevált, sokoldalúan kifőzött szocialista – teára. Kupakos teáról még nem regélnek a csúcsreklámok. Azt még nem lopja senki. (Bocs., ha netán ötletet adtam volna…)
2000