Kata a csatonával

Jaj, be rég voltam én iskolás, hallja-é. S maga avval foglalkozik? Ó, be bánom. Emlékszem, volt egy olyan történet az olvasókönyvünkben, hogy valaki megfenyegetett valakit, de az illetőnek egyáltalán nem tetszett. Jól tartom az eszemben. Engemet is gyakran fenyegettek, láncfűrésszel is.
Az mi, kérdezem.
Druzsba.
Aha. Mi volt abban az olvasókönyvben?
Betegtársam nem nagyon törődik az idővel. Ha azt mondanám neki: idősíkok, gyomorsikulást találgatva jelentené ki, hogy nála minden rendben van. Így szokta az orvosokkal is. A reggeli viziten kérdeznének tőle ezt is, azt is, de már a második után suvadnak tovább.
Magát a häläl fenyegeti, csúfolódik vele a főorvos.
Látszik, amint a vállát vonogatja a pokróc alatt.
Hogy lehet egy gyomorrák-gyanús beteg, sőt páciens ilyen felelőtlen?
Mit válaszolt ez a Gyantás Pityu?
Nocsak.
Van még egy alak a kórteremben, lehet hogy ő Luciferkó. Fiatal, sofőr, és lazsál. Nem akar dolgozni, hozott valamiket valakiknek, felvették a kórházba, mindig kéznél van egy-egy betegsége, amivel be lehet feküdni. Most a töksérvét reglálják, magyarázza vigyorogva, és a kicsi nővérke elpirul.
A karácsonyt is itt töltené, mert sok a szeretője.
Visszatérve arra a mesére az olvasókönyvből. Maga szeret lovagolni? Sandít rá Gyantás Pityu.
Én ugyan nem, nekünk lovunk sohasem volt. Veres kutya, veres ló, veres ember…Elharapja a szót, mert…ojjé. Pityu.
Hozzá mérve a róka szánalmas szimuláns.
Abban a könyvben az áll, hogy volt egy katona, és az mindig talpra ugrik, akárhogy is dőjtik. És akárhányszor fölpattan, mindég ott a karja végiben, az ujjában egy kemény fenyögetés.
Samu komám eccé így próbálta jobb bélátásra bírni a medvét, de nem leve foganatja.
Namostmá, azt mondta az illető a katonának, hogy engöm ne fenyögess.
Hát én azt mondom most immá mindönkinek, érti-e.
Kata volt, de nem tudom ki. Kata a csatonával, ilyesmi.
Ennek nincsen értelme.
Hát annak, hogy az embert folyton egzecérozzák?
Annak van-e.
Éppen megint elvonult a vizit, az egyetlen esemény, vágás előtt, a kórtermünkben. Ma nem lesz belelés, rögzíti a tényállást a lógó tökű sofőr.
Gyantás Pityu most adja le az ärsz poétikäját.
No, mett nekëm egy litër pálinka nem poroncsol.
Addig s addig matat a pléh éjjeli szekrénykéjében, amíg valamit bebugyolálva kimenekít.
Dél tájban razziáznak. Jön a takarítóasszony, akiről minden elsőbeteg azt hiszi, hogy ő a főnővér.
Mi az istent csinálnak maguk?
Kinek-kinek az orra alá szimatol.
Mert olyan cefrebüdi van a mosdókban, tiszta pálinkafőzde!
Tiszta pálinkát száz éve se bűzöltünk.
Sajnos, színtelenek és szagtalnok vagyunk. (Persze a szellőztetés mindig indokolt.)
De az a hórihorgas csávó hová lett.
Az nem lett, kuncog a sofőr. Hanem: lött.
És csakugyan, ott szaglik és bűzlik az üres üveg a másik mosdóban, egy emelettel alább.
Szeretném a doktor úr képét látni, huncutkodik a tökös.
S azt minek.
Hát mit gondolnak, kinek volt szánva az a litër pálinka.
Poénnak is rossz, fordulok a fal felé.
Druzsbásan merkelek Gyantás Pityura.
Oké, persze, nem szabad innunk.
De hogy meg se kínáljon belőle?!

Bölöni Domokos