Komoróczy György udvarhelyi anekdotáskönyvében olvastam a tán zetelaki székelyről, akit K. doktor levetkőztetett, holott csak azért kopogott be a rendelőbe, hogy megkérdezze, megvennék-e tűzifáját. Egy sokszor kiadott és a maga nemében népszerű nyelvkönyv második kötetében rábukkantam az angol ikertestvérre. Mr. Priestley, a tanár beszélget tanítványaival, közben egyikük, Hob elmeséli, az orvos levetkőztette s csak a végén derült ki, ő tulajdonképpen Tom nagybácsi gyógyszereiért zavarja a doktor urat. Ilyenkor nekilódul az ember fantáziája. Lehet, hogy K. doktor Londonban tanult s utána praktizált, és ott találkozott Hobbal. Amikor pedig szerencsésen hazaérkezett, a zetelaki favágóval hozta össze a londonival egyforma helyzet. Teóriám sántít mégpedig nagyon, mert a két páciensnek kellett volna leghamarabb találkozni hogy megbeszéljék, már csak a jó poén kedvéért is hogyan fognak viselkedni K. doktor rendelőjében.

Jobban kellene ismernem a humor mélylélektanát, másképp kár s vétek értelmezni ezt a búvópatakszerű jelenséget – hogy ami Udvarhelyen megtörténik, az tulajdonképpen Londonban játszódik le. Amennyire sajátosnak mondják a székely humort, legalább annyira egyetemes is. A hősök és helyzetek azonossága nyivánvaló, lóvátett kereskedők, örökké szomjas hivatalnokok, együgyü vagy épp ellenkezőleg, furfangos parasztok, naivságukban bármire rávehető szolgálólányok mindenütt előfordulnak a földkerekségen, ezért aztán a vidám vagy fekete anekdotákban is. S ha alaposabban utánanézek, nem kizárt, hogy megtalálom a kápolnásfalusiakról elterjedt erdőjog ikertestvérét a finneknél vagy a bajoroknál. Kápolnáson ugyanis az történt, hogy Mária Terézia császár asszonytól kérelmezték, éppen csak annyi fát vághassanak ki, hogy a Hargita rengetegében egy létrát nyugodtan elhordozhassanak azontúl. Azt viszont nem vallották be, hogy a létrát ezúttal keresztben viszik át az erdőn!

Nem is annyira az ismétlődés, inkább az ismétlés tartja meg humorunkat. A vicc műfaja elsorvadna, ha nem mondanák minduntalan, minden társasági alkalommal.

Hanem a java még hátravan. Amikor Csíkban éltem, az első, a vidék éghajlatát nagyon is jellemző szólásmondással fogadtak: jókor jöttél, mert nálunk a nyár épp egy csütörtök délutánra esett… Szóval Csík az a hely, ahol egy teljes évszak lefut egy kurta délután, előtte is, utána is – a tél hidege. Erre fel említett nyelvkönyv első kötetében olvasom, Angliában egy keddi napra esett a nyár! Egy világ omlott össze bennem. Lehet, hogy a nyelvkönyv szerzője, C. E. Eckersley Udvarhelyre meg Csíkba látogatott?

Még a legvadabb fikció is kanalas orvosság, ha netán kiderül: professzorunk székely volt!