No, Atyafi!

Kolozsváron úgy illett bemerészkedni hozzá, hogy szerzett az ember egy palack jó vörösbort. Fejtágítón voltunk ott, továbbfékező tanfolyamon, és hát lógtunk, amennyit csak lehetett; mire azonban a sok csellengés vége felé Hozzá is eljutottunk volna, hát már alig tudtuk ketten-hárman összedobni azt a pár lejt a borra. Kicsattanó jókedvvel fogadott: No, atyafiak, hát eljöttetek? Mi el. S hát mi hír van odahaza? Hát semmi. Akkor jó.
Dolgozott tovább. Olyan volt neki a szobrászás, az anyag formálása, mint a levegővétel, talán annál is könnyebb s természetesebb. Magyarázott, mutogatott, főleg pedig adomázott. Jó közönség voltunk: minden régi sztoriját honoráltuk. Ezekre később ráismertem, amikor eljött Korondra, kiállítani. Lili lánya ott született, de amint a tárlatnapló bejegyzése tanúsítja, csak 1983-ban kezdett igazán ismerkedni szülőfalujával. Augusztus 11-én, az árcsói fazekasvásár alkalmával fenn, a faluban, a művelődési otthon klubtermében állított ki három művész: Benczédi Sándor, Benczédi Ilona (Lili) és Páll Lajos. Páll Lajos mint mindig, lakonikus: „Az öröm nekem is öröm.” Az Atyafi így írt: „Nagyon telik az idő! Már harmincnegyedik éve, hogy elkerültem Korondról. Most, hogy újra itt lehetek, elragadnak az emlékek s újraélem az itt eltöltött csekély öt esztendőt. Csak azt sajnálom, (hogy) az árcsói fürdő még azóta nem tudott újraéledni.”
Mit mondhatunk? Az Árcsó azóta sem vált igazán korszerű, forgalmas fürdőhellyé, de a korondiak anyagi gyarapodásával (felső határ a csillagos ég!) nemsokára fölpártolja valaki, gyaníthatóan inkább helybéli vagy onnan elszármazott tőkeerős vállalkozó, és elvarázsolja. (Más kérdés, hogy valószínűleg pofára esünk: mire ugyanis lesz immáron kies feredő, kényeztető mindenfélével, mi, vékonypénzűek aligha engedhetjük meg magunknak az üdülést benne, még tán a fagyizást sem.)
Az Atyafi pediglen végképp eltávozott az örök szobrászmezőkre. Lili Svédországban él, művészete kiteljesedett. Csak Páll Lajos maradt a helyén, mint valami erős derekú öreg tölgy. 1999. április 18-án, vasárnap éppen Ő beszélt az Atyafiról; mert a falu sokat ad fiaira, nem is falu az olyan, amelyiknek legalább egy híres embere nincsen.
Korondnak sok van, de nem árt a még több. Tarcsafalván, ahol Benczédi született, már öregből is alig találni, úgy megfogyatkoztak, nemhogy fiatal volna. Ki tudhatná, egyszer majd, később, a helység feltámadásakor kultusza támad ott is a nagyokat kacagó kis piros embernek.
Korondon kopjafa őrzi emlékét, az unitárius szeretetotthonban pedig mosolyra késztetnek jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető stílű munkái, melyek a megbocsátó humor vagy a harsány karikatúra, néha a kíméletlen irónia fényébe vont alakokat és arcokat, helyzeteket és zsánereket mutatnak fel ennek a cudar világnak; hogy hát ímé‚ atyámfiai, ilyenek vogymuk. Ilyenek is; nem csak por és hamu.
Gondolom, az Atyafi mint a mi külön égi csatornánk, minden régi jó szokását megtartva sugározza elragadó derűjőt onnan Fentről, harcsabajsza alatt el-elhúzódik a szája, szemöldöke hirtelen felfut az angyalok lakta Fellegvárig, s mielőtt megmerítkezne, mint otthonában ébredéskor, a hidegvizes kádban, ott is, az ég búzavirágkék hullámaiban (brr, kissé giccses, berzenkedik most bizonnyal), újra rácsodálkozik az elfogadhatatlanra: mármint arra, hogy bizony gyarlók és esendőek vagyunk…S két mély korty között nevető órát tart, mert hát mindazonáltal nagyszerűek és egyszeriek és megismételhetetlenek, egyszerre kicsik és nagyok is vagyunk –, mint minden jobb pillanata a világmindenségnek; és erre bölcs poénra akkorát kacag, olyan harsogót, hogy a űri színpad komoly moderátora: Gábriel Atyafi is könnyesre vidítja magát…A mingedelem egéből kicsordul néhány csepp kékség, és mi idelent az árcsói forrásnál azt mondjuk kissé meghatódva: jó napunk lesz, lám csak, ma reggel igencsak gazdag a hajnali harmat.
Az Atyafi pedig ott is csak huncutkodik váltig: ha elunja a bazi határtalan üdvösséget, hát rácsap az agyagra, és gyúr egy facsaratosat a Teremtőről is.

Bölöni Domokos