Erkölcsi bizonyítvány

Gyanús fickók szimatolnak a környéken, a Patron aggódik. Ha „ezek” – mármint az ő melósai – csiripolni kezdnek…Ejteni a hülyébbjét. Hulljon a férgese. Sunyu a fejét vakarja. Mind jó munkaerő, tartják a pofájukat. Kit dobjunk ki, főnök? Te tudod, morogta a Patron. A te patkányaid.
Sunyu mindjárt kiszúrta ezt a Curit. Aki döbbenten tapasztalta, hogy míg a veteményesben érett paradicsom után kajtatott, a kapuból ellopták a kerékpárját. Másnap Sunyu: – Hé, te Gyula! Nyakamra járnak a zsaruk. Ideje beszerezni azt a kib…tt papírt.
– Miféle papírt, főnök? – sápadt el mindjárt Curi. Ezt a nevét senki sem ismerte a cégnél, a kapunál ő csak Iuliu Hete. Gyermekkora óta retteg mindenféle papírtól. Irgalmasan kékre fenekelte a pap bácsi, amikor az öccse egy csésze tejeskávéért s egy szelet vajaskenyérért leírta egy cédulára: hogy ő, Curi vitte el a Szent Antal-szobrocskát a szenteltvíztartó mellől.
– Add csak ide a buletinedet, mindjárt kitöltöm ezt né, s indulás a Borsos Tamás utcába. Beadod, s tíz lejt is hozzá, közben veszel a postán két lejre okmánybélyeget, meg vagyok értve? Úgy kéred, hogy: tim-bru fisz-kál.
Ha nem kerülsz mindjárt sorra, nem baj. Holnap is van nap. S mind így, amíg meglesz a papír. Anélkül nem adhatom ki a fizudat. Na, nyomás!
Bicikli nélkül nem élet az élet. Curi világéletében kerékpáron járkált a város között, de még a hegyekben is. Most legyalogolta a cipőjét a lerakattól a postáig. Mire megszerezte a bélyeget, a rendőrségen már legalább hatvanan várakoztak. Be sem állt a sorba. Visszakutyagolt a céghez. – Na mi az, Gyula? Megvan a priusz?
A fiatalok együtt röhögték Sunyuval. – Hát menj vissza holnap is, Gyula. Most hazamehetsz. De lové nincs, amíg nem hozod a bizonyítványt!
Másnap fél nyolckor már ott posztolt a kapu előtt. Gyanússá vált, igazoltatták. Úgy megijedt, tizenkettőig nem mert visszajönni. Akkor, talán a harangszótól, mégis megemberelte magát, és sikerült beslisszolnia a belső szobáig. De balról, az üveges ketrecből egy sovány nő rászólt: Ne tessék! Tizenkettő és fél egy között ebédszünet. A már bentlévők cinkosan összemosolyogtak. Curi úgy tett, mintha Svejknek beszélnének, nem őneki, de a másodszori tiltás már parancsként hangzott, hát leforrázva somfordált ki megszégyenülése színhelyéről.
Másnap pontban kilenckor beállt a sorba, dögmeleg volt, izzadt derekasan, de kiállta. A körötte ácsorgó kérvényezők megnézték maguknak. Lám csak, felvitte az isten ennek a cigónak a dolgát!
Bizony, az állt a papírján, a megfelelő rovatban, ama kérdésnél, hogy tudniillik mi a francnak igényli ezt az igazolást, hogy: cégalapítás céljából. Sunyu írta oda sokat sejtetően, immár három napja.
De végre megvolt a papír! Diadalmasan maratonozott végig a városon, a gyárnegyeden, ki az erdő alá, ahol a lerakat téglarakásainak árnyékában kékellő derűvel pálinkáztak a fiúk. Curi nem kért, hiszen ő alapjában véve kerékpáros, és aki kormánynál van, az ne igyék.
Sunyu bosszankodva forgatta ujjai közt a friss erkölcsi bizonyítványt. Majd kényszeredetten visszaadta. – Jól van, Héte Gyuszi. Gyuszibá. Mindig tartsd magadnál, tedd a személyidbe, akármikor szükséged lehet rá. Ne, itt a fizud is, ötven lejjel emelt a Patron, hisze’ papírod van róla, hogy nem vagy bűnöző. És mivel józan vagy, kapsz egy pompás feladatot. Ugye, meguntad az apostolok lován járást?
A fiúk értették, Curi nem. – Miféle lovon? Hát gyalogosan, te észláda!
Ja, persze. Úgy felpattannék valamire!
– No, akkor helyben vagyunk –, bólintott Sunyu. – Mondd utánam tízszer: Strada Moralei. Mondja Curi hűségesen. „Sztrádá Moralé! Sztrádá Morálé!…”
– El ne felejtsd, Gyuszi. Ott van a lóversenytér környékén, a megfigyelőtorony mellett. Elmész oda, és a harmadik ház előtt találsz egy lovat kipányvázva. Egy biciklit, te habarcsagyú! Ne, itt a kulcs, mert le van lakatolva. Felülsz rá, elhozod ide. Előbb még bemész a Borsos Tamás utcába, semmit sem kell csinálnod, csak megnézed, hogy a káziernél mekkora a sor, mert a Patronnak a fia is kell hogy menjen papírért, na. Értve vagyok, Gyuszi?
Curi int, minden oké. De ezúttal cselt vet. Vele nem fognak kibabrálni. Hogyne, agyongyalogoltatják, nem marad ereje rakodni… Micsoda ürügy, hogy aztán gyengeség miatt éppen őt pakolják ki elsőnek a cégtől…
Buszra ül! A kórháztól sétaút, nem egyéb.
Sunyu éppen csak hogy kiszedi a bicajt a csomagtartóból, s megköti a harmadik elhagyott ház kapujához, mint vitéz a lovát. Majd aztán távolabbról figyeli a műveletet, kissé ideges, végül megnyugszik; jön a betyár, megvan a ház, a bicikli, nem is kell kulcs. Curi felpattan rá, vígan karikázik lefelé.
Sunyu telefonon a Patronnak: feladat megoldva, ügy elintézve. Aztán még egy telefon.
Curit épp a rendőrség kapujában szedik le a lopott kerékpárról. (Idejében jött a füles.) Megmotozzák, a rendőr vigyorogva mutogatja kollégáinak a manusz priuszos papírját. Harsogva nevetnek. Ezt a tésztát!
– Büntetlen előéletűűűűű!

Bölöni Domokos