Még egy hét választ el a jeles naptól. Előzetesként tovább szemelgetünk az Első versem összeállításhoz eddig beérkezett válaszokból:

Bágyoni Szabó István (Budapest)

Első versszerű megnyilvánulásaimra igenis, emlékszem. Lehet, hogy nem lenne ennyire kézzelfogható az én versemlékem, ha a szó mellett a „száraz fa” nem jelenik meg ilyen korán az életemben. Szinte a mondatformálások idején. És aki pennát és hegedűt majdnem egyszerre vesz a kezébe, az lelkében-fülében egyaránt mondatfoszlányokat, verssorokat dédelget-dúdolgat.

Laczkó Vass Róbert (Kolozsvár)

Kezdetben volt a dal, az pedig az embernél volt, és az ember maga volt a dal. A vers, a költészet, a líra szellemi szükségszerűség, mióta megszelídült az ember, és rájött, hogy az szívritmus ütemei, hovatovább a zavara szerint összeütögetett fadarabok, csapkodó tenyerek, dobogó lábak és ringatózó csípők mellé szervesen illeszkednek a lelke legmélyéről előpréselődő hangok, amelyek szótagokká, szavakká, „rímes furcsa játékká” rendeződnek össze. Talán ezért van, hogy az első, gyerekkorban szerkesztett versikék ösztönösen is összecsendülnek a sorvégeken. Elfeledjük persze, rituálisan összetépjük, elégetjük őket, és gondolni sem fogunk rájuk mindaddig, amíg elő nem csírázik belőlünk is a visszamosolygó bölcsesség.