Első versem: Balázs Imre József (Kolozsvár)

1987-ben jelent meg versem a kolozsvári Napsugár c. gyereklapban, 11 éves voltam akkor. azt a naiv komikumot, ami a versben volt, a szerkesztők nyilván vették, és jókat nevethettek rajta – én meg elcsíptem valami levegőben levő korhangulatot, amin amúgy én is jókat tudok nevetni azóta, ezt a verset többször elmondtam már nyilvánosan az utóbbi években (most is tudom kívülről). A pionírnyakkendős fotó is azokból az évekből való.

Kikelet

Itt van már a kikelet
Nekünk éppen ez kellett
Hiszen hideg volt a tél
S rettentően fújt a szél.

De most már mindennek vége
Megjelent az égnek kékje
Erősebben süt a Nap,
Eltevődik a kalap.

Hazajöttek kis fecskéink,
S nemsokára vezérük int:
„Nosza, kezdjünk fészket rakni.
Kell a népnek szaporodni ‘”

Balázs Imre
Székelyudvarhely

bij

2016. április 1.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights