Első úgymond számomra jelentősebb, (mert nyomtatásban megjelent, többek által olvasott) versem évszáma (1996) szerencsére megmaradt bennem, az emlékezetemben (bár volt egyetlen rövid másik, amelyet sok huzavona után egy egyházi lap közölt.)

Baráti üdvözlettel: Gyuri

Nem ezt…
(’89)

Valami más álom volt:
rongyos mámorban egymást keresték,
simultak gyöngéden össze a szavak
és egymásba hulltak, mint a csillagok.
Hiába hőzöngő hernyótalpak,
gőgösen meredező, érdes vasak,
hiába hasadó kabát, ing
alá fröccsentett halál.
Valami mást álmodtam – de
százával tereken, utak mentén
a gyertyák, szüntelen virrasztó,
viaszkönny-hullató siratóasszonyok,
ők sem ezt akarták.
Csodás vérvirágok szökkentek hirtelen szárba,
de aszfaltba, szerterobbanó halál-
csipkés vakolatba rémülten hiába
kapaszkodtak – buzgón kitépték,
sárba taposták, eltörölték őket.

Mást láttam volna, Istenem,
nem cafattá tépett utcák, házak,
égre merevült üvegszemek, örök
görcsbe rándult karok-lábak,
kőre csapódó, csattanó koponyák,
szétdobált, csonka nagy babák
meggyalázott áldozatát.
Nem ilyen rítust, ferde mágiát,
szentek alázását, vesszőfuttatását,
nem őrült sátánok szentté avatását.

Csak ezt ne mutattad volna meg nekem
s a többieknek sem, Uram, soha,
mert látod, rettegek azóta
minden éjszakát és pirkadatkor
tüzes bélyeget éget arcomra
minden ébredés.

Szabadság – TETŐN / 1996. augusztus 17.