AZ ELSŐ VERSEIM

Nekem igazából nincs első versem, hanem csak első verseim vannak. Természetesen vannak, illetve voltak, még az „igazi” elsők előtt is valamik, amelyeket úgy negyedikes-ötödikes koromban vetettem papírra: az egyik egy elbeszélő költemény, és a Marosvásárhelyi Népi Együttes, onnan is Széllyes Sándor előadása volt az ihletője, aki akkoriban, a hetvenes évek közepén, valami humoros (népi) történetet adott elő a polyáni kultúrotthonban a jól szórakozó falusiaknak. Ennek a mintájára (ihletésére) írtam szinte egy szuszban meg egy akkori vonalas füzetbe a rövid elbeszélő költemény-féleséget, amit humorosnak gondoltam akkor, s ha most jobban belegondolok, csakugyan volt benne, ha nem is humor, hanem inkább némi tragikomikum, vagy tán helyzetkomikum. A másik, az egy rövid versike, amit egy padlásunkon talált két világháború közötti kalendáriumban olvastam, ötödikesen, és a könnyes Erdélyország orcájáról (vagy orczájáról?) szólt, valahogy így: „Édes, kedves Erdélyország/ Miért könnyes a Te orcád?” Ennek a nyomán is papírra vetettem egy két-három szakaszos költeményt, amit rögtön be is küldtem a Jóbarát Versfaragók levelesládája című rovatába Németi Rudolfnak, és vártam-vártam, türelemmel, minden hét elején, amikor keresztanyám, a postásunk hozza a friss Jóbarátot. Benne az én versemmel, gondoltam. Órákig feküdtem a bejárati zöld vaskapunk melletti kőkerítés széles tetején a napfényben, és a Borvízpataka felől fürkésztem a postásnő feltűnését. És ő jött is, és én izgatottan, remegő kézzel nyitottam ki a lapot mindig, hogy mihamarabb megnézzem, benne vagyok-e? Nem voltam benne, és azután sem, soha. Csak annyi szerepelt egyszer-egyszer a későbbiekben is, a Versfaragók levelesládájában, iniciáléval, hogy küldjön még, hogy ez a két sor jó, avagy nem jó stb. De az a várakozás megszépítette, csodálatossá varázsolta egy egész vakációs nyaramat.
Az „első” verseim (két darab költemény) pedig az Utunk 1983-as számában jelentek meg (1983. május 20-án), hátul, a LEVÉLVÁLTÁS HELYETT rovatban, ahol a magyar irodalmi olimpikonok költeményeiből válogatott a szerkesztő AZ OLIMPIA IRODALMI KÖRE címmel. Nem volt persze semmilyen irodalmi kör az akkori besztercei magyar irodalmi olimpián, csupán csak begyűjtötték az olimpikon „versfaragóktól” a „véletlenül” épp a tarsolyukban található költeményeket. És egy jó hónappal később (1983. június 26-án) egy teljes csokornyi, hat darab bemutatkozó vers az Ifjúmunkás középső oldalán, a szép emlékű Lázár László, Lazics szerkesztésében. Érettségi előtt voltam éppen, azt a boldogságot! Fotó, plusz egy rövid, ki vagyok, mi vagyok én-szöveg, amelynek a végén valami Ars poetica-szerű mondatot is meg kellett (vagy meg akartam én?) fogalmazni.

UTUNK

A CSÖNDBŐL ÉRKEZTEM

lám a titkaimat szétszórtam előttetek
s most már meredhet rám némán
fegyver is többet elmondani nem tudok

emlékemmel beleköltözöm gondolataidba
szemedben testem maradéka megszállva csak
néhány napra ott marad

ne féljetek fejem meg nem szűnő fájdalmai
nem szállna át rátok
s a hidegtől megüvegesedett
szemetekbe nem csorbul bele a nézés

ha eltűnök ne keressetek
mondjátok azt a csöndből érkeztem
a csöndből jöttem csöndet hozván
magammal s elmentem sehova

AKKOR

Nem tudom,
hogy
végül is
hány önmagadból
vetkőzhettél ki.
Én
már
csak gondolatban
voltam jelen.

Mint aki begombolja
ruháját, hogy kigombolhassa.
Úgy néztél ki

akkor.

IFJÚMUNKÁS

Fekete Vince

1965. április 7-én születtem Polyánban, s jelenleg (még néhány napig) a kézdivásárhelyi 1-es számú ipari líceum XII-es diákja vagyok. A versírás számomra létforma. Hitem az írás fontosságában és hatalmában tántoríthatatlan. Foglalkoztat az érzelmek és az emberek múlandósága, éppen ezért szeretek minden örömöt fenékig kiélvezni. Szeretném, ha verseimmel – ha csak lélekben is – valamit tehetnék az emberekért.

SEMMI SEM TÖRTÉNIK

Megyünk, s leülünk.
Pihenünk, mint homok-
szemek az esőben,

s a hallgatás kirakatai
egyetlen dübörgéssel
előnkbe zuhannak.

RELIKVIA

ugyanakkor becsavarogjuk
a falu utcáit

szemeid jóindulatában
fürdőzve teljesen kibo-
rulok a múltból –

…………………………….

az élet csendje letaglóz
az ablakon át a
a távozó nyár ferde
sugarai arcom csíkokra
szeletelik.

TALÁLKOZÁS

te vidám
én hallgatag
te új vágyakkal ismerkedsz
én csak magammal

PÁRHUZAMOSSÁGOK

Hallom a tavaszt esőt kopogni
a közeli háztetőn
s előttem a sáros vízben hó-
darabok úszkálnak.
Hallom a szellőt – s érzem –
amint oldalról dobhártyámnak
nekirugaszkodik, s az olvadás-
ban a fényes foltok, mint
valami örökmécsesek fölvilágí-
tanak arcomig.
Hallom hangod susogását:
havazást ígérsz a rügyező
nappalokba, a múlt évi virá-
gok csontváza fölé, de látom,
hogy már tavasz van.
Valaki vigasztalni próbál ma-
gamért a szívet csavargató
márciusban.

REKVIEM

nem szeretnék kivetkőzni szerelmedből
tétován
beleöregedett tekinteted nappalomba
a szavak……………………………………..
az elmémben rögződött szavaid gyors
egymás utánban vázolódnak fel a
távolodások…………………….grafikonjain
…………………………………………jövő
idejű gondolataidra mit válaszolhatnék
………………..mit?……………………………….
kihívó gesztusaiddal ne kényszeríts
visszazökkenni önmagamba
tudom
fölráncigált meglepetésként akartál
szólni
hogy itt vagy hogy létezel
de inkább nem szólsz semmit…………….
……………………………………………..
belegöngyölöm magam hiányodba

EMLÉKEZTETŐ

ott álltam
térbe süllyedten
a kitartás végső pontjáig
figyelve
a vonat frissességembe
nevetve fékezett s a
fuldokló szél hajszálaimba
kapaszkodva röpített
tekinteted az enyémet
zajtalan keresve
kutatva
megtalálva
megbabonázott
aztán a borús délután
sírva elémbe sietett
(szívemben maradt)

Ahogy gépeltem be a verseket, mindenféle gondolatok jutottak eszembe. Leszámítva a szerelmes ifjú világfájdalmas ömlengéseit, képzavarait, még most is találok olyan sorokat, szakaszokat bennük, amelyeket ma is jó szívvel vállalhatnék. Akkoriban – jól emlékszem – Konrád György A látogatóját olvasgattam, Boér Géza költészetét studíroztam behatóan, ez érezhető, és látszik is az utolsó két darab szétszórt szavú opusain, és sok Utunk, Igaz Szó, Ifjúmunkás-költeményt olvastam ugyanakkor. De Babitsot is, aki azóta is kedvencem, és az akkoriban frissen megjelent könyveket, Szőcs Gézát például, bár az ő hatása nem nagyon érezhető itt. És igen, a falu központjában található mindenes bolt (Băcănie) könyvszekrényéből, bizony, ilyen köteteket halásztam ki, majd kunyeráltam pénzt apámtól, hogy megvehessem őket, mint Bordy Margit és – igen, Gábor bácsi – Cseke Gábor verseskönyve is. És most is előttem van a vonattal hozzám, a faluba megérkező lány képe, akit az utolsó Ifjúmunkásos darabban „tettem halhatatlanná”; az a találkozás itt van ma is a retinámon. És az a falu, és az is, hogy mennyire, de mennyire el akartam kerülni onnan. Igen, onnan, ahová most pedig: vissza.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ