Nem találtam visszautat…

Van olyan érzésem, hogy márpedig első vers nincs is. Legalábbis én már nem találtam visszautat ahhoz a helyhez az időben, amelyen az felbukkanhatott. Az első szövegét sem tudom. A gyermekkor erről az oldalról végtelennek tetsző olvasói, írói penzum, többrétegű szöveg- és élményáteresztő hártya, mindent felszívó szivacs. És melyik volt az a szöveg a folyamatban, amely elsőként minősíthető versnek? És az is kérdés, ha nem is tartozik közvetlenül a tárgyhoz, lehet-e újabb olyan szövegünk, amely minden előbbit leértékel, a felkészülés időszakába sorol.
Úgy gondoltam, mivel az első versekkel (pontosabban versezetekkel) teli noteszeim egy elhagyott szoba íróasztalfiókjában lakályos egérfészekké alakultak, az első közlések forrásait hívom segítségül. A költői debütálást az 1985-ös publikálások jelentik az Újvidéki Rádióban, a Képes Ifjúságban és a Híd júniusi, fiatalokat közlő számában. Ez utóbbiban szerepel a Nyárközép című vers, amelyre itt és most azért esett a választásom, mert egyik első olvasmányom, egy meséskönyv lapján látott és költőien félreértett képre utal. A kis könyv hősei a szöveg tanulsága szerint Afrika szívében járva épp egy áradó patakon, folyócskán keresik az átkelőt, s egy víz ölelte szürke, nagy, kerek kőre találnak. Amiről teljes bizonyossággal hittem, maga a kontinens galambszürke, dobogó, körhullámokat keltő szíve. Ezt küldöm szeretettel.

NYÁRKÖZÉP

Nyár közepét képzeld úgy el,
ahogyan egy képeskönyvben
láttad Afrika szívét.

Vadász,
dzsungelből kilépsz!

(De itt vigyázz, az én szívem dobog!)
S amint a földrész kincseit lopod,
gázlót keresve megleled,
ahonnan körhullám ered.

Galambszürke, forró, s akár a
prüszkölő vízilófejek.