Amint ballagott át a zebrán a villamosmegállóhoz, látta, hogy a túloldali járdán egy lány szaporázza a lépteit feltehetően oda, ahová ő is igyekezett. Aztán a kanyarban feltűnt a sárga villamos, és a lány futni kezdett. Ő meg csak úgy, a szokásos hanyag eleganciájával lépdelt a megálló felé, mert a kollégiumban töltött évei alatt megfigyelte, hogy mielőtt odaérne a tuja, a baloldali útkereszteződésnél pirosra vált a közlekedési lámpa és akár még várhat is rá mondjuk fél percet. Ez pedig untig elég ahhoz, hogy kellően szemügyre vehesse azt a szőke, hosszú hajú, hosszú combú, kissé csámpázva futó csajt. Így, kellő távolságról figyelve elég jó alakúnak tűnt. Karcsú, bögyös… futás közben egy kissé dobálja a lábait. Nem baj. A legtöbb nő dobálja. Ez a szériahibájuk. Ilyen csámpásnak teremtette őket az Isten, vagy a természet, vagy akárki. Mert a legújabb tudományos kutatások szerint akár az is elképzelhető, hogy valahonnét az űrből szabadult ide valamiféle szuperintelligens társulat, és azok buherálták meg az evolúciót. Tehát végső soron az is feltehető, hogy az ember, mint olyan, nem az Isten teremtménye, és nem is a Darvin féle evolúció csúcsterméke, hanem a fent említett űrlények által ide importált termék. Oké, de akkor ki küldte ide, és egyáltalán ki teremtette ezeket az űrlényeket? Két hete a filoszoknál tartott előadást egy Amerikába szakadt fejlődéselméleti kutató hazánk fia. Ő hab- latyolt erről vagy másfél óráig. Tiszta zizi a pasas. Neki ugyan semmi köze se a filozófia szakhoz, se a biológusokhoz, de éppen arra járt, mondhatni, hogy rosszkor volt rossz helyen, volt két üres órája, mert összeveszett az éppen aktuális barátnőjével. Bement, meghallgatta, és azóta se ért egy kukkot se az egészből. Na bumm, ennyi. Az a fontos, hogy nem kell vizsgázni belőle. Épp elég az a sok marhaság, amivel teletömik az ember fejét, és persze a büdös életben nem lesz rá szüksége, de az indexébe beírják érte a jelest. Vagy mehet újra vizsgázni. Piszkosul elege van már ebből az egész diákosdiból. Kétszer abba is hagyta, de az öreg, mármint az apja ragaszkodik hozzá, hogy a neve elé kerüljön az a bizonyos dr. Jó, legyen meg neki, ő fizeti a tandíjat. Mindez mellékes és elméleti viszonylat az életében. Az viszont tény, hogy a csajok többsége futás közben dobálja a lábát, tehát csámpás. Lehet, hogy azért van, mert futás közben is riszálják a seggüket? No, hát ez az igazi nagy felfedezés. Hát persze… Erre eddig nem is gondolt. Pedig egy ügyes jogásznak, aki mellesleg politikusnak készül, mindenre gondolnia kell. Ezen áll, vagy bukik az élete. Sőt, a karriere.
Közben a lány odaért a megállóhoz. A lámpa is zöldre váltott, bedöcögött a villamos. Hagyta, hogy elé tolakodjon a nő. Sőt, még helyet is engedett neki. Így legalább a fenekét, meg a melleit is jobban szemügyre vehette. Felrémlett benne, hogy valahol, valamikor már találkoztak, vagy legalábbis voltak hasonló szituációban. Lehet, hogy már táncoltak is együtt valamelyik diákbulin. Valami rázós metál számra, vagy akármi, mert ha lassúzott volna vele, arra biztosan emlékezne. Belépett volna a két kemény combja közé, jobb keze a farmerba csúsztatva markolja a bal farpofát, miközben a balkar átöleli a vállát, és smaci hatért. Utána egy-két feles konyak, netán egy fél tabletta a colába, de csak szigorúan kedélyjavító, aztán séta a parkban, és az első padon úgy mászik rád a nő, hogy le se tudod vakarni.
Szerencsére sokan voltak a villamoson, senkinek se tűnt föl, hogy mennyire nyomul a lányhoz. Megkopogtatta hát a vállát és megkérdezte:
─ Oda jössz te is?
─ Attól függ, hová.
─ Hát a tüntetésre, a minisztérium elé.
─ Ja, oda. Jönnek a többiek is a koleszból. Sokan már el is mentek. Ott várnak a téren. Te milyen szakos vagy?
─ Jogász. És te?
─ Tanár. Matek, fizika.
─ Lány létedre? Ez kemény. Egy igazi számító nő!…
─ Ide vettek föl. Most miért cikizel?
─ Dehogy cikizlek. Nem veszed észre a szememben a csodálatot?
─ Láttad tegnap este a tévében a képviselőt?
─ Láttam. Röhögtem is rajta egy nagyot. Még ekkora barmot… Külföldre menti a milliárdjait, és protestál a szegények nevében. Offshore cégek, meg hamis deviza… Még jó, hogy nem kért mellé szociális segélyt!
─ És még van pofája kiállni a plénum elé és beszarozik másokat. Hát nem egy gizda?
─ Ez a generáció már csak ilyen. Javíthatatlan selejt. Ezeket már a külföldi haverok, se tudják kihúzni a szarból.
─ Látod, ezek miatt kell külföldön munkát vállalnia a magyar fiatal diplomásoknak ─ fordult szembe a lány. ─ Ja, és ha lehet, ne tapizd a seggem!
─ Jól van, ne finnyáskodj már! Látod, hogy engem is nyomnak… Különben nem csak a diplomásoknak, a többinek is. Ezért megyünk tüntetni, nem?
─ Ezért hát. Olvastad a HÖK plakátját? Jó szöveg, de mi is az a HÖK tulajdonképpen? Melyik párthoz tartozik?
─ Te aztán igazi buta matematikus vagy ─ mondta a fiú. ─ Az a Hallgatói Önkormányzat. Én ragasztottam ki a plakátot.
─ Az rendben van, de melyik párthoz tartozik? Olyan nincs, hogy pártsemleges…
─ Tudod mit? Maradj inkább a matematikánál! Mi a franccal foglalkoztok ti ott a leányneveldében, ha még ezt se tudjátok?
─ Hát például azzal, hogyan lehet megszerezni a nyelvvizsga bizonyítványt, mert különben nem adják ki a diplománkat.
─ Ugyan, az csak egy papír… Fordulj bizalommal a te Bence bátyádhoz, ő majd elintézi.
─ Ugyan, beszélsz itt hülyeségeket… Ki az én Bence bátyám? ─ húzta el a száját a lány.
─ Én ─ húzta ki magát a fejét fölvetve a fiú. ─ Dévavári Bence, a HÖK jogász tagozatának képviselője, szolgálatjára. És én kit tisztelhetek a nagyságos kisasszonyban?
─ Bór Réka, szolgálatjára a méltóságos úrnak. A Kisfalusi Bórok családjából. Szóval, mi lesz azzal a nyelvvizsgával?
─ Nyugi! Nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy a minisztériumban főzik. Mert ugye jönnek a választások, nem mindegy melyik pártra szavaz a diákság. Ha jól politizálunk, mi lehetünk a mérleg nyelve. Ez még matematikailag is kiszámítható. Előbb-utóbb meglesz az a nyelvvizsga is. Még nekem sincs, tehát személyemben is érdekelt vagyok.
─ Hát… Bence… én számítok rád ─ simult hozzá a lány. ─ Te biztosan jó ügyvéd leszel.
─ Inkább politikus ─ magyarázta hévvel Bence. ─ Majd a mi generációnk megmutatja ennek a tehetetlen, vén társulatnak, mi a nemzeti érdek, meg a jog, meg a népképviselet…
A villamos a Corvin Mozi mellett húzott el. Bence fölkapta a fejét és kimutatott az ablakon.
─ Látod ezt az épületet? Itt, a híres Corvin közben sebesült meg a nagyapám ötvenhatban. Egy maroknyi felkelő védte ezt az állást az orosz tankok ellen. Úgy hullottak, mint a legyek, de kitartottak. Molotov koktélt dobtak a tankokra. Tudod, mi az a Molotov koktél? Olyan benzines üveg kanóccal. Majd egyszer elmagyarázom. Szóval a nagyapám egyetlen szál géppisztollyal állt ott a tankok előtt. Megsebesült. A pincejáratokon át vitték el az asszonyok a kórházba.
─ Meghalt?
─ Nem. Megoperálták, felépült. Aztán ötvenhétben hat év fogházra ítélték.
─ Az én nagyapám meg a forradalmi bizottság tagja volt a faluban. Ő is ült érte Kistarcsán vagy három évig. Aztán nem volt szabad beszélni se róla. Évekig nem kapott munkát. Utána is csak éjjeliőr lehetett, pedig tanári diplomája volt.
─ Na látod, kis bogaram ─ ölelte át a lány derekát Bence. ─ Ezért megyünk mi, az utódok tüntetni, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen. A nagyapáinkért… Az ő emlékük tisztaságáért, és a jövő generációért. Jól mondom, drágaságom, violám, hogy népies legyek?
─ Szépen mondod, Bence, de jobb, ha leszállunk, mert megérkeztünk.
A minisztérium előtt már nagy, zajongó tömeg várakozott zászlókat lengetve, transzparenseket emelgetve. A pártonként csoportokba rendeződött tüntetők el-el kurjantottak egy-két szlogent, kipróbálták a hangosbemondóikat. A készenléti rendőrség is felsorakozott a tér két oldalán fekete golyóálló mellényeiben, maga előtt tartva átlátszó műanyag pajzsait. Ők is beszélgettek egyik lábukról a másikra állva. Várták a parancsot. Szóval mindenki tette a maga dolgát.
─ Menjünk oda a többiekhez ─ indítványozta Réka, és a társait keresve nézett szét a téren.
─ Várj meg itt ─ mondta Bence. ─ Jelentkezem a főszervezőnél, aztán megyünk. ─ Ezzel átszaladt a tér másik végében integető, a sorokat rendezgető csoporthoz. Messziről látszott, hogy hevesen vitatkoznak valamiről, de egyetlen érthető szó se jutott át a tömeg zsongásán. Aztán a fiú sértődötten elfordult, legyintett egyet, és lógó orral elindult visszafelé.
─ Mi van, leszúrtak? Gáz van? ─ érdeklődött a lány.
─ A barmok!… ─ villant Bence szeme. ─ Azt hiszik, ők tojták a spanyolviaszt. Nehogy már ők mondják meg, mit fütyül a sárgarigó…
─ Ezt nem értem, de biztosan igazad van ─ vonta meg a vállát Réka. ─ Valami balhé van, vagy akkor most mi van? Oda megyünk hozzájuk, vagy nem?
─ Aláírtad a petíciót?
─ Azt fogják átadni a miniszternek?
─ Azt hát. Majd annak, aki átveszi, de még mindig variálnak rajta. Ezek is épp olyan töketlenek, mint a képviselők a Parlamentben. Épp ideje, hogy rendet rakjon köztük valaki.
─ Mint például te ─ húzta el a száját lekicsinylően a lány.
─ Igen, mint például én! ─ húzta ki magát Bence. ─ Már csak az öregapám emléke miatt is, meg minden. Persze te ezt nem értheted, de hát a politika nem is a matektanárnőknek való. Figyuzd meg, hogy öt éven belül ott leszek én is a Parlamentben.
─ Ugyan… És melyik párt színeiben?
─ Nem mindegy az neked? Úgy fölbosszantottak ezek a fütyik, hogy már el is ment a kedvem az egész tüntetéstől. Gyere, menjünk föl inkább a libegőre. Ott legalább fúj a szél… ─ Ezzel kézen fogta a lányt és elkezdte húzni a villamosmegálló felé. Ő meg először kényszeredetten lépegetett utána, de aztán arra gondolt, hogy milyen kellemes lehet ebben a langyos napsütésben becsukott szemmel lebegni ég és föld között, miközben szerelmes szavakat sugdosnak az ember fülébe… Különben ha jobban megnézi, csinos is ez a srác. Egészen kedvére való. Mintha már valami diákbuliban találkoztak volna… Kicsit rámenős, de legalább nem mulya… Amit meg a nyelvvizsgáról mondott, kifejezetten tetszik. Feltehetően ügyvéd lesz valami sztárügyvédi irodában, és… Innét már nem is érdemes továbbgondolni, mert beleszédül az ember. Ez a Dévavári név is ismerős valahonnan. Mintha egy miniszter, vagy államtitkár is lenne hasonló nevű, de hát ezek olyan gyorsan váltják egymást, hogy mire az ember megtanulna egy nevet, már rég leváltották. Bárhogy legyen is, egy libegést megér.
─ Van egy halasztott vizsgám ─ mondta, és megszorította a fiú kezét.
─ Csak egy? Majd beszélek a proffal, és lerendezzük.
─ Te ilyen jó viszonyban vagy a proffal? Csak úgy lerendezitek?
─ Nem én, a nagybátyám. Tudod, az államtitkár. Különben ő is jogász, itt végzett, az egyetemen. A tenyeréből eteti az egész tanári kart…Így aztán én is…
A lány pillanatok alatt végiggondolta az előtte álló vizsgák, szigorlatok sorát, és rájött, hogy ez a srác felettébb jóképű, talpraesett, és neki pont ilyenre van szüksége. Talán egy kissé nagyképű, de majd kinövi. Így aztán egy szóval se ellenkezett, amikor a hegyen kiszállva a libegő lágyan ringató kosarából a liget sűrűbben növő fái közé terelgette a lépteit. Ott aztán módszeresen lehántották egymás ruháit és vad pettingezésben kezdtek. Már éppen a bugyit kezdte lecibálni róla Bence, amikor elhaló, halk hangon megszólalt a lány.
─ Óvszert hoztál?
─ A francba! ─ állt meg a fiú keze félúton. ─ Pont ez jutott most eszedbe? Ti csajok mindig kitaláltok valami baromságot, amivel el tudjátok venni az ember kedvét…Nem, nem hoztam. Első randevúra sose szoktam vinni.
─ Én meg az első randin nem szoktam lefeküdni senkivel.
─ Jó, hogy mondod, különben a fene gondolta volna…
─ Jól van, ne balhézz már, holnap is találkozhatunk, és az már akkor a második lesz.
─ Felőlem… Ha te is akarod…
─ Most azt hiszed, hogy hisztis vagyok? Majd bebizonyítom, hogy nem vagyok az. Rendben? ─ és elkezdte visszaszedni a ruháit.
─ Rendben ─ bólintott csalódott képpel a fiú- ─ De ha átversz, úgy elverlek, mint szódás a lovát.
─ Ne balhézz már, menjünk! Megígértem.
─ Én is.
A minisztérium előtti téren a szemetet takarították az utcaseprők, mire visszaértek. Senki se volt a közelben, aki elmondhatta volna mi történt, hogyan történt. A portást meg mégse illett megkérdezni. Egy ideig bizalmatlan, csalódott tekintettel nézegették egymást, aztán a lány sasszézott egyet, és elindult a villamosmegálló felé.
─ Akkor holnap négykor a kolesz előtt. Szasz…
─ Szasz…─ mondta Bence és elindult a másik irányba.
─ No, mi volt a tüntetésen? ─ kérdezte Réka a szobatársától. ─ Nekem sürgős dolgom akadt, el kellett intéznem.
─ Sejtettem. Olyan gyorsan tüntetek el azzal a jogász sráccal, mintha hasmenésetek lenne. És pont azzal a nagyképű, szélhámos jo-gásszal? Te, hülye liba!… De hát a te dolgod. Mi átadtuk a petíciót és vártuk a választ. Kiderült, hogy már tegnap kitört a balhé, leváltották az államtitkárt és ügyészségi vizsgálat indult ellene.
─ Ügyészségi vizsgálat? Nofene…
─ Igen. Hosszan sorolta ott a szóvivő a jogcímeket. Korrupció, zsarolás, vesztegetés, hivatali hatalommal való visszaélés, meg a fene tudja mi még. Lényeg az, hogy megtapsoltuk a szóvivőt, és eljöttünk haza.
─ Ez az a bizonyos Dévavári nevű államtitkár?
─ Az.
─ Basszus!…- nyújtotta el a szó végét Réka. ─ Én meg közben majdnem lefeküdtem az unokaöccsével.