Első „vers” – és környéke / 2016. február 27.

Azt hiszem, minden fiatal, aki Erdélyben az 1980-as évek elején-közepén kezdte az irodalmi pályát, valamilyen szinten kapcsolatba került Lázár Lászlóval (Lazics bával), az Ifjúmunkás IM-oldalainak legendás szerkesztőjével, illetve K. Jakab Antallal, az Utunk Levélváltás-rovatának sziporkázóan szellemes gazdájával-mindenesével.
Nem voltam kivétel én sem: 1986-ban kezdtem a középiskolát Székelyudvarhelyen, s „verseket” írogató kamaszként természetesen én is levelekkel ostromoltam a szerkesztőségeket, minél hamarabb föl akarván jutni a Parnasszus sóvárgott csúcsaira. Szerencsére megőriztem a szerkesztők válaszait (mármint azokat, amikor nyilvánosan, lapjaik hasábjain válaszoltak a pályakezdő költőnek), így aztán „dokumentálni” is tudom első „publikált” versem környékét. Íme, két Lazics-féle válasz az 1980-as évek végéről:

– „L. L. (Hargita): Ha jól számoltam, pontosan negyedszáz verssel kopogtat mindjárt első alkalommal. Az olvasmányélmények döntő szerephez jutnak verspróbálkozásaiban. Tizenhat éves – ezért talán érthető ez. Ám az sem véletlen, hogy azok a próbálkozásai sikerültebbek, amelyekben nem egyszerűen »visszhangzik«, hanem magamagát akarja megmutatni. Még ha nyersen, bicsakló hangon is. Küldjön még.” (IM, 87/8)

A szerző (LDL 1989-ben)

– „L. D. L. (Harghita): Korszakzáró című versét, buzdításul, idemásolom: »egy napon Prométheusz / meghallván / az emberek panaszait / széttépte láncait / s visszatért közénk // azóta új arcok / új tüzek a tekintetekben.«” (IM, 89/6)

Ez a kis versike lenne tehát az én első „publikált” versem! Igaz ugyan, hogy csak egy szerkesztői válaszban jelent meg, de mégiscsak kikerült a nyilvános térbe! S rögtön négy megjegyzés is kívánkozik az idézett szerkesztői válaszok mellé:
1. ahogy mindenki láthatja-olvashatja, 1987-ben még le lehetett írni magyarul is a földrajzi neveket Romániában, 1989-ben már nem;
2. ami a második szerkesztői válaszban szereplő L. D. L. monogramot illeti: már 17 évesen költői név után ácsingóztam, bérmakeresztnevem (Dániel) kezdő betűjét biggyesztve a vezeték- és személynév közé (a Lövétei „előnevet” csak később, Bölöni Domokos javaslatára vettem föl);
3. szeretném gyorsan leszögezni, hogy a Korszakzáró nem „rendszerváltó” vers! Bár nem lehet véletlen, hogy Lazics bá (1989 közepén!) épp ennek a versnek az „odamásolásával” akart „buzdítani”;
4. ha jól emlékszem, 1989-ben még nem olvastam Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című drámáját. Azóta persze többször is, sőt erre a kis visszaemlékezésre készülve megint elolvastam a drámát, s bizony jócskán van benne „áthallásos” szöveg: „Zeusz szava durva önkény”; „vakmerő vagy, a csapás / nem törte meg dacodat, nagyon / szabad szavakra nyílt a szád”; „A zsarnoksággal mindig együtt jár e kór: / barátaikban sem mernek megbízni ők” stb. Ismétlem: 1989-ben még nem olvastam Aiszkhüloszt – hál’ istennek, mert ellenkező esetben nem kizárt, hogy a Korszakzáró is ugyanolyan olvasmány-szagú lett volna, mint az 1987-ben Lazics bának postázott versek többsége. Így lett viszont „első vers” belőle, s talán bocsánatos bűnnek számít, ha – Lazics bára is emlékezve egy kicsit – sort sor alá tördelve ismét idemásolom:

Korszakzáró

egy napon Prométheusz
meghallván
az emberek panaszait
széttépte láncait
s visszatért közénk

azóta új arcok
új tüzek a tekintetekben

(1989 elején)