Az első Rafi-vers

Történetét a 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt gyergyószárhegyi költő több lapban is elmesélte: előbb a Hargita Népében, majd az Irodalmi Jelenben. Ez utóbbiban Varga Melinda kérdezte őt, Rafi Lajos pedig őszintén válaszolt.
„…Kisiskolás korában, a Hargita Népében jelent meg az első verse, magyartanárnője ösztönzésére. Hogyan emlékszik arra a pillanatra? Miről szólt a költemény?
– Ez még a rendszerváltás előtt történt, négyszöget kellett formálnunk Ceauşescu tiszteletére és a béke dicséretére. A magyartanárnőm, Pál Anna megkért, hogy írjak egy beszédet a békéről, és olvassam fel a diákoknak. Hazamentem és elkezdetem gondolkodni, de semmi sem jutott eszembe, ami a békével állt volna szoros kapcsolatban, csak az, hogy Ceauşescu miatt tulajdonképpen éhezünk. Ilyen körülmények között a békéről kicsikét nehezen lehet bármit is írni. Időközben eljött az este, és én még mindig azon töprengtem, mit is mondhatnék én másnap az iskolában a témáról. Édesanyám észrevette, hogy szomorkodom, megkérdezte, mi bajom van. Elmeséltem neki, mi az iskolai feladat, és hogy nem tudok megbirkózni vele. Elmagyarázta, hogy a béke milyen szép dolog és hogy az egyik legszebb szó a magyar nyelvben. Akkor már jött is a vers, csak úgy magától.
– Az osztálytársai, a barátai nem találták csodabogárnak? Hogyan viszonyultak Önhöz mint cigány költőhöz?
– Tudták, hogy költő leszek, észrevették, hogy ez a cigány nem olyan, mint a többi. Nagyon szerettem a verseket, rengeteg szavalóversenyre jártam. Visszatérve az első versemhez, Pál Anna, a tanárnőm javasolta, hogy a verset postázzuk el a Hargitához. Egyed Bandi barátom imádta a cukorkát, bármire képes volt érte. Odajött hozzám és mondta, hogy te, Rafi, ha mondok valamit, veszel nekem egy dobozzal? Megígértem neki az áhított cukorkát. Na, és akkor hozta nekem az újságot, amelyben benne volt a Béke című első versem. Én nem vettem annyira komolyan ezt a verset, legalábbis nem olyan mértékben, hogy lapokba kerüljön… Aztán egy óra múlva az egész iskolai folyosó az újságot olvasta.
– Hogyan fogadta a cigány közösség azt, hogy Ön verset ír? Látták a Béke című alkotását, megmutatta a szüleinek, testvéreinek?
– Édesapám nagyon örült, kivágta az újságcikket, amelyet mai napig a pénztárcájában őriz. Aztán azokat a verseket, amelyeket tizennégy éves koromtól írtam az iskola ideje alatt, elégette, de nem azért, mert nem szerette őket, hanem mert félt a hatalomtól, aggódott: nehogy bántódásom essen. Nagyon közel lakott hozzánk a rendőrség is. Apám mondása, és én soha el nem felejtem: légy érték a világnak, és legyél jobb, mint tegnap…”
Farkas-Wellmann Endre, a költő egyik közeli barátja – maga is költő –, így rögzítette az első versre vonatkozó Rafi-élményt, egy 2015-ben (Székelyföld) megjelent interjúban:
„…Annyira megbűvölt volt a magyar irodalom szépsége, a könyvek, a versek, hogy automatikusan fogalmaztam rímben játszó szövegeket. Tizedik osztályban megjelent az első versem a Hargitában, aztán a Brassói Lapokban és az Ifjúmunkásban.”
Az első vers helyett jellegzetes Rafi-verset mellékelünk, mintegy megerősítve az interjút készítő költőtárs értékelését: „Rafi Lajos bádogosként dolgozó cigány költő volt. Cigány, nem roma, hiszen származására így volt büszke. Rövidre szabott élete negyvenkét éves korában ért véget valahol Gyergyószárhegy és Gyergyóremete között egy éjszakai személyvonat kerekei alatt. Két rendhagyó, döbbenetesen izgalmas verseskötet maradt utána, melyek közül az elsőt svéd nyelvre is lefordították… A magyaroknak cigány volt, de sajátjai is elfordultak tőle: köztük sem talált befogadásra a hagyományokkal szembeszegülő csodabogár írástudó. Rafi Lajos 2013. június 23-án halt meg.”

Cigány ősz

Bár ne volna, bár ne volna:
Bárcsak őszi szél ne volna.
Zsebre tettem cigányságom,
S átlyukasztom a világot.
Falevelet tettem zsebre:
Gyönyörködjek.
Melegedjek.