A verskötetembe, aminek a címe Földszemű, belekerült kettő olyan versem, ami elsőnek mondható.
A Veszekszem veled, amit apám halála hozott ki belőlem. Évekig, talán 30 évig egy sárguló füzetben volt. Nem gondoltam volna sohasem, hogy egyszer mások is olvassák majd, lehet, ez egy olyan vers, amit a legelsők között írtam, szinte teljes eredeti állapotában megmaradt.
A másik vers, a Kivégzés előtt pedig itt jelent meg a Káfé főnixen, 2011.június 2.-án. Akkor ezzel a verssel és még eggyel debütáltam a nyilvánosság előtt. A Kivégzés előtt szintén bekerült a Földszeműbe.

Veszekszem veled

Te azt se mondtad, szia.
Új otthonom se láttad.
Kályhám melegéhez, mint jó kutya
ítéletidőben, le nem feküdtél.
Mosdatlanul odaadtad magad!
Honnan veszed, hogy eltemettelek?

Kivégzés előtt

A csodálatraméltó asszony
mezítelen testén
gyolcscsík tekeredik
ráncok titkaihoz
tapadva.

Felette a kampó:
fojtogató erkölcs,
ártatlanság,
meg sok-sok asszonyős
síró vágyai.

A fehér asszony
csak ül a széken
nyakán csomóval,
és nem meri
kinyitni a szemét.

Annyit se lélegzik,
amit a gyolcs szorítása
enged még,
meg a talajba vert vasszög
a tekercs végén.