Verseket firkálni gimis koromban kezdtem, rendszertelenül, és – utólag visszaemlékezve – elég gyatrákat. Kamaszként kerestem az önkifejezés lehetőségét különféle módokon, tehát írásban, táncban, rajzban, éneklésben, ahogyan sokan mások is. És persze réges-régen kidobtam a korai írásaim nagy részét, legfeljebb egy-egy sor jut eszembe. Nagy, forradalmi gondolatok lobogtak bennem, bíztam a boldog jövő felépítésében, ezt giccses sorokban fogalmaztam meg, semmiféle egyszer libasült meg ilyesmi. Romantikus alkat voltam, s az idealizmus keveredett bennem nagy adag racionalitással. Hagyományos verseket faragtam, többnyire páros vagy keresztrímmel, önmagamnak szóltak, nem is mutogattam. Úgy vagyok ezzel, a korai versekre, a versírásra visszagondolással, ha egyáltalán visszapörgethetném magamban az időt és megjelennének az eltüzelt, felszabdalt régi versek, verssorok, hogy azt kérdezném, minek? Mi lenne akkor? Az első verseim egyébként a Mozgó Világban és az Élet és Irodalomban jelentek meg a nyolcvanas évek közepén, vélhetően már elfogadhatóak, s egyébként ugyanazok, amelyeket a debreceni Alföld elutasított. Írásokkal itt többé nem próbálkoztam: mindenki ismert az egyetemről, nem akartam magam kellemetlenül érezni. A korai, megmaradt és részben átírt verseimből legyen itt egy, gondolatilag ide illő:

futni, újrafűzni a szavakat

futni, futni, visszafelé az időben,
egészen a gyermekkorig.
és akkor?

mi lenne akkor?
kérdeznék. mit kérdeznék?
kit kérdeznék?
és kapnék-e őszinte választ?
ki tudná a válaszokat
a kérdésekre, amelyeket most már,
a mostani koromból visszamenve
feltehetnék, kinek is?
az apámnak? aki mindig elmismásolta
a feleletet, ha valami kellemetlent
kérdeztem, például, hogy miért nem
inkább a szovjetunióba disszidáltak
a disszidensek? ő azt mondta, ha nem tudok
okosakat kérdezni, akkor inkább hallgassak.
és hát hallgatott ő is. ilyen volt a kor.
az anyámnak? aki folyton nem tudta?

a tanítóimnak? hullt az elsárgult levél,
Petőfit szavaltattak velem,
sikerült is megutáltatni szegényt, de

jól megtanították a matematikát és a fizikát.
mit is kérdezhetnék, hogy őszinte választ
kapjak, még akkor is, ha a tartalom hamis?
aztán, emlékszem, lassan félni kezdtem
a kérdésektől én is. a magam kérdéseitől,
amelyekre nem tudtam a válaszokat.
és azt játszottam, hogy tudom.

futni visszafelé az időben,
a mostani bölcsességemmel.
hogy kérdezzek?
de minek?

a tenger akkor is kék volt, és az ég is.

és még most is az.
vajon számít-e valamit, hogy kaptam
vagy nem kaptam a kérdéseimre választ?
hull az elsárgult levél, ősz van.

ilyenkor a kék eget nézem,
ahogy kikandikál a felhők mögül,

és élvezem a nap langyos sugarait.

már nem kötelező Petőfit szavalnom

(már régen nem). újraolvasok néhány régi könyvet,
és gyöngyöket fűzök a szavakból.
aztán szétszedem őket, hogy újrafűzhessem
őket megint, de másképp

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ