„Az egyetlen, akinek privilégiuma volt, hogy puha szénán a konyhában aludjon, Frantiska volt, a kecske. A bölcs kis szakáll és az átható tekintet az arisztokrata pozícióját biztosította számára a családban – magyar költészetet olvasott, és használta a latrinát.” (Peťovska Florá fordítása). Ápeilisi szlovák számunkból Peter Balko szövege, az Anno Losoncon című regény részlete, az egyik legérdekesebb. Alulnézetből és finom, de harapós humorral szól egy kétnyelvű közeg érdekes borzalmairól, hiszen Frantiskát a falubeliek kicsalogatják a rétre, megkövezik és megeszik.

A falubeliek kegyetlensége azonban meg sem közelíti a politikusokét, és azét a mentalitásét, amely nem enged elmozdulni valahonnan. Ezt elemzi Daniela Kapitanova Az ő Komáromuk és az én Trianonom című szép esszéje Beke Zsolt fordításában. A „valahonnan” persze az ellenségeskedés, a történelem mint labdarúgó mérkőzés szemlélete. Ez elől nincs menekvés, illetve tán csak úgy, hogy valami szomorú tárgyilagossággal elemezzük, mint Kapitanova.

Miközben Németh Zoltán és Tóth László be­ve­zetőit ol­vas­tam a szlovák iro­da­lom­ba, meg Lu­bo­mir Ma­cha­la írását arról, va­jon tény­leg olyan jó-e Hun­cik Péter könyve, mint ami­lyen si­ke­res, azon töpreng­tem, a szlovákok ha­sonlíta­nak a románok­hoz: mel­lettük élünk, és nem is­merjük őket.
De van­nak azért általáno­sabb közös-ségek is. Mint ami­lyen a Pe­ter Ma­csovsz­kyval készült Gab­ri­ela Ma­gová-beszélgetés. Pesszi­mis­ta lázadó – nagyjából így le­het­ne jel­le­mez­ni ezt az írót, aki sem­mi­nek nem látja értelmét, a kiadóktól a kultúrpo­li­tikáig min­denről meg­van a maga lesújtó véleménye – közben pe­dig így vála­szol az egyik kérdésre: „A San­ta Pa­ni­ca írása­kor az in­ter­ne­tet al­kal­maz­tam. Egy tetszőle­ge­sen válasz­tott könyv tetszőle­ge­sen válasz­tott mon­datát használtam a kezdésnél: fo­ko­za­to­san beírtam min­den egyes szavát a Go­og­le-ba. Va­la­mennyi szóra kijött egy találat, és az összes ilyen mon­da­tot leírtam. Aztán áttértem a máso­dik­ra, és meg­ismétel­tem a műve­le­tet. Így ha­lad­tam, és hagy­tam, hogy az in­ter­ne­tes mon­da­tok által a szerző he­lyett a világ beszéljen.” Mint egy szlovák La­dik Ka­ta­lin vagy Szkárosi End­re, vagy ha köze­lebb­re nézünk, Darkó István. Sok ka­landvágy és sötét látás – min­denképpen érde­kes világ. Nem vélet­len, hogy Ma­csovsz­ky lap­test­ben közölt prózája így kezdődik Pénzes Tímea fordításában: „Mennyi­re meg­szen­ved­tem ez­zel a mon­dat­tal!”

Forrás: eirodalom.ro