Rezső miután hazatért a munkából, s mivel írói sikerei egyre nőttek, úgy határozott hogy levelet ír egykori irodalomtanárának, méghozzá az általánosnak. A középiskolásnak azért nem akart mert az már tudta hogy Rezső egy álmodozó, aki írogat. Biztos hogy jobban fog örülni az általánosi. A lakáscímét tudta, az e-mailjét nem. Így hát kézzel írott levelet írt.
„Kedves Ilona! Azért írok mert az évek során belőlem már író vált. Nem tudom, hallottál-e e dolog felől, de ha nem, hát tudd, író vagyok s egy áruházban raktáros. Számos novellám jelent meg, jó néhányat el tudsz érni az interneten, persze én küzdök a folyóiratos, kézzelfogható megjelenésért. Sose felejtem el, hogyan tanítottad nekünk a Kis Herceget. Hiszen az a kedvenc olvasmányom. Egyedül én voltam jeles az irodalomból, habár négyest is kaptam. Most már érett író lett belőlem. Rengeteg történet jár a fejemben. Alig bírom őket fejben tartani, anyukám mondja hogy írjam le őket, de ezt sohasem teszem. Mindig azt írom meg ami éppen a fejemben jár, pedig sokat bent tartogatok. No, szeretnék veled találkozni, kedves Ilona, nem írok már többet, ha megkaptad a levelet, kérlek, írj!”
Üdv:
Rezső.

Aztán meg is érkezett a levél, amelyben Ilona el volt ragadtatva. Kiderült hogy a tanárnő utána is nézett az írásainak. S megírta, hogy tetszenek neki, nagyon ízletes, finom tollú írónak tartja Rezsőt, csak így tovább, még viszi valamire stb… stb…
Végül is időközben eltelt vagy húsz év, mikor Rezsőt tanította Ilona, már akkor negyven év körül járt s most már bizony a nyugdíjas korba lépett. Hírek szerint óraadó tanár lett belőle. Egyszer Rezső bevásárolni ment a boltba s ahogy jött kifelé az áruházból – hát mit látnak szemei – Ilona megy az orra előtt el.
-Jó napot kedves Ilona!
– Szia Rezső!
– Végre találkoztunk!
– Jaj, kedves Rezsőkém most nem érek rá! De szakítok időt rád! Tudod mit? Megadom az e-mailem címét!
– Az jó lenne!
Rezső lerakta kezéből a szatyrokat s felírta egy cetlire – mert az mindig volt nála – Ilona e-mailjét.
-Köszönöm!
– Nincs mit!
– Majd akkor ezen keresztül levelezünk!
– Hát persze!
– De most hova rohan?
– Orvoshoz! A májammal gondok vannak!
Rezső egyből megsajnálta egykori irodalomtanárát, de hát az ő korában már egészségügyi gondok vannak.
-Akkor viszlát!
– Viszlát! – mondta a tanárnő
S elbicegett. Majd hazament Rezső s máris megírta e-mailjére az új novellájának elérhetőségét. Pár nap múlva válaszolt csak vissza Ilona, ugyanis tényleg súlyos gondok vannak a májával. Tetszett neki mindenesetre, csak egy kis nyelvtani hibát látott benne. Majd felvették egymással a skype kapcsolatot is. Rezső kibeszélhette magát kénye-kedve szerint. Ilona idővel női „barát” lett. Sokat panaszkodott az egészségével kapcsolatban.
-A májamra gyógyszert kell szedni! – mondta egyik alkalommal
– Kemény asszony maga, kibírja! – öntött bele reményt Rezső e-mailen.
Aztán végre eljött annak ideje, hogy találkozzanak. Ilona lakásán délután három órakor megjelent Rezső.
-Gyere be! – mondta az ajtóban.
Ilona hellyel kínálta. Egy kis csésze tejeskávéval kínálta. Beszélgetésük témája azonban most nem az irodalom volt. Rezső máris érdeklődött Ilona egészségi állapota felől.
– Megvagyok! – mondta a tanárnő.
– És te?
– Én az utóbbi időben remekül érzem magam!
– Nahát az a lényeg!
– Amikor nem érzem jól magam, írni sem tudok!
– Igen, elhiszem! – mondta a tanárnő
– Pedig az igazság az hogy passzióból, tehát lelki szenvedésből írok.
A tanárnő kényszeredetten elmosolyodott.
-Tudja a lelki törések tesznek íróvá! – ezt nem én mondtam
Ilona komoly arckifejezéssel, csendben és komolyan bólogatott.
-És miről írsz mostanában?
– Szegény, megalázott emberekről.
– Megalázott? – kérdezte meglepetten Ilona.
Rezső zavartan lehorgasztotta a fejét.
-Igen! – válaszolt végül is.
– Tudom, az iskolában is csendes és visszahúzódó gyerek voltál!
– Az! – vágta rá ridegen Rezső.
– No sebaj! Az osztálytársaid is biztos örülnek a sikereidnek!
– Hát… Ha csak nem irigyek..
A tanárnő ezen elgondolkodott.
-Nekik már más életük van, más vizeken eveznek!
– De én vittem is valamire!
A tanárnő az órájára pillantott. Még egy félórát beszélgettek politikáról is, az időjárásról, a sportot sem hagyták ki, meg a nagy média sztárokat s Ilona elbúcsúzott.
-Mindig elfogom olvasni az írásaidat! – mondta Ilona.
– Köszönöm!
– Nincs mit!
Majd elment, Rezső meg tele volt ötletekkel, neki is ült írni, de azért a sok írnivaló mellett a napi húsz perc sétáról sem feledkezett meg…