Most, hogy túl vagyunk költészet napi játékunk tucatnyi próbáján, egy napra megszusszanhatunk.
A szerzőpáros úgy gondolja, hogy érdemes tovább kockáztatnia, és új képes/szöveges haikuk összehangolt párosításában újabb tucat kihívással szaporítania az eddigi teljesítményt. Amire már csak azért is büszkék, mert érzik: valami olyan fába vágták a fejszéjüket, aminek korábban nem ismerték pontosan hasadási szögét, ellenállási fokát. (Ennek ellenére sikert érzékelnek.)
Annyit mindenesetre tudtak, hogy a haiku végtelen prérijén nagyon sok a vadász – és még több a kocavadász -, az elejteni való nemesvad viszont egyre kevesebb. Szerencsére, szerzőket nem a vadásztrófeák érdekelték, annál inkább az a színes, hihetetlenül sokoldalú világ, amit a haiku életre hívott és életben tart, meglétének sok-sok századán át. Az ötlet, a kihívás a Pusztai Péteré (PP), aki grafikus vízióban próbált elmondani szavakkal nehezen megközelíthető haiku-tartalmakat. Ám hogy a képirás formailag mégis a haikura hangolódjék, szükség volt egy „idegenvezetőre”, egy „kottalapozgatóra” (Cseke Gábor – CSG), aki egyúttal a maga módján a látványt is értelmezi. Mindketten szuverén módon, egymás gondolathosszán, de minden kompromisszum, külső befolyás, irányítás nélkül cselekedtek – egyikük kimondta az Á-t, mire a másik hozzátette a maga B-jét.
Munkájukat nem zavarta meg semmi és senki. Örvendenek a kiváltott visszhangoknak, a tanácsoknak, a nyílt vagy rejtett sugalmazásoknak, és amiatt sincsen lelkifurdalásuk, hogy akarva-akaratlanul „felrúgták” a haiku-költészet/mozgalom írott és íratlan normáit, a sok-sok szabályba és esztétikai leírásban megfogalmazott ún. kánont. Még akkor sem remegett meg a kezük, amikor a náluk beavatottabbak sugallták, hogy a műfaj, amiben magukat kifejezték, igazából nem haiku, hanem ún. haiga – ami nem más, mint kép és haiku-szöveg együttes szerepeltetése.
Tudatában vannak ugyanis, hogy a japán költészeti hagyományokból táplálkozó, a magyar költészetben erős gyökerekkel rendelkező sajátos magyar haiku-költészet művelői sajátos verselői helyzetükhöz, szemléletükhöz, hagyományaikhoz illeszkedő működési szabályhálót teremtettek az évtizedek folyamán. Azok a normák, amiket az ítészek, az elmélet lovagjai inkább a műfaj történeti fejlődéséből következtettek ki és fogalmaztak meg, sohasem voltak a priori előírások, sem pontosan skatulyázható feltételek, melyek alapján szerzők és teljesítmények értékelhetők – az elfogadás vagy a kizárás alapján. A haikut egyszerűen művelték, megteremtődött a haiku-költészet, s a művek, eljárások elemzése alapján vonták ki belőlük a szabályokat. Csakhogy az élet azt mutatja, hogy olykor nem csak a szabályok ütnek vissza, de maga a gyakorlat is. Hiszen minden ki van téve az állandó újulásnak, alakulásnak…
A Káfé főnix amúgy sosem idegenkedett a haikutól – s általában nem követ semmifajta előszabályozott, korlátozó műfaji politikát. Mindenki azt és olyan formában írja meg, ami a szívéhez és elképzeléseihez a lehető legközelebb áll. Nem állíthatjuk például, hogy a portál a haiku kitüntetett barátja, de azt se, hogy nehezen enged teret művelőinek.
Emlékeztetnénk rá, hogy néhai Andrassew Ivánnak a 2009-es esztendő tájékán elkezdett bravúrja – blogjában kötetnyi (végül 111 sikerült) haikut szándékozott írni, amihez a lánya illusztrációkat szándékozott készíteni – felkeltette a Káfé érdeklődését és interjút (Andrassew Iván: Vert ember álma), majd később elemzést is (Haikufelhőben üldögélve) közölt az eseményről, amelyekben egyebek között egyéni módon igyekezett érinteni a haiku költészet – de főként a mozgalom és annak elmélete – jelenkori jellegzetességeit, vitára ingerlő belső ellentmondásait is. Elkövetőjük éppen CSG volt, mintegy bizonyítva azt, hogy ezúttal mennyire tudatosan választottuk az egyéni, kánonoktól elkanyarodó utat. Mi ugyanis nem szeretnénk belépni a haiku-költők semmiféle véd- és dacszövetségébe. Nem szeretnénk semmifajta haiku-versengésre benevezni, se Japánban, sem másutt a világon. Nincs szándékunkban elméletet gyártani mindabból, amit az elmúlt napokban ezen a honlapon produkáltunk, s aminek a folytatását holnaptól haladéktalanul folytatjuk – azzal a különbséggel, hogy a következő 12 „négykezes” alaptónusát először a szöveg üti le, s ehhez társul a hozzá kigondolt képes haiku. Hogy megállunk-e a 24-es számnál, ez kizárólag játékszenvedélyünkön múlik. Mostani eszünk azt súgja, hogy az újabb folytatásnak sincsen akadálya, de azért nem szeretnénk elkiabálni.
Ami biztos: holnaptól itt találkozhatnak majd a Cseke Gábor-Pusztai Péter: Képes haiku no. 13-mal.

A szerzők (CSG és PP)

1. Klein Ágnes:
   2016. április 23. 20:09

   A beigért „négykezes” a helyváltoztatással még több tehnikai brillirozást igényel, kedves szerkesztők mindkettőjüktől. Idáig az élmény csodálatos volt. Köszönet érte úgy Péternek mint önnek is kedves Cseke Gábor. Nagyon szép sorozat.

   Örvendek, hogy láthattam és olvashattam tizenkét jól sikerült összecsengő munkát egy képzőművész és egy író között. Türelmetlenül várom a holnapot. Sok sikert továbbra is, a megfordított képalkotás új izgalmas játékot igér.