Álmában Vadmalac csak ült, mint egy télire eltett sós uborka. Annak, hogy ült, nem volt tudatában. A sós uborka helyett ha egy kasztent említett volna, fából készítettet, ami nyugvó állapotában legalábbis érzéketlen, de hát az említéstől ő hol állt…
Kérdezték, mi a neve, nem tudta. Tudakolták, ki a legközelebbi hozzátartozója, nem jutott eszébe Malacka, Kismalac sem, kettejük telefonszáma…
Vadmalac annyit megértett, hogy próbálnak rajta segíteni, s hogy hozzájáruljon valamivel a sikerhez, ezt mondta:
„Sárga.”
Kissé határozatlan, színtelen hangon.
Azt akarta kifejezni, hogy a metrómegálló fala sárga. Talán arról rájönnek, hogy ő hol leledzik.
Nem gondolt, álmodta. Több variánsban: Az elsőben még telefonálni akart Malackának, de semmiképpen sem sikerült: vagy a száma nem jutott eszébe, vagy a gép nem működött. Pedig az intézményben több is volt – az lett volna az első munkanapja -, kissé a bukaresti sajtópalotához hasonlított, amelyikben harminc évvel ezelőtt dolgozott, de kiment abból, s az utcán talált egyet. Onnan viszont nem kapcsoltak. Végül egy régi mobilon sikerült volna, de csak egy módosított prefix-szel… A második variánsra már nem emlékszik az író, de ez volt a harmadik, amit leírt. Álmában pont így történt, még érezte is a kredencet magában.
Kellemetlen emléke volt ébren is, hosszú ideig…

Forrás: Lenolaj.hu