„Az est folyamán Anthony Haden Guest, a legendás hírű brit újságíró volt a vendéglátóm. Anthony egy angol lord törvénytelen fia és Jamie Lee Curtis férjének, a Los Angelesi filmproducer, Cristopher Guesnek a féltestvére volt. Amikor Anthony 1976-ban megérkezett New Yorkba, azt gondolta, hogy fényes jövő vár reá, mivel a Fleet Streeten már sikerült nevet szereznie magának, és egy csomó befolyásos támogató állt mögötte, többek közt Tom Wolfe. (Ő volt a gonzóújságírás megteremtője: by Rajkó Félix). Ugyanakkor egymás után veszett össze ezekkel a jótevőkkel, és annak ellenére, hogy jól élt szabadúszóként, soha nem tudott fényes újságírói karriert befutni. Nem azért, mert tehetségtelen. Épp ellenkezőleg. Anthony rendelkezik az újságíró három legfontosabb képességével: megnyerő modor, átlagon felüli ravaszság és egy kis írói véna. Azonban ő is rabja az újságírók bűnének. iszik. Ez önmagában nem lenne gond. Christopher Hitchens- egy másik Nagy Britanniából érkezett újságíró- szintén nagyivó, de ez egyáltalán nem befolyásolja karrierjét. Ellenkezőleg. Hitch iszákossága szerves része kicsapongó személyiségének. De Hitchcsel ellentétben, aki úgy tűnt, minél többet iszik annál briliánsabb, Anthony ellenszenves részeg. Egyetlen este leforgása alatt lesz nagy tudású ivócimborából kötekedő futballhuligánná, aki az élő fába is beleköt egy kis verekedés kedvéért.Átalakulását legjobban azzal a négy névvel lehet jellemezni, amelyet mindenki ismer. Amikor megérkezik a buliba, ő „Haden-Guest”, vagyis vendég-Haden, néhány pohár bor után már „nemkivánatos vendég”, aztán egy két üveg után „ szörnyeteg-Haden”,és amikor elkezd vodkázni, már csak „ Szörnyeteg”
Anthony másik főbűne a karrier szempontjából az, hogy nem tud ellenállni a jó partiknak. Sőt a rosszaknak sem, ha akad ingyen ital és néhány szendvics. A Spy magazin minden évben meghirdette a „vasember tízpróba” nevű versenyt, abból a célból, hogy kiderüljön: egy év alatt ki vett részt a legtöbb partin Manhattanben. Volt néhány esélyes versenyző, de a szörnyeteg minden évben nyert. Az a közös esténk Anthonyval az ő számára meglehetősen hétköznapi volt, de egy olyan friss húsnak, mint én, igazán élményszámba ment. elhívott, hogy kísérjem el a tavaly AIDS-ben meghalt londoni előadóművész, Leigh Bovery emlékére rendezett estre. Az első jele annak, hogy ez egy nem szokványos este lesz az volt, hogy kiszúrtam magamnak két nagyon vonzó, az utcán sétáló nőt, akiken úgy tűnik, testszínű sztreccs body van.
Nézd csak-böktem meg Anthonyt. Távolról olyan az a két nő, mintha meztelenek lennének. Feléjük pillantott és irigylésre méltó lélekjelenléttel azt mondta-Azok is. Este fél kilenc volt, még világos, és ahogy közelebb értek hozzánk, egyértelművé vált, hogy Anthonynak igaza van: csakugyan meztelenek voltak. A helyszín a Nyugati Tizenharmadik utca egyik művészeti galériája, dugig tele volt, de meglepő módon az első sor üresen maradt. Feltételeztem, hogy a sajtónak van fenntartva, és átpréseltem magam a tömegen. A műsor elején egy HIV pozitív előadóművész lépett fel, aki arról volt híres, hogy a színpadon öncsonkítást végez. A következő egy transzvesztita volt, Lady Bunny, aki kezdetben anekdotázott. NEVETESTŐL KÖNNYES SZEMMEL IDÉZTE FEL, HOGY EGYSZER Bovery közvetlen fellépése előtt beöntést kapott, és az egész első sort lefröcskölte a folyadékkal „Annak az embernek a tiszteletére, aki miatt egybegyűltünk-mondta-úgy határoztam, hogy megismétlem ezt a legendás mutatványt.” Lady Bunny ezzel hátat fordított a közönségnek, és elkezdte egyre feljebb húzni a szoknyáját, centiről centire. Mindenki erre a pillanatra várt. Ahogy teltek a másodpercek, és a szoknya egyre magasabban volt, a reflektor arra a két bepalizott nézőre irányult, akik történetesen sz első sorban ültek.”
Elbűvölő humort, számtalan anekdota, és szociológusi véna található a kötetben. Nem tudtam néha, hogy sírjak vagy nevessek. A számtalan nevettető történeten keresztül ívelő gondolat az, amikor az USA meritokráciáját szembesíti Nagy Britannai osztálytársadalmával, s rámutat a két ország különböző celebjei és bulvársajtója közti különbségre. Igazi csemege.

Kerekes Tamás

A Hogyan veszítsük el barátainkat és legyünk magányosak – Toby Young vicces, okos és megható beszámolója arról az öt évről, amelyet a siker és önmaga keresésével töltött New Yorkban. Megtudhatjuk belőle, hogyan küzdötte egyre lejjebb magát a New York-i táplálékláncban a világ egyik legismertebb magazinjának szerkesztőjéből interaktív szexjátékok önkéntes tesztelőjévé.
 „Young jól hozza a kopaszodó férfiak hornbys panaszait, de nem elég jól ahhoz, hogy összes csajozási balsikerét ezúton beszélje ki; amikor viszont a celebújságírás koronás főiről ír, az kellemesen pimaszkodó bulvárzsurnalizmus, még ha az angol- amerikai kulturális különbségek és társadalmi összefüggések okoskodó boncolgatásával ennél valamivel többnek is akar látszani. Youngnak megvan a magához való iróniája, de másokkal szemben kevésbé megengedő a humora: könnyed kis leszámolás ez a könyv, mellyel a szerző visszakapaszkodott a VIP-páholyba.”(Magyar Narancs)

Fordította: Pocsai Zsuzsa. Cartaphilus, 2009, 364 oldal, 3990 Ft