Törpék a diszkóban

Körülállták a máglyát, nézték, ahogy ég. Büdös volt, sercegett, embersült szag lepte el a völgyet.
A Múnlájtban csak hárman voltak, a tulaj, a vetkőzőcsaj és Lálé Pulálé. Osztrákok nem lehetnek, Lálé Pulálé tud osztrákul, nem úgy beszéltek, ausztrálok sem lehetnek, Lálé Pulálé tud ausztrálul, úgy sem beszéltek.
A tolmács: kié a völgy, a kastélyrom. Hát az a Béldyeké – volt, így a tulaj, de most az örökösöké.
Miféle örökösöké, firtatta a törpe, izmos teste karikósan gurult ide-oda az ivóban.
Hát ezeké a korcsituráké, akik utánuk maradtak, magyarázta. Bimbón csípte a csajt, kell egy fuvar?, kérdezte.
A törpe bólintott, felmenne. A vetkőzős irtózott, törpével nem csináltam. Tyúkfeje kililult, mint egy szorongatott pénisz.
Hát most csinálod, morogta a tulaj, és odavetette a kulcsot.
A törpe nemhogy nagy bottal, nagy szivarral is járt, és azok ott lent kéjelegve hallgatták a visibálást, szívták a drága illatot.
A tolmács a második konyak után kotyogott: megvennék a kastélyt, a falut, ezt is, a Múnlájtot, a diszkót, az a törpe venné főleg, aki be sem jött, kint várakozik a cabrióban, mindent utál, ami posztkomcsi erdélyi.
Lálé Pulálé sunyin kisomfordált a kocsma elé, megnézte magának azt a törpét: nem látszott törpének, ezüstös hajú férfi, mint A párduc főszereplője, Burt Lancaster, akiről Lálé Pulálé olvasott egyszer, azt vélte, azonos a regény szerzőjével, muzsikált, Giuseppe Tommaso di Lampedusa.
Bunkerhangja volt, azt kérdezte: – Kié vagy, fiam?
Ezt kérdezni Lálé Pulálé tisztes tolvajlásban megőszült kollektivistától.
Hát én az Öreg Lálé Pulálé fia volnék, húzta ki magát; mire a nem törpének látszó törpe bólintott.
Emlékszel rám? kérdezte megint.
Én aztán senkire, emelte esküre a kezét Lálé Pulálé.
Mi van a kastélyban?
Ott? Ott semmi. Omladék, mi lenne.
S hát a pince? Az is beomlott?
A’ nem. Ott még mindig az van, amit a kollektív benne hagyott. Izé. Nyitró.
Az mi? Mi, mi, hát műtrágya. Kiment divatból, nem kell senkinek.
Adott öt eurót a nem törpe törpe, intett Lálé Pulálénak, hess. A diszkóba este járnak, sokan, a Múnlájt oly helyen áll, betyárkocsma volt hajdanán, hét falu keresztútján. A fal tövén sós forrás fakad, a posztkomcs tulaj kikapartatta a rétet, nyári medence lesz, stranddal. Turizmus, eurorégió.
A robbanás éjfél körül rázta meg a Múnlájtot, a kitódulók összetaposták egymást. Kint pazar tűzijáték robajlott, vérvirágok röppentek a magasba, sziporkázva pukkantak szét, jelet égetve a komor boltozatba. Látszott, a falu is ég, mint a zsír. Néhányan felrohantak, megtalálták a máglyát. A kocsiban a törpék, a tolmács, a kurva. Műtrágyás zsákokkal csapdosták őket, hiába.
Lálé Pulálé keresztet vetett, háromszor, s mindannyiszor hátra pökött. Megnyugodva tért a Múnlájtba.
Ők voltak, mondta.

Bölöni Domokos