Nagy költő csak az lehet, akinek legalább egy, de biztosabb, ha több egészen rendkívüli remekműve, verse van. Ez a meghatározottság világirodalmi mértékkel mérve éppúgy érvényes, mint a magyar költészetben. A nagyok mellett persze vannak kisebb, de jó lírikusok is. Azokat sorolom közéjük, akik egy vagy sok szép, akár nagyon szép költeménnyel ajándékoztak meg minket. Ők azok, akik bizonyos határokat megtartva írtak. A nagy költők: a nagy átlépők, mondhatom, a nagy deviánsok. Azok, akik etikán, korszellemen, ideiglenes esztétikán, izmusokon áttörve, azt mondják el, amit a tudatalattijuk, ösztönkésztetésük kikényszerít belőlük. Ebből az energiából teremtik meg látomásaikat, nyelvezetüket. Ehhez a „mindent valláshoz” a teljes elrendeltség kell, az, hogy a szép és a szörnyű, a jó és a rossz közötti különbségtevés előítélete, szokáshatalma megszűnjön. (Tornai József: Hosszú évek után – Naplójegyzetek, Alföld, 2012. február)

Szerkeszti: B. D.