Nyáron ak­ko­ra a hőség, hogy néha az asz­falt be­nyel egy-egy nyugdíjast: válltöméses anyókát, szal­ma­ka­la­pos apókát… de csak abból a régivágású, pedáns fajtából, hi­szen, nna!, asz­fal­tunk­nak gyöngéd a gyom­ra.
Van, ami­kor mi is besegítünk neki: kíméle­te­sen ben­nebb ta­pos­suk fejüket szandálos tal­punk­kal, hadd merülje­nek el tel­je­sen, ne­hogy, is­ten­ments, va­la­ki meg­bo­tol­jon bennük és elvágódjon.
Azt hi­szem, unalmában te­szi. Amúgy is, sen­ki­nek se tűnik fel a hiányuk. Annyi a nyugdíjas a város­ban, mint a pely­va, és száltól-szálig mind egy­formák. Főképp nyáron, ami­kor ek­ko­ra a hőség.

Fordította: Szonda Szabolcs

Forrás: eirodalom.ro