1962 és 1978 között többször is bekopogtattam az Igaz Szó szerkesztőségébe, néha levél-versküldeményeimmel. Csak Székely Jánossal beszélgettem, tartottam a kapcsolatot. Körülbelül tíz- tizenöt válaszlevelet kaptam tőle. Ezek közül egyikére a napokban – régi irataim között keresgélve – bukkantam rá. Lehet, hogy egy-kettő még bujkál valahol, de úgy emlékszem, hogy az 1971-es májusi, bélbori házkutatás után megsemmisítettem őket, azokat, melyek az ágy alatti bőröndben lapultak. Három válaszlevelére igen jól emlékszem. Indokoltan, mert megdicsérte azokat a költeményeket (Játékos, Emlék-eső, Ne hagyjátok!), melyeket közölte is a folyóirat.
Az alábbi, megmaradt levelét abban a borítékban találtam, melyben két költeményemet küldte vissza. Itteni közlésük után a levelét is mellékelem. Kíváncsi lennék a versekhez fűzhető véleményetekre és Székely János (vagy a szerkesztőség?) értékelésre.
Köszönet minden őszinte, hozzáértő válaszért.

Tisztelettel Komán János

MIÉRT?

Miért vagyok oly társtalan,
amikor még közétek vágyom?
Miért járok csak egymagam,
amikor nem ez a szokásom?

Miért hallgatok éppen akkor,
amikor szóra kéne bírjam
azokat, akik védve ülnek
a biztos közömbösség – sírban?

Egyszer megadom önmagam…?
Miért hagynám el igazi énem?
Miért fogadnék el jutalmul
olyan pénzt, amely hamis érem?

A „miértekre” a felelet
éles köve üt szíven engem…
Nem így képzeltem el magam,
nem az vagyok, amiért lettem.

Ez a borzasztó nagy csalódás,
hogy önmagam se lehetek,
olyan kérdést vet föl, amelyre
most vajúdik a felelet.

Bélbor, 1977. január 29.

ÉN AZT AKARTAM…

Én azt akartam, hogy jó legyek,
azt akartam, hogy példát adjak,
csak ezt akartam, jó emberek,
nem fészket rakni a haragnak,
azt, hogy köztetek maradjak
parázsnak, víznek, fűnek, fának,
érezzem, hogy mellettem vannak,
akik adnak és reám várnak.

Komoly fiúk józan szavára
tereltem megzavart figyelmem.
Akár egy finom-tollú párna,
úgy simult hozzám a szerelmem.
Jobb építődalt énekeltem…
És ki tudta, hogy mire való?
Magam a jövőnek neveltem,
s így lettem „egy trójai faló”.

Rokonaim közt kell valahol
keresnem igazi barátot.
Sajnos, aranyló bizalmamból
elveszítettem több karátot.
Hol találok egy jó varázslót,
aki túlvisz az Óceánon,
aki akár egy jártas, vásott
ringyó követ, ha úgy kívánom?

A minap önmagam figyeltem,
és nem azt láttam, aki vagyok…
Azóta vergődöm leverten,
s gondoltam: erről nyomot hagyok…
A lélek fénye akkor nagyobb,
ha látható az árnya – foltja:
akár egy hulló csillag, ragyog,
ha a sötét sűrűbbjét oldja.

Bélbor, 1977. október 14.

Kedves János!

Továbbítottam két versét a redakciónak, s most azt sem tudom, hogyan tolmácsolhatnám a közös véleményt anélkül, hogy megbántanám. János kedves, nagyon nehézkesek ezek a versek. Nehézkesek, tétovák, bizonytalanok; emberi tartásuk igényes ugyan, de a költői megformálásuk nem elég pontos és mesteri. Mintha az állandó költői gyakorlat hiánya lenne itt a baj, mintha túl hosszú időre hagyta volna abba ezt a mesterséget, mintha most kezdené az egészet – úgy van, valamiféle gyakorlatlanság látszik meg rajtuk. Kérem, ne nehezteljen meg a szerkesztőség álláspontjáért:nem tudjuk vállalni közlésüket.
Igazán sajnálom, János kedves, hogy ilyen rossz hírt kell közölnöm; gondolom, tudja, hogy szívesebben gratulálnék küldeményéhez.

Marosvásárhely, 1978. május 15.

Szeretettel üdvözli
Székely János

1. B.Tomos Hajnal:
   2016. május 21. 07:50

   És hol van ettől mondjuk K.Jakab Antal modora? Ő még levélre is csak ritkán érdemesítette a hozzá beóvatoskodó tollforgatót. Elég volt két sor az újság leghátsó lapján ahhoz, hogy jó ideig lemondj a múzsák szolgálatáról.

2. Komán János:
   2016. május 21. 18:06

   Kedves B. Tomos Hajnal,Székely János kiváló, komoly szerkesztő volt, talán a legkiválóbb az összes közül.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ