Gergely Tamás: Erre gondolt az író
A minap a Lenolajban /s a Káfén is/ megjelent Danol című félpercesemnek van egy „összetevő szála”, ami a múltamba vezet. Mert „szál+ az is, hogy egy időben a kisfiam kedvéért néztük a dalfesztivált, szál az is, hogy az eltelt évek bölcsebbé tettek, már nem akarok mindenképpen győzni, de a 21 labda…
Szóval, Brassóban születtem, magyar szórvány, szüleim a Székelyföldről „bevándorolt” munkásemberek, román gyerekekkel, pontosabban románul játszom gyerekekkel az udvaron, könyvtár nincs a közelünkben, viszont nagyobb ünnepek alkalmával ajándékba könyvet kapok, nos, az egyik könyv címére emlékszem, a szerzőre nem (Noszov?): Volka és a varázsló.
Hát ebben van egy ilyen jelenet, hogy Volka futballmeccsre viszi varázsló barátját, aki nem érti a játékszabályokat. S hogy ne huszonketten kergessék a labdát, bepottyant az égből huszonegy vagy huszonkét pettyest. (Nem biztos, hogy pettyesek voltak, én csak az ismétlés elkerülése végett írtam…). Hadd legyen mindenik játékosnak egy sajátja.
Tudom persze, hogy ma ezt a szovjet irodalomnak nevezik, mert a gyerekeket arra akarták nevelni, hogy csodák nincsenek, nem is kellenek, s a varázsló is álljon be tudatos állampolgárnak, hajtson hasznot, de én akkor szerettem, tulajdonképpen most is szeretem a szöveget (utánanéztem: L. Lagin a szerző), és a jelenet ráadásul függetlenedett a tudatomban.
Igy van ezzel, gondolom, mindenki: gyermekkorából olyan élményeket hoz magával, idetartoznak az olvasmányélmények is, amelyek adott időben előbukkannak, asszociálódnak (Józsa Péter magyarázta volna meg ennek a mechanizmusát?), még úgy is, hogy eredeti kontextusukat elvesztik vagy elveszni hagyják.