Aluljáró

Nevessenek ki: ha a reggeli lapban cikkem vagy novellám jön, én már az előző este kíváncsi vagyok rá, nem nyugszom otthon, beugrom érte a nyomdába, s mostanában tizenegy után az Emke-aluljáróban is kapni másnapi újságokat. És ez csak részben hiú gyöngeség, hogy minél hamarabb megjelenve lássam, amit úgyis szóról szóra tudok. Részben azonban még elemista koromból belém szívódott hit a nyomtatott betű szentségében, s megszokhatatlan ámulás, hogy amit én a Ménesi úton vagy Leányfalun, a Dunán kajakozva kitaláltam, az ezer és tízezer és százezer példányban kerül az utcára, és fut szét az országban. (Mentségemre: apám is így volt vele, Kosztolányi is, Ady is, mint Krúdy emlékezéseiben olvasható – meddig emeljem még a példákat?)
Ezúttal azonban, mielőtt még a hírlapárushoz érnék, az aluljáró oszlopai közt megszólít egy idősecske, kontyos esőköpenyes asszony.
– Egy pillanat. Ha föl nem tartom.
– Parancsoljon.
– Maga nem ismer engem. Én annál jobban magát. Csak a kezét szeretném megszorítani.
– Nagyon kedves, de minek köszönhetem?
– Az írásainak.
– Olvasott tőlem valamit?
– Minden sorát, merem állítani, ahol csak meglátom, és a darabjait is…
Szemforgató hazug, aki tagadja, hogy örömmel hall ilyesmit. S a nő ügyesen beszél, meg kell adni, pontosan szívem szerint, hájjal kenegetve komplexusaimat.
– Nézze, én istenítettem az édesapját, hát természetes, hogy eleinte gyanakvással fogadtam a maga dolgait. De hadd mondjam meg: nem méltatlan a névhez, amelyet visel, ellenkezőleg… És csak arra kérem, én, az egyszerű olvasó, hogy a jövőben is…
Ebbe már bele kell pirulni.
– Köszönöm, asszonyom. Nagyon, nagyon köszönöm.
Meleg kézfogás, búcsú. Megveszem az újságot, még jártamban belelapozok: ilyenkor szoktam fölfedezni a legbosszantóbb sajtóhibákat, és jövök rá, hogy hol csaptam el az egészet. Ma azonban csak látom, ám nem tudatosítom a frissen nyomott szöveget, még az előbbi jelenet gondolattársításaiba bonyolódva lépkedek lassan kifelé… Az esőköpenyes nő most is ott áll, sőt ismét hozzám fordul:
– Ne haragudjék, még egy szóra. Én most történetesen igen nehéz helyzetbe kerültem, persze a magam hibája is. Lakásügy, meg anyagilag is, nem részletezem… Nem tudna valamivel kisegíteni?
Készséggel s azonnal, tán egy kis megkönnyebbüléssel is nyúlok a zsebembe: jár neki, tiszta ügylet.

Szerkeszti: Bölöni Domokos