Üvegfalú étkezde kushad az autópálya mellett. Az üvegfalak annak rendje és módja szerint maguk közé engedik nappal a fényt, este a sötétséget. Az éjszakai autósok miatt a látszólag fekete falakon látszólag sikoly jellegű éles hanggal kísért látszólag éles karcok jelennek meg. Csak látszólag. Valójában az autók reflektorai kényszerítik térdre a falakon belül étkezők szemeit. Minden fogyasztó a kényelem elengedhetetlennek tartott karjába kapaszkodik. Engedik az étkezők, hadd vezesse őket az, lehajtott fejjel kizárólag a számukra felszolgált ételt szuggerálják, míg el nem fogyasztják. Utána különösebb készülődés nélkül fizetnek és kimennek, miközben lehetőleg végig a padlón sétáltatják a tekintetüket.

Tökéletes találkozóhely két, fényérzékenységre nem hajlamos ember számára. Mellesleg mindketten titkosszolgák.

Látszólag art deco, valójában bútorkészítés maradékából készült, feketére festett asztalnál ülnek egymással szemben.

A tömpeorrú már jó ideje piszmog a felszolgált főtt kajával, pontosabban, az étkészlet egy darabjával piszkálja az ételét, még pontosabban, a villája egyik éles kiszögellését egy borsószem fején le-föl húzogatja. Az ilyen finomságok életmentők lehetnek a szemben ülő férfi számára. Feltéve, ha van értelme a megfigyelt észleletdarabnak, és nem csak egy beidegződés genetikai homálya.

– Mit kért tőled Dreyfus? – hagyta abba játékát a tömpe orrú.

– A két célszemély kiiktatását a Radulovics ügyben.

– Mégis mit képzel? Milyen megfontolások alapján akarja tönkre zúzni a munkámat?

– Elképzelésem sincs, én nem is személyesen tőle kaptam a parancsot, hanem Albrechttől. Várjál, akkor tudok segíteni, én kaptam ugyan a feladatot, de nem akarok belerondítani az eddigi erőfeszítéseidbe, nem szándékozom széthányni a felépített dolgaidat. Nem kellene kinyírni a két célszemélyt?

– Hát leginkább. Egyáltalán hogy juthatott ez eszébe!

– De hiszen ők ölték meg Huizingát.

– Igen… – állt meg a tömpeorrú, nem döntötte még el, kérdésnek szánja-e ezt az egy szót, vagy válasznak.

– Persze erről Dreyfus nem tud, és nem is szándékozom megmondani neki. Talán neked se lenne kellemes. De sajnos az ügy rám van bízva, és én nem szándékozom már holnap belesétálni egy kósza golyóba, segítek neked, ám ez felettébb lehetetlenné válik, ha te nem segítesz.

– Nem tudom, mire gondolsz pontosan, mit nem tudsz, de…

– Csak a lényeget nem, Uberthet te ölted meg, mivel rájöttél a homoszexuális kapcsolatára Huizingával. Qayo segített neked, tulajdonképpen már évek óta összejátszottatok. Mégsem értem, Lepast miért vettétek be?

– Na, várjál, azért mert Qayo ragaszkodott egy külsős emberhez, és csak így tudtuk a cég számlájáról leemelni a pénzt. Különben soha nem jutottunk volna hozzá.

– Utána viszont megöltétek. Miért?

– Hát a titkos fedőnyomozás miatt, amit Dreyfust megkerülve végzett Dominique-kal. De ha tudsz Huizinga haláláról, akkor ezt is tudnod… – felnevetett a tömpe orrú sanyarú éllel – Ott van rajtad a lehallgató, igaz? Dreyfus minden egyes szavunkat híven jegyzetelteti valamelyik újdonsült kis bulldogjával. Élőkapcsolásban vagyunk a nagy főnőkkel. Jól mozgattál, mivel tudtál Huizinga haláláról, teljes bizonyossággal hittem neked. Valójában azt se tudod, hogyan halt meg? Igaz? – a tömpeorrúnak ez azon kevés pillanatához tartozott mikor örült volna, ha hazudnak neki.

– Igen, Dreyfus csak annyit mondott, ezekkel az információkkal dolgozzam, mikor beszélek veled.

– Jól van – egy elhaladó autó hátsó lámpájáról nem tudta levenni a szemét, ott ment el a túlélési lehetősége, ha megkérdezte volna tőle Huizinga halálának módját, most bele se kellene néznie az autók reflektoraiba szúró fájdalomból épített nyugalom megszerzéséért -, legalább már tudom, holnap hiába várom a napfelkeltét, minden valószínűség szerint az eddig felvett anyag egy másolatával Dreyfus valamelyik pincsije már útban van Hikkoltonhoz, aki miután kikászálódott a felesége mellől, abból a kurva nagy neobarokk franciaágyból, hogy azonnal vissza is tudjon feküdni, rá fog bólintani a kivégzésemre – hümmögött egyet a végére a tömpeorrú – mégis mi másra számíthattam volna…? – ekkor eszébe villant némi öröm – De tudod mit, mondok neked valamit, ugye azt nem tudtad, hogy Ulberth már évek óta az Isimiyake cégnek dolgozott, és bizony, ott ténykedett Dreyfus főnököd öcsikéje is, a degenerált, akit az albánok hülyére kínoztak még évekkel ezelőtt. Csakhogy az öcsikének nem szállt el minden információ a processzoráról, és néhanapján, ha úgy volt kedve, mesélni kezdett Ahmedről, az albánok egyik vezetőjéről, aki egyszerre pénzelte Dreyfust és a te két célszemélyedet, hogy csinálják meg neki a drogszállítás biztonságosabbá tételét. Bizony, bizony, a te két célszemélyed és Dreyfus puszipajtások voltak még évekkel ezelőtt, most meg feltűnően nem ismerik meg egymást, hát ilyen ez a szakma, és én mondom neked, öregem, amiért most a hülye dumámat végig hallgattad, már megy is a következő nyápic, hogy engedélyt kérjen egyenesen a neobarokk franciaágy lábától. Jól nézd meg a szembejövő autók fényét, mert természetes fénnyel már soha nem fogsz találkozni te sem. Jó étvágyat! – a tömpeorrú hirtelen mozdulattal rántotta elő karját, kézfejének láthatólag gyenge ízületeivel hanyagul mutatott rá a beszédében felhasznált tárgyakra – most látom csak, a desszertet ottfelejtetted magad mellett. Ejnye – kinyújtott mutatóujjal rázta az öklét, a csuklójára lazán felkapcsolt méregdrága ezüstóra illesztékei magas hangon cincogtak bele az éjszaka pillanatnyi időre felhangzó éteri csendjébe.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ