Mátyás király paripája

Csaknem minden társaságban akad mindentudó, mindent megmondó okostojás, akitől aztán mindenki elhúzódik, sőt menekül. A Tanár úr – szívességből – számos anyaországi csoportot kalauzolt végig a Maros, Nyárád, Küküllők, az Olt völgyén – ilyen társasággal azonban aligha találkozott. Testvérvárosi tanintézmény diákjai, már nem kamaszok, még nem felnőttek – egy-két tanárral. Odahaza alaposan „felkészültek”, búzavirágkék „édeserdélyittvagyunk” heurékával jöttek-láttak-bámészkodtak, mindenekelőtt pedig fényképeződtek cefetül. Kérdeztek mindenfélét, de semmire sem figyeltek igazán. „Szóvivőjük” – a rendkívül értelmes tekintetű, rokonszenves arcocskájú hölgy, maga is tanár – mindenáron bizonyítani akarta, hogy ők itt „nem idegenek”, nem kívülállók: „Tanár úr, kérem, mi készültünk Transzszilvániából!”
Az őszülő pedagógus – Marosvásárhely emblematikus személyisége – türelemmel magyarázott, rutinosan kalauzolta a fiatalokat. Bár nagyon zavarta, hogy már első mondatainál félbeszakították. – Marosvásárhely… – kezdte, de az okostojás közbevágott: – Novum Forum Siculorum, 1366: Zekuluvásárhel! – és diákjai harsogva nevettek. Muris, nem? „Zekuluvásárhel”.
Bodor Péter kútja helyén az ortodox székesegyház áll, mutatta a Tanár úr. – Bodor Péter (1788–1849), zenélő kút; Margitsziget – vágta ki az okostojás. Bernády György szobránál: – A városépítő polgármester. Szobrát 1994-ben avatták, alkotója Bocskay Vince szovátai szobrászművész. (Az ipszilont is tudta Vince mesterből.)
– A kolléganő két lábon járó bédekker – jegyezte meg a Tanár úr. De az nem sértődött meg, sőt. Most kezdett belejönni. – Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842), a magyar őshaza kutatója. Dabóczi Mihály szobrászművész alkotása. A második világháború után a megrongált szobrot Kulcsár Béla szobrászművész restaurálta, 1962-ben leplezték le újra.
Diákjai minden szavát kitörő tetszéssel fogadták. Kabaré, nem egyéb. Mindenütt csoportkép, a Városháza előtt, a Kultúrpalota előcsarnokában, a Teleki Téka udvarán, a Pszeudoszféránál is; csak azután jöhetett a duma, hogy mi is az, ami előtt.
A Tanár úrnak kezdett fogyni a türelme. Éppen a Bolyaiak szobránál fényképeződtek, már nem is mondott semmit, kérdőn nézett a hölgyikére, s az persze ismét beindult:
– Bolyai Farkas (1772–1856), marosvásárhelyi kollégiumi professzor (1804–1851 között); János, a fia, matematikai zseni…– És így tovább. a – Bolyai-Gauss. Nem-euklideszi geometria. „A semmiből egy új, más világot teremtettem.” A szobor alkotói Izsák Márton és Csorvássy István. Ünnepi leleplezése 1957-ben történt, a Református Kollégium 400 éves évfordulóján, ekkor vette fel Bolyai Farkas nevét az iskola.
– És a mi kedves vezetőnk még szinte semmit sem mondott önmagáról! – hallotta váratlanul a Tanár úr. Egy kicsit meg is állt benne az ütő.
– Kérem, ha óhajtják, magamról is beszélek, előbb azonban kössünk egy egyezséget. Kedves kolleganő, felteszek önnek egy kérdést. Ha helyes választ ad rá, akkor attól a perctől kezdve magam is turistává válok, nem szólok egy szót sem. De ha nem jó a válasz, akkor az én játékszabályaim szerint zajlik a továbbiakban a kirándulás, egész addig, amíg késő este el nem búcsúzunk egymástól. Áll az alku?
Okostojáska lelkesen rábólintott, a csoport tapsolt. A Tanár úr felidézte a régi diákkori trükköt. Elsőéveseket szoktak megtréfálni vele az öregebb diákok.
– Bizonyosan hallottak Kolozsvárról – szólt halkan.
– Ja – kapta el a szót Okostojáska. – Kincses Kolozsvár, Erdély fővárosa, Mátyás királyunk szülőhelye… Oda az igazság.
Fergeteges nevetés.
– Hallottak a híres Mátyás-szoborról is…
– Mathias Rex, Fadrusz János alkotása, 1902! – vágta ki a tanárnő.
– Akkor legyen szíves, és mondja meg a kolléganő, vagy bárki önök közül, hogy a ló: az mén-e vagy paripa; és azt is, hogy melyik lábát emeli a magasba?
A Bolyaiak szobra körül csak a kocsik surrogása hallatszott, oly mérvű lett a meditáció. Nagy későre bevallották: halvány gőzük a nemes állat neméről –, és a lábáról sem rendelkeznek behatóbb információkkal.
(A választ nem is tudták meg, csak hazafelé menet; elképedve tapasztalták: Mátyás király lovának mind a négy lába a földön, vagyis a talapzaton áll. Hogy mén-e vagy paripa, az már senkit sem érdekelt igazán…)
– Nos, akkor mostantól csak az beszél, akinek – jelentkezésre! – én adom meg a szót – mondta szigorúan a Tanár úr. Ellenvetés nem volt. Illetve egy idő után mégis.
– Azt tetszett ígérni – emelte fel két ujját egy szemüveges lány –, hogy tetszik beszélni magáról is.
A Tanár úr haragja enyhülni látszott.
– Hát jó. Mint már a bemutatkozáskor említettem, magyartanár vagyok, a nevem…
– Ernő tanár úr – nyelvelt bele ismét Okostojás Tancika. – Gyerekek! – fordult a diákok felé; és mintha a semmiből egy új, más embert teremtett volna, ujjongva kiáltotta:
– Itt áll előttünk: Bolyai Farkas Ernő!

Bölöni Domokos

1. gt:
   2016. június 1. 07:31

   Jó.