Cseke Gábor: Botcsinálta tanárkodásom
(1980)
Elalvás előtt eszembe ötlött, hogy bár tanárképző egyetemen végeztem a magyar nyelv és irodalmat, tanár igazából soha nem voltam – azt a néhány, próbatanításnyi alkalmat leszámítva, amelyre aztán a tanári módszertan (nem is rossz) vizsgajegyét egyetemi oktatóim megadták.
Ma már nem tudom elképzelni, hogyan alakult volna az életem, ha az 1962-es államvizsga után egy – minden bizonnyal falusi – iskolába kerülök, s meghúzom magamat annak kicsiny, csökött világában, gyors ütemben megalkudva a létező és változtathatatlannak tűnő viszonyokkal…
Lett volna rá esély – ha történetesen nem vesznek föl az Ifjúmunkáshoz, újságirónak. Kinevezésem hivatalosan ugyanis Mezőköbölkútra szólt – azóta sem jártam arra…
Tanáraim pedig nagy jövőt jósoltak nekem a katedrán, látván, miként értek szót a gyermekekkel…
A tanítás, az oktatás azért valahogy mégsem maradt ki később az életemből.
Miután a bukaresti magyar ifjúsági lapnál főszerkesztő lettem, majd később, átkerülvén az országos magyar napilaphoz, fiatal tehetségek, kezdő újságírók egész sorát vettem a szárnyam alá ideig-óráig. Ha jól összeszámolom, legalább 50-60 ember köszönheti nekem valamiképpen azt, hogy pályaíve az írott betű szolgálata felé kanyarodott. Tanítványaim voltak és vannak tehát, csak iskolám nincsen és nem is volt soha, amely rövid pórázon, kordában tartana és kezdeményezéseimet, lelkesedésemet következetesen letörné. Ahogyan azt annyi, sorsába belenyugodott, kiábrándult tanárral megteszi az iskolarendszer…
Egyszer azért, az 1980-as évek elején váratlanul engedtem a csábításnak, s az egyetlen bukaresti magyar iskola egyik tanárnőjének meghívására rendhagyó irodalom órát tartottam – talán ötödikes általános iskolai tanulóknak.
Az osztályteremben zsibongva várakozó gyerekek személyesen is ismertek, hiszen két fiam és lányom is valamennyien abba az iskolába jártak, ha nem is naponta, de sűrűn látott szülőként be-bejártam az épületbe. A rendhagyó órára készülődve külön is számot vetettem ezzel, s azon törtem a fejem, miként léphetnék ki a megszokott szülő-skatulyából s merítenék némi fortéllyal valamicske tanári tekintélyt…
Miként a jó tanárhoz illik, visszaemlékeztem a tanultakra, azok alapján vázlatot készítettem, amit azon melegében papírra is vetettem. Pár mondat volt csupán, ám segítségükkel sikerült megterveznem az egész órát, amely nem volt egyéb baráti csevegésnél a gyerekekkel: én kérdezgettem őket, ők közbekiabáltak, majd felolvastam nekik egy-egy verset, s jól elbeszélgettünk róluk. Különösen azt próbáltam előttük megvilágítani, mi avathatja a szavak halmazát verssé, és vajon elégséges-e egymás mellé illeszteni a verset létrehozó építőkockákat ahhoz, hogy teljes értékű építményt kapjunk.
Döbbenetes hatása volt az alábbi Weöres Sándor versnek, amely csupán 8 igéből és ugyanannyi főnévi igenévből áll.
Talizmán
Elmegyek elmenni
maradok maradni
elmegyek maradni
maradok elmenni
Szaladok szaladni
megállok megállni
szaladok megállni
megállok szaladni
Fölkelek fölkelni
leülök leülni
fölkelek leülni
leülök fölkelni
Születek születni
meghalok meghalni
születek meghalni
meghalok születni
1979
A kellő hangos csodálkozások, hűledezések és kérdezz-felelek után folytatásképpen elmeséltem egy szikár, a Weöres-féle technikához hasonlóan, alig pár szó egymáshoz illesztésével keletkezett versikém előtörtenetét is.
kevés benzin
fenyő
fejsze
fűrész
négy darab fatörzs
nyolc darab fél fatörzs
tizenhat darab negyed fatörzs
száraz gally
kevés benzin
máglya
A hetvenes évek közepén csíkszentimrei Büdösfürdőn nyaraltam, szüleim hétvégi gerendaházában. Egymást érik ott a villák, kulipintyók, bádogépítmények, mindenféle tákolmányok, amelyek tavasztól őszig, különösen a hétvégeken megelevenedtek, bezsúfolódtak. A csíkszeredaiak ott igyekeztek lazítani a heti robotolás és testi-szellemi önmegtartóztatás után. Szomszédomban a megyei rendőrség tűzszerészének villája állt, meg is érkezett családostól, barátok népes társaságában egy szombat este, s alig hogy a társaság lepakolt a terepjáró gépkocsiból, amely felhozta őket a másfélezer méter magas hegytetőre, a rossznál is rosszabb erdei úton, a rendőrék eldöntötték: ha már hétvége, raknak egy óriási tábortüzet.
A szomszéd már hozta is a fejszét a fásszínből, suhintva odavágott egy sudár fenyőcskének, s pár percnyi jól irányzott csapás után szakszerűen kidöntötte. Majd legallyazta. Ezután egyik barátjával négybe fűrészelték a törzset, a negyedeket pedig fejszével kettéhasították, s végül uhyanigy tettek az így nyert negyed hasábokkal is. A 16 jókora fadarabot – csak úgy csurgott belőlük az illatozó friss gyanta – kúpalakban egymásnak támasztották, gallyakat hordtak alájuk, a terepjáró tartályából egy üvegbe aranysárga benzint szívtak le, azzal meglocsolták az elkészített építményt, majd egy gyufával az egészet lángra lobbantották.
Úgy szaladt égnek a láng, mintha valami láthatatlan erő húzta volna felfelé. Pillanatok alatt lobogott a tűz, sercegtek a lángba vetett friss tűlevelű ágak, az esti égboltra izzó pernye – úgy mondták: szállnak a „cigányok” – mirriádja röpködött, s ahogy a mindent elemészteni képes, tomboló tüzet néztem, arra gondoltam: ugyanilyen szakszerűséggel és pillanatok alatt, ellentmondást nem tűrően készültek hajdanán, de készülnek akár ma is a máglyák.
A vers, akárcsak a tábortűz, szintén percek alatt elkészült.
Azóta se írtam olyan gyorsan verset.
…Mikor mindezt előadtam a tátott szájjal hallgató gyerekeknek, már azt tehettem velük, amit akartam. Az osztályban nem létezett más, csak egyetlen pont, amire a figyelem összpontosult: én.
Igazából ekkor csapott meg testközelből a tömegrokonszenv és a sikeres szereplés mákonya.
Az óra végére tartogatott szellemi játék pedig már csak a hab volt a tortán.
Kosztolányi egyik nyelvművelő cikkéből olvastam fel előttük egy passzust, amelyben a betű hatalmára hoz fel nyilvánvaló, ám meggondolkoztató példákat.
„Néha félelmetes erőt mutat egyetlenegy betű is – írja Kosztolányi Dezső. – Egyetlenegy betű, amely a szó élére állva megzavarja, felforgatja a szó értelmét… Nem kell több, csak egyetlenegy betű, s az alázatos emberből gyalázatos lesz, aki javakat nem osztogat, hanem fosztogat, aki nem adakozik, hanem hadakozik, aki nem érti embertársát, hanem sérti… Egyetlenegy betű néha átfogja az egész világot, az egész életet. Egyetlenegy betű, és az iszonyból viszony lesz. És a tenyészetből enyészet…”
A felolvasás után igyekeztünk közös erővel hasonló szavakat találni. Én mondtam a hívó szót, a gyerekeknek kellett kitalálniuk rájuk a replikát. Így aztán a gazság-ra jött az igazság, a hajdan-ra a majdan, a bájdús-ra a hájdús, a nyereség-re a vereség, az eladó-ra a feladó, a lőtér-re az előtér, az epedő-re a lepedő, az áthat-ra a láthat, a házasság-ra a lázasság, a hűtés-re a fűtés, a licitál-ra a limitál, a megolvad-ra a megalvad, a mímel-re a rímel, az öröm-re a köröm, sőt a töröm is, a vidít-ra a vadít, a kapá-ra az apa, sőt a kaja is…
Azt hiszem, ha tanárságra adtam volna a fejem, most nagyon sok élményem és emlékem lenne az iskoláról, a nevelésről, a gyermekekről általában, de a fenti rendhagyó irodalomóra valószínű, hogy örökre hiányozna közülük…
(Részlet a Bálvány-torzók kora című készülő munkából)
Pusztai Péter rajza
2016. június 2. 11:12
De jó!
Ismerem az érzést, a rendes munkám mellett én is tanárkodtam egyszer-kétszer. Akkoriban újdonság volt a Rubik kocka, néhányan nem bírtak várni a szünetig, amiről a padok alól hallatszó recsegés árulkodott. A kölykök betyárbecsületében bízva, párbajra hívtam az osztály „bajnokát”. A tétet ki lehet találni: ha nyer akkor szabad játszani, ha veszít akkor nem. Azt persze nem árultam el, hogy a munkahelyemen megfejtettük a különböző színű kockák helycseréjét szabályozó algoritmusokat. Az sem keltett gyanút, hogy a zsebemből egy eléggé megviselt Rubik kocka került elő. Bírót választottunk, aki összekeverte a kockákat. Úgy emlékszem, hogy egy perc alatt, de lehet, hogy kettő alatt lettem meg. Lényeg az, hogy a hátralevő óráim alatt viszonylagos csend uralkodott.
2016. június 2. 14:55
Nagyon jó óraterv, kedves Cseke Gábor!
minden magyarnyelvű iskola nyolcadik osztályában meg kellene ismételni a megemlített mintaórát a leírt anyaggal. Egy óra is elég egy kitünő tanár előadásában, hogy megváltoztassa a gyermekek éedeklődédsét éa ezzel a sorsukat is.
Akármilyen Botcsinálta az a tanár, fegyelem nélkül nem megy semmire egy negyventagos osztályban. Tehát aki megmarad hosszabb ideig ezen a pályán mindenféleképpen kényszerítve van arra, hogy jól felkészüljön az óráira és érdekessé tegye.
2016. június 10. 04:47
Gyakorló tanárként,a karcsú fenyők sudár szépségét szerető,és magát valamennyire írónak is érezhető emberként egyaránt megszólított,amit irt,kedves Gábor. Magára ismertem az ismeretlen tehetségeket elindító elkötelezett szenvedelyben,amely engem is ebbe a nyitott szellemű műhelybe fogadott. Ami az órát illeti-én mindig is azt gondoltam,csakis beszélgetni érdemes az irodalomról a gyerekekkel. Egyszer nagy kedvem lenne a Kevés benzin című versről ezt tenni a tanitvanyaimmal. Az iskola ugyanis lehet a körülmények foglya,de az osztályterem ajtaját ra lehet néha csukni. Kecskemét,tudom,messze van,de ha erre jár,eljönne egy rendhagyó órára?????
2016. június 10. 05:09
Ha arra járnék… Ó, mennyi HA és feltételes mód! Mennyi út van veletek kikövezve!