Szinte el is képzelem magam, hogyan festek, mondjuk, a vadkacsák szemszögéből, amelyek mellettem, a kert pázsitján igyekeznek eldönteni, melyikük a megfelelő pár az egyetlen nősténynek közülük, már ha őket bármennyire is érdekli az én személyem a cseresznyefa alatti asztalnál: idesüt a kora reggeli nap, a szálloda vendégei még csendesek – akik korán utaztak el, már megreggeliztek hajnalban, és elmentek, akinek meg csak később van dolga, még csak most ébredezik. Szemben a kertben a reggeli szél lengeti a rigók füttyét, és a hatalmasra nőtt vadrebarbara leveleket, amelyek este még ernyőként is szolgáltak a szemerkélő esőben. Jobbra a ciklámenszínű rhododendronfa díszeleg teljesnél is teljesebb, pazar pompájában, mögötte a kertben meg többi társa, családtagja és üzletfele megannyi színben téve izgalmassá a kert esőktől vad zöldjét. A kora délelőtti nap engedékenyebb hozzám és a vágyamhoz, hogy a kertben telepedjek meg leírni a gondolataimat, mint a hajnali sétám idején volt.

Azért is igyekeztem hajnalban talpon lenni, hogy le ne maradjak a napsugaras dél-angliai reggelről, a hajnali harmatban csillámló gyepről és azáleákról. Annak ellenére, hogy késő éjszakáig élveztem a könyvtár hangulatos esti hangulatát, jóval a kora reggeli nyitás előtt már a bájos hotel folyosóján vágtattam a kávégép felé, hogy a gőzölgő feketekávé társaságában mihamarabb visszatérjek a virágaim közé. Senki sem mocorgott még a hallban és a nappali környékén, a recepció is üresen ásítozott, és csak legyintett rám, miközben kiosontam a kertbe, hiszen hozzászokhatott, amióta egyik otthonom lett ez a West Sussex-i rezidencia a nagyvilági otthonaim közül, hogy ezen – s rajtam – már nem sokat lehet változtatni. Párás volt a hajnal, és csicseregtek a madarak, ők korábban, már háromkor elkezdik a koncertet. A kicsi patak fölött egy pihepárnányi ködfoszlányban egy fehér bokor rázta le magáról a megkopott virágokat, és más semmi sem zajolt, csak a kavics a talpam alatt és az egymáshoz susogó rhododendron bokrok. Tegnap, érkezés után, már kora délelőtt kijöttem, és hoztam a konyakot is magammal egy átrepült óceánt és éjszakát hagyva magam után, hogy a rövid pihenés előtt szemügyre vehessem, mi minden változás ment végbe virágok terén az elmúlt majdnem két hétben, amióta utoljára itt jártam. Akkor itt kezdtem egy hétre való utazás sorozatomat, a mostani meg éppen itt fejeződik majd be ma délután, amikor hazarepülök New Yorkba. Már tavalyról tudtam, hogy a május bontja ki legtarkábbra ezt a kertet, az egész év szinte mind olyan, mintha erre a parádéra készülne fel, hogy májusban aztán teljes erőből kitegyen magáért. A sárga és rózsaszínű virágok kifejezetten illatosak, valami nagyon drága és előkelő párfűm illatát idézik bennem, mintha valami úri társaságban, szép és drága ruhákba öltözött hölgyek között bóklásznék egy estélyen. Igaz, nekem nem pezsgő volt a kezemben, csak egy kávé, adott esetben konyak… és szmokingot sem viseltem, csak az útra magammal hozott mindennapi ruhákat. De ezt senki sem bánta, és az ünnepélyt emiatt a kert nem vette takaréklángra.

A hajnali párában a cipőm orra hamar nedves lett, és a levegő is csipkedett még, de ellensúlyozta a színpompa és az illatfelhő, amitől a reggeli ég még kékebb és a napsugár még kellemesebb lett. Az esti eső a pázsitot megpuhította, és a zöld színeket bujábbá és élénkebbé rajzolta. A tegnap délutáni szunyókálás után vacsora előtt jártam meg magam az esti kert ösvényein, és mint mindig, ha a Copthorne-ban vagyok angol bűnűgyi regényekről fantáziáltam, a kertészről, aki – tegnap minden kétségem eloszlott efelől – minden bizonnyal a legfőbb gyanusított, akármilyen bűnügy is lappangjon a hotelben, a modoros pincérről, akit Miss Marple régóta figyel a szeme sarkából, és mostmár én is, és itt van ez a bűbájos Kinga, aki egy ilyen bűnügyi regényben a csinos nőt játszhatná, aki összejátszik a többiekkel, és részt vesz mondjuk egy képrablásban. Kacagtam is magamban, mikor ezt a fejezetet megkomponáltam így a fejemben, mert eszembe jutott, hogy ha Kinga tudná, hogy milyen szerepet szántam neki egy esetleges angol bűnügyi regényben, nemhogy nem szalad ki hozzám a kertbe két uborkás szendviccsel, hogy a konyak fel ne fusson az fejembe a napon, miközben a tetovált testű kertészt figyelem a tornácról, amint a fűnyíróval kering a pázsiton fel-alá – szerintem azért, hogy a zajjal elüldözzön mihamarabb onnan – hanem esetleg egy serpenyővel jelenik meg, amit a fejemen megkongat. Persze, Kinga úri asszony, és nem vetemedne ilyesmire, még akkor is, ha ékszer- vagy képrablásban nagyon jól festene a fentebb leírtak fényében. Az esti, a nappali és a hajnali séták között merőben lényeges különbségek vannak. És nem csak a konyak miatt, mert konyakot alkalmasint az ember reggel is fogyaszthat, ha aznap épp nem kell szolgálatba állnia, hanem a fények, a hangok és az illatok miatt is. Este a vendéglő sárga fényei szivárognak a tornácra és a pázsit szélére, ha az ember a kertből szemléli a szállodát akár a rhododendronok, akár az óriási vadrebarabarák alól, amiről ugye, a kertész már kifejtette, hogy nem kifejezetten előnyösek táplálkozásra, hacsak az ember nem akar valakit eltenni a láb alól mondjuk busás örökségért vagy mert túl sok információ birtokába jutott esetleg. Az esti kiszűrődő fényben a fülemilék feleselnek egymásnak innen-onnan. Soha nem látni őket, csak hallani a dallamaikat, és melegebb nyárestéken szentjánosbogarak is lendítenek az esti hangulaton. Este és hajnalban az illatok intenzívebbek, talán mert napközben annyi minden más tereli el a figyelmünket, az érzékeinket, hogy ilyenkor sokszorozottan érezzük a virágok és a frissen vágott fű, a nyers föld illatát, és ha egy macska papucsol át a pázsiton a padlás irányába egerészés után ellustulva, azt is jobban meghallani késő este. A fény mellett ilyenkor a vacsorázó vendégek nevetgélése és anekdotázása is kisunnyog a sötét és csendes kertbe, néha valaki ki-kijön egyet levegőzni, elszívni a cigarettet és esetleg nagyon bizalmas dolgot megbeszélni valakivel az asztaltársaságból, olyan titkokat, amiket nem lehetne csak úgy akárki orrára kötni. A billiárdteremből a golyók csattogása, tányérok és poharak koccanása is belevegyül a kinti csendbe, és amikor mindenki visszahúzódik szobájába, a szálloda is elcsendesül. A hajnal és kora reggel ezért más. Nincsenek kiszűrődő fények, sem csörömpölés, és titkok sem születnek hajnalban. Ha van titok, az esti órákban kel életre, és éjszaka bontakozik ki. De hajnalban nem sok esélye van a titkoknak, mert most a nappali fény kerül előtérbe mind jobban, és a kertben is és a kertből szemlélve a szállodában is, a tornácon is nagy csend van, és minden az új nap ébredésére figyel. Nappal akármi lehet. Ilyenkor előfordulhat, hogy valaki mással is szembemegy az ember a kert ösvényein. Nappal sokkal több a bátor ember, aki kiszakítja magát a szálloda biztonságos kényelméből, és nekivág az ösvényeknek. Ilyenkor a pázsitra rakott kerti bútorok is benépesülnek, pilóták és nem pilóták is okoskodnak egy-egy napilap vagy egy laptop felett, idős hölgyek teáznak élceseket mondva egymásnak majd nagyot kacagva, és ilyenkor a kertész is sokkal többet tűnik fel mindenféle szegleteiben az udvarnak és a kúriának. Volt, hogy a konyakra gyanakodtam, mikor láttam elsietni balra, és jobbról ismét felbukkant, de Kinga – aki tudja jól a helyi titkokat, nem hiába szántam neki tulajdonítani egy kincsrablást valamelyik május éjjelen – megnyugtatott, a kertészből kettő van, és vagy ikertestvére vagy nem, de egyformák.Így aztán kettős bűnügyet is kitalálhatok immár, hogy a regény hangulatát fokozzam.

A hónap eleje óta, mikor legutóbb itt jártam, nagyon sokminden változott. Akkor a reggeli séta virágai leginkább a cseresznyefa rózsaszín koronájából származtak, a rhododendronok még csak éledeztek a hosszú, esős tél után. Ha az angliai tartózkodásaim keretébe akarom ezt a hónapot zárni, akkor mindenképpen rhododendronokra fűzöm azt, és úgy foglalom össze ennek a két utazás-sorozatnak a gondolatait egy mesébe még itt, a cseresznyefa alatt ülve madárcsicsergésben, a sziporkázó napsütésben, a kertész által tegnap alaposan, simára és csíkosra rendbe szedett pázsiton elhelyezett kerti asztalnál…

(Folyt. köv.)

Forrás: Égből kapott mesék