(Nap­ló) Az es­ti elő­adá­son na­gyon jól érez­tem ma­gam, úgy ér­zem, hogy vég­re na­gyon jó vol­tam a III. fel­vo­nás­ban.

– Hogy ez a Tu­tu­ka mi­lyen el­fo­gu­lat­lan!

Sze­ret­tem ke­vés szö­veg­gel, vagy ép­pen­ség­gel szö­veg nél­kül ját­sza­ni.

A Nagy­pa­pa… egyik fő­pró­bá­já­ra be­estek a tur­né­zó szat­már­né­me­ti­ek. A szót­lan fel­vo­ná­som után a kö­vet­ke­ző reg­ge­li­zés­sel kez­dő­dött. Ahogy fel­ment a füg­göny, tö­mött po­fá­val po­fát­la­nul meg­szó­lal­tam:

– A va­jat ké­rem!

A né­ző­té­ren Szé­lyes Fe­ri fel­nye­rí­tett.

A be­mu­ta­tó a Nem­ze­ti­sé­gi Szín­há­zi Kol­lo­kvi­um má­so­dik ki­adá­sán ki­a­dós si­kert ara­tott: ren­de­zői, dísz­let­ter­ve­zői és szí­nész­női dí­jat ho­zott. Azó­ta a zsű­ri he­lyét a Ka­szás vet­te át: örök nyug­dí­jat sza­va­zott a szer­ző­nek, a ren­de­ző­nek, a fő­sze­re­plő­nek és a dísz­let­ter­ve­ző­nek.

Épp a na­pok­ban te­met­ték a 64 esz­ten­dős Csi­ki La­cit, a Du­na TV ve­le ké­szült in­ter­jút su­gár­zott. A kér­de­ző Se­prő­di Kiss At­ti­la (élt 67 évet) volt.

A 60 éves gye­rek­nek kél ká­rom­kod­ni ked­ve!

A kol­lo­kviu­mon per­sze re­me­kül mu­lat­tunk. Még a sze­ku­so­kon is, akik ébe­ren mú­lat­ták az időt. A kis­ka­to­ná­kat vi­szont saj­nál­tuk. Fő­leg Szi­di kol­le­ga­nőm.

A mű­vész­nő sze­le­bur­din be­vág­ta ma­gát a Sko­dá­ba, mi­re az őr­ség­be me­re­ví­tett köz­le­gény ki­lé­pett a ta­ka­rás­ból:

– Jaj, ked­ves mű­vész­nő, most ne tes­sék it­ta­san ve­zet­ni, ké­rem, ad­ja át a he­lyét, én ha­za­vi­szem.

Ami­kor meg­ér­kez­tek és a fiú ki­szállt, Szi­di két­ség­be­esett:

– Jaj, ked­ves fia­ta­lem­ber, ma­gá­nak most miat­tam gya­lo­gol­nia kell. Mi­vel tud­nám meg­há­lál­ni az ön­fe­lál­do­zá­sát? Tud­ja, mit? Ül­jön be, vissza­vi­szem! És lőn!

Ke­vés­sel ké­sőbb, ami­kor a vesz­pré­mi­ek 2-2-re egyen­lí­tet­tek, Lisz­nyó­ba már a fér­je, Imi­ci ve­ze­tett, mert ak­kor nem Szi­di ivott. Annyi­an jöt­tek a ven­dég­tár­su­lat­ból is, hogy a bu­li­e­rő (al)ko­nyul­tá­val a pad­lón se volt elég fek­vő­hely. Akik kinn­re­ked­tek a kert­ben, re­ked­tre vers­mond­ták ma­gu­kat a nyá­ri vir­ra­dat­ban. Szi­di és Vi­tai And­ris egy­más­tól tá­vo­li ága­kon ágas­kod­va, or­szág­ha­tá­ron átél­ve küld­te fel­vált­va a Ha­lot­tak Nap­ja Bécs­ben üze­ne­tét Fá­tól fá­ig. Fesz­ti­vál volt a ja­vá­ból, nem Meg­uga­tunk, Ro­má­nia, aho­gyan a köl­dök­né­ző nagy­nem­ze­ti szem­gu­vasz­tást ne­vez­tük.

Az is­ko­lai meg­ének­lés Edit­re só­zá­sa min­dig fel­pa­pri­ká­zott, de hiá­ba bor­so­zott a há­tam, le kel­lett nyel­nem a hány­in­ger me­nüt. Ezút­tal Ho­ria Lo­vi­ne­scu A ka­masz c. egy­fel­vo­ná­so­sá­val ét­el­mér­gez­tem a ka­ma­szo­kat.

Köz­ben a lel­ke­men nem tit­kos fé­reg fo­ga rá­gott, ha­nem sta­tisz­ta­sze­re­pek. A sta­tisz­ti­ka sze­rint há­rom da­rab­ban négy da­rab. Volt hát időm és okom hő­bö­rög­ni. No meg már gya­kor­la­tom is.

Né­há­nyan a szín­ház­ba nem be­jár­tunk, ha­nem szin­te ott él­tünk; nem is tud­tam pon­to­san, mennyi a fi­ze­té­sem, csak azt, hogy ke­vés. Má­sok le­gin­kább vod­káz­tak, én csu­pán fröccsög­tem. Szid­tam az igaz­ga­tót, mi­kor nem ve­le it­tam, az iro­dal­mi tit­kárt, mert rit­kán lát­tam, Má­sik­ren­de­zőt, mert sű­rűn lát­tam, a két csa­pat­ra sza­kadt­sá­got, mert csak az egyik­nek vol­tam tag­ja… Szid­tam a mű­sor­po­li­ti­kát – a mű­sor­ta­lant is –, a bun­kó cen­zú­rát, a za­va­ros kri­ti­kát, a hús­ta­lan kö­zel­lá­tást, a táv­lat­ta­lan kö­zel-lá­tást, tücs­köt és bo­ga­rat, hi­deg te­let, me­leg nya­rat… és a szil­vesz­te­ri ze­nés-vi­dám mű­sort, mely­be új­fent be­le­vi­dá­mul­tam. Fe­le tré­fa, fe­le vicc volt a cí­me.

A mű­so­ron le­vő há­rom elő­adás­sal na­pon­ta jár­tam a le­he­le­tem­mel me­le­gí­te­ni a fa­lu­si öl­tö­ző­ket. Akár be­le is fagy­hat­tam vol­na a busz­ba, annyit ke­res­tük az Elve­szett le­ve­let, hogy an­nak Fe­le sem tré­fa; aki ezt ki­bír­ta, az Az ör­dög cim­bo­rá­ja volt. (Ko­loz­svá­ron egy évad­ban össze­jött: A bo­lond lány, Érett­sé­gi előtt, Bűn­be­esés után.)

Ki­ke­let­kor az­tán ne­kem is ki­kelt egy sze­rep. Ép­pen ide­je volt, mert már egy­re gya­krab­ban kel­tem ki ma­gam­ból.

A szu­zai me­nyeg­ző Lysi­ma­cho­sát eny­hén fa­ta­ró­ra, hím­rin­gyós­ra vet­tem. Is­ko­láz­tam ma­gam a pu­hább moz­gás, lá­gyabb gesz­ti­ku­lá­ció, si­mul­éko­nyabb hang­vé­tel fe­lé. Ha rossz is, de la­ga­lább le­gyek más, mint ad­dig. Ágas­ko­dik a po­én: ha más nem is, de le­ga­lább rossz let­tem. Az igaz­ság ta­lán: ha rossz ép­pen nem is, de na­gyon más sem vol­tam. Hiá­ba fe­ne­ked­tem, nem tud­tam kel­lő­en ki­élez­ni a fi­gu­ra ar­cé­lét.

„A ha­tal­mi gépe­zet ön­ző kul­csem­ber­eit – Klei­toszt, De­met­rioszt, Lysi­ma­chost: Győry And­rás, Or­bán Ká­roly és Sza­bó Zol­tán ját­szot­ta, nagy el­hi­te­tő erő­vel.” (Hor­váthy György: A sa­ját­os­ság mél­tó­sá­ga. Vesz­pré­mi Nap­ló, 1981. –  – )

„… és a ke­délye­sen ener­vált Lysi­ma­chos (Sza­bó Zol­tán); kü­lön-kü­lön és együtt­vé­ve fe­je­zik ki ha­tá­so­san az írói-ren­de­zői el­gon­do­lás tar­tal­mait.” (Nagy Pál: A szú­zai me­nyeg­ző, Új Élet, 1981/14)

„Győry And­rás, Sza­bó Zol­tán és Or­bán Ká­roly ala­kí­tá­sá­val is elé­ge­det­tek le­het­tünk.” (Bá­lint And­rás: A szú­zai mennyeg­ző. Har­gi­ta, 1981.júl.1.)

„A har­ma­dik sat­ra­pa, Sza­bó Zol­tán pre­sziőz Lysi­ma­cho­sa vi­szont már az elő­adás pro­ble­ma­ti­kus ala­kí­tá­sai kö­zé tar­to­zik.” (Ma­ro­si Pé­ter: Az a má­sik is em­ber. Utunk, 1981.jún.19.)

Csík­sze­re­dá­ban po­li­ti­kai­lag is pro­ble­ma­ti­kus­sá vál­ha­tott vol­na az ala­kí­tá­som. Sze­ren­csé­re a szol­gá­la­tos szem­fü­lek is­mét nem vol­tak elég­gé vi­lá­gos­tisz­tá­ra mos­va. Tör­tént ugya­nis, hogy tel­je­sen vá­rat­la­nul tün­te­tő vas­tap­sot rob­ban­tott ki ez a ci­ni­kus re­pli­kám: „Pél­dá­ul a per­zsá­kat nem föl­fal­ni akar­juk, ha­nem nagy­lel­kű­en ma­gunk­ba fo­gad­ni. Ez a mi tá­ma­dá­sunk: a ma­gun­ka fo­ga­dás.”

Az én tá­ma­dá­som az időn­kén­ti mel­lő­zött­sé­ge­im ide­jén a rend­sze­res írás lett. A Szé­kely Ta­más ál­ne­vet pró­bál­tam hal­ha­tat­lan­ná toll­for­gat­ni, de jór­észt hall­ha­tat­lan ma­radt. Az át­ke­resz­tel­ke­dés­ről így ma­gya­ráz­kod­tam a Bras­sói La­pok­ban:

Nem­ze­ti­sé­gi iro­dal­munk­ban több­szö­rö­sen fog­lalt a Sza­bó Zol­tán név, én pe­dig sen­kit nem akar­tam kom­p­ro­mit­tál­ni, ma­gam­ra vál­la­lom min­den bű­nö­met. (Egyéb­ként iga­za van apó­som­nak, nem le­het min­den­ki ne­ve olyan egyé­ni csen­gé­sű, mint az Ilos­vai Sely­mes Pé­te­ré.) Meg az­tán je­lez­ni kí­ván­tam a szak­mám és a hob­bim el­ha­tá­ro­lá­sát. És per­sze ezút­tal is fon­tos sze­re­pet ját­szott az ön­bi­za­lom hi­á­nya.

Az in­du­lás­ról az If­jú­mun­kás­ban fe­cse­gek:

Négy év­vel eze­lőtt ír­tam egy ne­kro­ló­got a fe­le­sé­gem ne­vé­ben, ké­sőbb pe­dig olyan könnyfa­csa­ró ékes­szó­lás­sal kér­tem meg egy lány ke­zét sze­rel­mes ba­rá­tom számá­ra, hogy azó­ta már két gye­re­kük is szü­le­tett. S hogy ne fossz­am meg az em­be­ri­sé­get a tö­mény te­het­ség ter­mé­ke­nyí­tő ha­tá­sá­tól, fej­csó­vá­lá­sai­mat egy idő óta fir­kál­má­nyok­ba ül­te­tem.

’80-ban ra­gad­tam író­gé­pet. Ha én ak­kor elő­relá­tok… A hős Párt úgy re­me­gett a be­tű­től (is), mint kis ka­csa ko­cso­nyá­ja. El­ren­del­te, hogy éven­te min­den­ki­nek ka­ci­fán­tos min­tá­kat kell ír­nia a gépé­vel a ren­dőr­sé­gen, hadd lás­sák, idő­köz­ben nem pottyant-e le a pont az i-ről. So­kan fog­hí­jas, agyond­ró­to­zott szer­ken­tyű­ket ci­pel­tek be, me­lye­ken a ne­vü­ket is alig tud­ták le­pö­työg­ni, nem­hogy kí­nai fa­lat ren­ge­tő röp­cé­du­lát.

Ilyen­for­mán a szín­ház­nak nyil­ván nem le­he­tett má­so­ló­gé­pe, a sze­rep­pél­dá­nyo­kat az iro­dal­mi re­fe­rens sok­szo­ro­sí­tot­ta klim­pí­roz­va, mi meg be­le­in­di­gó­ké­kül­tünk a sza­vak meg­fej­té­sé­be.

Ré­gi mó­di sze­rint Bot­ka be­ma­golt szö­veg­gel jött az ol­va­só­pró­bá­ra.

Bot­ka: Om­lik ró­lam az iz­zadt­ság.

Ren­de­ző: Öm­lik, La­ci­kám, öm­lik.

Bot­ka: Om­lik ró­lam…

Ren­de­ző: Mon­dom: öm­lik.

Bot­ka: Itt a pél­dá­nyom, ha nem hi­szed, nézd meg!

Ren­de­ző: Öre­gem, az ro­mán gép­pel van ír­va. Te­hát: öm­lik.

Bot­ka: Om­lik! Ne mo­dernkedj! Nem kell min­den da­ra­bot át­ír­ni!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ