Kevés ember mondhatja el, hogy képes leállítani akár egy egész utcát is. Kiss Feri bácsi ilyen volt. Ha elkapott, márpedig peches alak létemre csaknem mindig elcsípett, felborult a város rendje, és számomra megszűnt a világ forgalma.
Végtelen prédikációkat tudott, arról, hogy megélünk. Ezt voltaképpen Ady Endre ellenében tette, akinek lelkében égtek azok a kis rőzse-dalok arról, hogy meghal. Kövesdi Kiss Ferenc* maga is írt verset, nem mérhető Adyhoz persze, viszont nagyon hatásos szónok volt. Egyszemélyes szabadcsapat volt. Felfogását a romániai szórványmagyarság újjászületéséről kissé korszerűtlennek találtam, amikor egy, a beiktatott műsorokkal hosszúra nyúlt istentisztelet végén kiállt a dombra épült pompás templom elé, feltartóztatta a kiáramló ifjúságot, és sürgős szaporodásra szólította fel őket.
Érvelését nem fogadtam el. Éhes népségnek ne prédikálj öt kenyérről és két halról, még kevésbé – szaporodásról. Első a gyomor, aztán az élvezet. Később aztán egy másik faluban járva megtudtam, hogy ott csaknem minden nőtlen férfi iszákos és agglegény. Nem talál magának azonos vallású vagy nyelvű feleséget. Eltöprengtem Feri bácsi filozófiáján.
Ő pedig töprengés helyett találkozókat szervezett az ilyen magányos magyaroknak. Ujjongva mutogatta az egymásra talált párokat, mintha saját teremtményei volnának.
Ha elcsípett, képes volt hosszú félórákig beszélni történelmünkről, népünkről, életünkről, boldogulásunk útjairól. Járdaszéli prédikátorként is meggyőző tudott lenni, néha közönségünk is „szerveződött”, hiszen őt csaknem mindenki ismerte, és maga is számon tartott mindent és mindenkit.
Azt hiszem, utolsó idealistánkat veszítettük el, amikor elszólíttatott végül.
Drága Feri bácsi, igazi pap voltál, igazi tanár. Mezőségünk reformata apostola, népünk szent megszállottja. Munkásságodat érdemben értékelték, akik Isten ösvényét járták. Volt részed köszönetben, kaptál kedves „visszajelzést” az anyaország felől. Mi, az erdélyi „bentlakók”, akkor fájlaltuk igazán hiányodat, amikor valaki letörölte a táblát, és elsötétedett a kép, kialudt a magyarfrátai nyár.
Egy-két könyvben mégis megmaradtál. És szólnak a harangok, és azt mondják, amit Te is mindég: akié a gyermek, azé a jövendő. Élsz bennünk megannyi híveddel, örökbe fogadott gyermekeiddel.

*K. Kiss Ferenc, Kövesdi (Székelykövesd, 1913. július 29. – Marosvásárhely, 2004. július 22.) romániai magyar költő, tanár, helytörténeti író.

Forás: Népújság, 2006. június 10., szombat
Bölöni Domokos