Azt hiszem, hogy azt az egészséges hatást, amit a születő új irodalom kelt, egyetlen alkotó sem tudja figyelmen kívül hagyni.
Bizonyos áttételekkel igenis változtat rajtunk. Ha egyebet nem, olyan ösztönzést ad, ami még inkább abban mélyít el, ami a sajátod. És lehet közvetlenebb is a hatás – egy idegen dallamfoszlány, amit a magad módján modulálsz tovább. Amit írói autonómiának szoktak mondani, rendkívül eklektikus valami. Csak megszoktuk, hogy rendkívül ködösen beszéljünk erről. Vagy sehogy. Mintha szégyellnénk. Festőknél, képzőművészeknél mennyire másképp van ez! Nemcsak nyíltan, sokszor harsányan, de szinte programszerűen kapják fel egymás témáit, technikáit. Akad Picassónál harsányabb tolvaj?! S hogy szégyellné ? – épp az a bravúr, épp az a zsenije, hogy nem képes lopni, sem utánozni. Egyszóval, van valami belső nehézkedés, súlypont. Ez a döntő. Az én autonómiám az a csomó ott a madzag végén, amit a sós vízbe belemartok, s rakódik rá, ami rakódik. . . Az ember mindig belemártja magát valamibe.

(Alexa Károly Beszélgetése Mészöly Miklóssal, Jelenkor, 1981/1)

Szerkeszti: B. D.

1. B.Tomos Hajnal:
   2016. június 13. 10:33

   Lehet, hogy 1981-ben így festett az „egészséges hatás”, de azóta irdatlan nagy idő telt el. A „születő, új irodalom”, s vele együtt maga az alkotói etika sokat változott. Ismerek olyan „költőtársat” aki egész versrevalót lopkodott össze soronként másoktól s már csak a címet kellett föléje biggyesztenie….az lehetett számára a csomó ott a madzag végén.

2. Klein Ágnes:
   2016. június 13. 16:31

   … semmi sem új a nap alatt.

   Picasso-t említve, s a szavaival élve, jó tanulság mindannyiunknak, képzőművészeknek vagy íróknak egyaránt: „ne inspirálódj soha a saját munkáidból”.
   Minden neves művész büszkén bevallja Mesterét vagy Mestereit és azok művén épít. 1981 nem volt olyan rég s az sem volt rég , hogy a művész növendékek legeslegelső inspirációja az akadémia tantervében a Folklor.

3. Cseke Gábor:
   2016. június 13. 16:32

   Kicsit túl szigorú vagy az alkotókhoz, Hajni. Nem, mintha osztanám technikailag azt az elvet, hogy egymás alkotóelemeiből épitkezzünk, mert ez a természetes, s valóban vannak esetek, amikor a lopkodás is nyilvánvaló, de azért ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor elismerem: nehéz szabadulni mindattól, ami olvasmányként-élményként másoktól belénk ivódott. Van amikor most nem, de évek múltán a „kölcsön” nyilvánvalóan visszaköszön. És ez ma is igy látszik, nem csak 81-ben…