Van-e igazság az embereken kívül? – kérdezte.
Nevetett, aztán szomorkodott, aztán meg unatkozott. Állítólag az késztette e kérdésre, hogy az üdülése során, amikor egy kedvelt nyári fürdőhelyen sétálgatott, s elnézte a kipirult arcú, felhőtlenül boldog embereket, rájött, hogy mennyire egyforma a boldogság, s megértette, hogy mennyire egyformák az emberek, ha örülnek.
Hogy a nevetés, a vidámság és a többi efféle, ami az örömhöz tartozik, az milyen végtelenül unalmas.
Óvakodni kell a boldogoktól.
Lehet, hogy azt is gondolta, hogy csakis a boldogtalanság sokféle.

(Kőrösi Zoltán, Élet és Irodalom, 2003. február 28.)

Szerkeszti: B. D.