Wilkins egy korfui kávézó teraszán üldögélt, amikor egy pillanatra Janos Walkert látta elhaladni az utcán. Janos Walker notórius csavargó volt. Egyszer fent lézengett a lappoknál, és egy postáskisasszonynak csapta a szelet, de az kereken visszautasította. És ez a Janos Walker egy óvatlan pillanatban grafittivel ajándékozta meg a postahivatalt, lemoshatatlan szöveget pingált a gerendára, melyet a kisasszony, mivel odabent ücsörgött az üveg mögött, nem észlelhetett, de ügyfelei igen. Már aki érti ezt a furcsa nyelvet.
Néhány hónappal később ezt a szélhámos Janos Walkert csúnyán összeszabdalták, a plasztika szabályainak teljes figyelmen kívül hagyásával, és a kórházban elkapták, ekkor mesélte el Wilkinsnek a dolgot. Úgy volt, hogy szállítmányt kapnak, és honfitársa, Csaba H. veszi át, mert azelőtt pilóta volt. Átveszi az oroszoktól, és viszi a kurdoknak. A lappok helikopterrôl felügyelik a rénszarvas csordákat, Csaba H. üres óráiban réngulyást főzött és leipét, lepényt falt hozzá, az egészet pedig olcsó vörösborral locsolta meg. Nem gond egy ilyen szállítmányt átvinni.
A dohányt a postahivatalban hagyta Janos Walker, csomagban. Itt abszolút becsületesek a hivatalok, és a kisasszony is megnyerőnek látszott, bár aztán nem engedte magát meghódítani.
A grafitti szövegét Csaba H. természetesen megértette, hiszen maga is magyar. És ami azután következett, az ma is mosolyt csal Wilkins arcára. A postáskisasszony alaposan összeverte ezt a Csaba H.-t, aki elhitte a grafittinek, hogy…Szóval azt, ami ott állt.
Kemény gyerekek ezek a lapp lányok. Wilkins felutazott Északra, beszélt a postáskisasszonnyal, nem fogta fel, mit ehettek rajta azok. Derék, tenyeres-talpas skandi lédi volt, aludttej, fókazsír. Megtekintette a Janos Walker-féle grafittit, és feltűnt, hogy alatta is van valami, ugyanazon a nyelven írva. Lefényképezte, aztán Janos Walker segítségével megfejtette, és ekkor végre ki tudták köbözni, ki szponzorálta a Janos Walker plasztikai műtétjét, melynek következtében csak este mert elvegyülni az emberek között.
A Janos Walker grafittije ez volt: „Hajrá, magyarok! A postáskisasszony k…va”.
Alatta pedig, apróbb betűkkel, ez állt: „Érdemes dzsigitek, ez az ember hazudott, de meg lesz boszulva.” Janos Walker erről ismerte fel, arról, hogy „érdemes dzsigitek”, ezt Ajtmatovtól tanulta Csaba H., olvasta tőle azt a könyvet, hogy Az évszázadnál hosszabb ez a nap; és arról is, hogy a magyaroknál valamiért fontos, hogy hány betűvel írnak valamit, és miféle ékezetet raknak rá, mert az nem dísz. Jelentése van. Janos Walker szerint Csaba H. már az iskolában gyenge volt anyanyelvből. Ez most visszapofázott, elkapták őt is, mert Janos Walker elárulta, hol szokott tanyázni, és fel tudták göngyölíteni a hálózatot.
Janos Walker arca egészen újnak tűnt, mikor az erős görög fényben rámosolygott Wilkinsre, és éppen csak egy alig észrevehető gesztussal köszöntötte a felügyelőt.
Istenem, gondolta Wilkins, hogy telik az idő. Lám, Janos Walker már kiszabadult, és a fizmiskáját is rendbehozatta, jól megy megint neki. Csaba H. és a többiek pedig öt év múltán szintén elölről kezdhetik az egészet.
Ránézett Janos Walkerra, és vidáman elkiáltotta magát.
– Hajrá, magyarok!

Fordította: B. D.