Ilyen lehet a jövő lakása, ilyen lehet a jövő számítógépe. A nagyszoba közepén egy tűzhelynyi oszlop(,) négy irányban négy képernyős-billentyűzetes, boltívbe vájt szentéllyel. Az egyik árnyas számítógép oltalmában fekszem a szürke klaviatúrán: billentyűzök magam alatt. Az oldal lent, balra hagyja el a nyomtatót, olyanformán, mintha egy vastag oszlop déli szentélyében billentyűznék, s a papír a nyugati szentély lábzsámolya magasságában távozna. Ezúttal mintha rosszul mocorogtam volna, mert derekammal beindítottam a nyomtatót, és nem vagyok benne biztos, hogy az jön-e ki, amit én akartam volna.

Jobbról ekkor lépcsőházi zörejt hallok és kulcscsörgést. A régóta szobai tétlenségre kárhoztatott anyám jön meg valahonnan, viszonylag frissen, akár hatvan-hetven éves korában. Úgy összerezzenek, mint rókára a nyúl. Hasüregemben forgószél dúlta napraforgószárak remegnek; mintha az alsó szomszéd bekapcsolta volna a pénzhamisító rotációsgépét, vagy mintha metropoliszi földrengésben látnám a felhőkarcolók felém tartó dominójátékát. Felriadok tompaszürke emeletes ágyamban.

Budapest, 2010. X. 2.