Sehrezád ezer s egy éjszakán át mesél az álmatlan, haragos Sahriár királynak, és meséitől a király vérszomjas szíve megnyugszik. A bátor lány tőr nélkül, kard nélkül szembeszáll a bosszút lihegő uralkodóval, egyetlen fegyvere: a költészet ereje. Akkor kezd mesélni Sehrezád, amikor a király kertjében megszólalnak a fülemülék, az ég csillagainak fénye szitál a fekete lombokra. És a mese csak akkor ér véget, amikor fölhangzik a rigók hajnali füttye, s a kelő napban ragyogni kezdenek az igazak városának arany kupolái. Sehrezád meséit hallgatva mi is Bagdad utcáin, bazárjában, kikötőjében járunk, Szindbáddal együtt hajózunk csodálatos szigetekre, ahonnan rózsák illatát, sosem látott madarak dalát hozza a szél.
Aztán egyszerre elsötétül a világ.
A francba! Valaki felrobbantja magát.
És éppen mellettünk…

Bölöni Domokos

1. Klein Ágnes:
   2016. június 16. 17:40

   Így emlékszek én is vissza az Ezeregy Éjszaka Meséire. Talán negyedik osztályos elemis lehettem mikor olvastam. Varázslatosan gyönyörű ez a kicsi fülszöveg kedves Domokos.
   A csattanó a végén kitünő!

   Vajjon Sehrezádé tudott olvasni? … biztos művelt lány volt, másképp hogy tudta volna elbűvőlni a vérszomlyas királyt ezeregy éjszakán keresztül.

   Sajnos azok akik felrobbantják magukat manapság, a legsötétebb elnyomásban élnek. Nem mindig felnőtt férfiak, hanem fiatal lányok, asszonyok, gyermekek akik negyedik osztályban nem tudják elolvasni a szép örökségüket, Az ezeregy Éjszaka Meséit.