Hólyag

A jelre Prédalgonde lassan öt lépéssel közelebb jött, figyelemmel célba vette Hiénardot, aki mozdulatlan maradt s várt a lövéssel. A lövés eldördült. Hiénard egyenesen állt ott, s a halálos csöndben hallani lehetett Frégose sóhaját.
Ugyanabban a percben, helyéből ki nem mozdulva, lőtt a szobrász. Prédalgonde megingott. Arca egyszerre halovány lett. Dühösen fölordított, a fűbe vetette pisztolyát, kezével melléhez kapott, mintha onnan ki akarná tépni a golyót. Aztán három lépéssel oldalt tántorodott és lerogyott.

Próbálom kitalálni, miért épp ezt a két könyvet (Ohnet György: Páris királya II., III., az első kötet sehol) lopta ki a máglya széléről Minya Máriskó. Talán mert pirosak. Fordította Lyka Károly. Egyetemes Regénytár sorozat, Singer és Wolfner kiadása Budapesten, 1898.
Már égett a máglya túlsó fele, mikor botjával sikerült egy nagyobbat is kikaparnia a tűzből. De nem vehette fel, mert amikor érte hajolt volna, erőteljesen fenéken billentették, majdnem elhasalt.
Feszülő hólyagjától kínozva a bilgeri csizmás jegyző a levegőbe lőtt. Takarodjatok!
Mindenki fejvesztve menekült.
Röstellte, hogy csak ekkoracska a kukija, na.
A könyvet, ezt a nagyobbacskát Buglya Sándi, a bakter, jól megrugdosta. Mintha szilaj bosszút állna az osztályellenségen. Másnap, reggeli trombitáláskor a kupacban kutakodva bukkant rá Dr. Ribáry Ferencz Világtörténelmére. (Aranyozott gerincű félbőr kötés, földabroszokkal, arcz- és mívelődés-történeti képekkel díszítve.)
A hólyag mentette meg, magyarázta a pálinkafőzdében. Utálkozva nézték. Nem kellett senkinek. Hosszan rimánkodott, míg végül megszánták, és kapott érte két korty szilalevet a koszos pléhcsuporban.

Bölöni Domokos