– Igen, drágám, téged megint hipnotizáltak. Nem valamilyen sarlatán pszichiáter, még csak nem is az anyai alattomos erőszak, hanem a „mindenáron valamilyen állást találjunk neked”, saját magadnak szóló felhívása, amiben ott van a „legyen meg, hogy legyünk túl rajta” céltudatos rohanása. Elkapott a feladat heve. Nem tudod pedig, hogy milyen az. Nem tudod, mit jelent, hogy miután egész éjjel esett a sűrű ólmos eső, reggelre sem akar elállni, és miközben két gyors kávékortyolás között kipislantasz az ablakon, arra kell gondolj, mivel nem mostad ki a gyapjúharisnyádat, ezért a másikat, a vékonyabbat kell felhúznod – aminek ráadásul már egy luk készülődik a sarkain – ráadásul minél gyorsabban, mert az órát negyed hat helyett fél hatra állítottad, hogy még egy negyed órát szundíthass. A szundítás persze nem sikerül, mert valahogy a csörgést mindig megelőzöd, negyedkor kétségbeesetten felpattan a szemed, hogy most biztos elkésel, aztán rájössz, hogy mégsem, erre még lehangoltabb leszel, mert mit lehet egy negyedóra alatt az ágyban csinálni. Visszaaludni már nem érdemes, legfeljebb a kijavítatlan nyelvtandolgozatokra lehet gondolni, hogy megígérted nekik, éppen mára, aztán az este már túl fáradt voltál hozzá és az előző este is, de nem baj, majd kitalálsz valamit, elvégre a tanárnak mindent szabad.
A szalámi felkarikázásánál aztán a kiértékelések is eszedbe jutnak, hogy azzal is elmaradtál, pedig azt már az igazgatónak ígérted meg, itt már ütősebb kifogással kell előállni, vagy lehet, hogy jobb lenne nem magyarázkodni, hanem hűvös objektivitással célorientáltan bejelenteni, hogy holnapra kész lesz. Ez olyan imponáló hatást keltene, hogy a főnöknek eszébe sem jutna a „miért nincs meg mára” kérdést feltenni. Ezért a hatásért cserébe viszont jó lenne, ha azt az utolsó nyelvtanórát elbliccelhetnéd, mert akkor nyernél egy órát, aminek az első harminc percét felhasználhatnád a fedett buszmegállóban való várakozásra, és ha szerencséd van, kivételesen pontosan jön a busz, amikor is egy órán keresztül nézhetnéd az ablaküvegre tapadó csiganyomra emlékeztető esőcsíkokat. De még így is egy teljes harminc perccel hamarabb érnél haza. Ha aznap engedékeny vagy magaddal, azt a harminc percet a jól megérdemelt délutáni alvásra fordíthatnád, feltéve, ha az első tíz percben ki tudod a fejedből törölni a majd ha felkelek, hogyan fogom elkezdeni, meg tudom-e csinálni minta nélkül, vagy hátha találok az interneten valamilyen mintát típusú gondolatokat. Aztán, ha mégis elnyom az álom, még a fél óra sem telik el, felpattan a szemed, mintha fejbe vertek volna, hogy már késő este van, és végigaludtad az egész délutánt ahelyett, hogy dolgoztál volna, és most már késő, mindennek vége, ma sem sikerült, akkor most jóvátételként az éjszakádat kell feláldoznod. Aztán mikor mégis összeszeded minden bátorságod, és az órára pillantasz látva, hogy még akár öt percet is aludhattál volna – az előző öt perc a félelmek és az önvád szabad cikázásnak követésével telt el –, megfogadod, hogy soha ilyen könnyelműséget nem követsz el, mikor úgyis a feladat megoldásával van tele a fejed ahelyett, hogy azon melegében papírra vetnéd, inkább kiteszed magad az elalvás csapdájának.
Most veszed csak észre, hogy míg ezekkel a gondolatokkal bíbelődtél, nemcsak a szalámikarikák fogytak el, hanem az idő is, mivel negyed hét helyett fél hetet mutat a falióra. Még ha azt a három perces sietést beleszámítjuk, akkor is kevés. Most akkor a rúzs helyett jó lesz a szimpla ajakbalzsam is, ahhoz nem kell tükör – az mindig legalább egy három perces kiesés –, azt megoldhatod a buszban is. Az utcára érve rögtön érzed az apró tűszúrásokat a lábadon – szinte látod az apró szürke pöttyöket a harisnyád hátsó részén –, hiába teszel úgy, mintha repülnél, időközönként mégis le kell tenned, hol az egyik, hol a másik lábadat, amikor is lehetőleg egy tócsában landolsz, a cipődbe beszivárog a sáros lé, az esernyődet kifordítja a szél, a karodat is csavargatja, mintha húzna maga után, de te nem akarsz menni, te a buszmegálló felé akarsz menni mindenáron, és erről az útról még egy esernyő sem tud téged eltéríteni. Majd miután megvívtad a magad harcát az esernyővel, kifáradva bár, mégis büszkén ülsz be a buszba, hogy lám mindennek ellenére mégis elérted, és ez azt jelenti, hogy akkor a másik buszt is eléred, különben az többször késik, de még így is beérsz nyolcra. A buszban veszed észre, hogy a cipőd teljesen átázott, és a kabátodat is rosszul gomboltad, a homlokodról végig az arcodon cseppek folynak, mint az ablaküvegen, valahol eltűnnek, de ez mind nem számít, mert a reggel győztes érzését nem veheti el tőled senki.