Nem akarom én itt az amúgy is gomba módra termő Second hand üzleteket népszerűsíteni. Nem is a szent egyszerűség, az elégedj meg kicsivel elvét hirdetem. Inkább a használt ruhákhoz való eredendő vonzalmamat próbálom valahogyan megérteni. Első pillantásra a vonzalom érthetetlen, hiszen ezeket a ruhákat mások hordták, mások személyes emlékeit hordozzák, tehát mások emlékeit bitorlom. Ráadásul a másodkézbeli dolgok…
Akárhogyan is nézzük, lebecsülendő. Érdekes a magyar nyelv játékára figyelni: az olcsó szó egyszerre jelenti azt, hogy kevés pénzért megvehető, ugyanakkor etikai vonzata is van. Olcsó viselkedés, urambocsá’ megjelenés. És mégis ott van ez a fránya vonzalom… Talán a gyökere – és fenntartó ereje – abban a végtelen változatosságban rejlik, amikor is egy használt ruha üzletbe belépve a különböző színekből egybegyúrt kupacból sosem tudom, éppen milyen ruhát húzok ki? Ilyenkor minden darab az újdonság erejével hat, előttem nyer formát – és épp ezért táptalaja a képzeletnek. Nem úgy, mint a készruhaüzletek kirakataiban mesésen kiaggatott szoknyák, blúzok, kisestélyik, amikor is az első felvillanyozott tekintet után lehangoltan vesszük észre, hogy a párját már láttuk valahol a szomszéd kirakatban. Ennek csak épp a színe más, de különben ugyanolyan. Ugyanaz a ruhaanyag, derékbőség, dekoltázs, és mintha a színeket is valahogyan kispórolták volna belőlük. Vagy épp ellenkezőleg, ordít róluk, hogy színezve vannak.
Aki használt ruhát hord, az délig heverészhet a vetetlen ágyban, kezében egy nagy bögre kakaóval. Az összevissza dobált ágynemű között ott lapul Thomas Mann Varázshegye, de egy régi Cosmolitan szám is. Thomas Mannt ugyanúgy bárhol fel lehet lapozni, mint ahogy a magazinban egy jól sikerült képen akad meg a tekintet. Aki használt ruhát hord, az mélyebben át meri adni magát az ágynemű, majd kiérve, az utca illatának.
Ha egy parkba ér, örül a levegő frissességének, de nem veti meg a forgalmas út benzinszagát sem. Bátrabban kísérletezik azzal, hogy a világvége-hangulatát megbolondítsa néha egy kis nevetéssel, no nem azért, hogy elűzze – nem ilyen tudatos ő – inkább csak, hogy lássuk, mi sül ki belőle. Na és az erotika… Mert hát ezeknek a ruháknak erotikájuk is van. Nem olyan, mint a készruhagyárak bőséges terméséből megvásárolt, a derékvonalat pontosan követő alkalmi ruha esetében. Ennek üzenete: most gyönyörű vagyok – talán épp Neked –, de isten őrizz, hogy egy vörösborcsepp landoljon a szoknya korcán, vagy a tökéletesen levarrt cipzár mentén beszakadjon a varrás… És ennek megfelelően kissé mesterkélten fogod a vörösboros poharat, és a leülés óvatosságát eleganciával leplezed… Ezzel szemben a szabadon lebegő, nagy virágos szoknyában körbebiciklizheted a várost, és egy kisestélyinek tűnő lenge ruha ormótlan csizmával rafináltabban vonzó, mint a divatmagazinok által helyeselt darázsderék-tűsarok változat. Az utóbbi ugyanis már ki van találva, míg a kisestélyis-csizmás párosítást egyedül Te találtad ki.
Legalábbis ez az érzésed, és ennek megfelelően viselkedsz… És van-e nagyobb erotikakeltő a képzeletnél?