Vajon ki mondhatná, hogy nincsen szükség tanítóra? Viszont melyik tanító merné állítani, hogy érette van a nép? Hibája még, hogy nem látja mindig a vállaira nehezülő halálosan súlyos feladatot. Elfáradt, megtört. Nem látja az utat, a kapcsolatot, amely a nép lelkéhez vezet. Megjegyezhetjük, hogy a magyar nép lelke is bizonytalan, zárkózott. Hiszen annyi-annyi seb égette és égeti, annyi jótanács, annyi jelszó zuhan fejére, hogy nem látja, ha testvéri karok tárulnak feléje igazi szeretettől ösztönzött öleléssel…
A tanítónak oda kell sújtania a lélek közepére egy égető, fájó magyar kérdéssel: akarsz-e élni? Akarsz-e jönni velünk? Kötelességed. Nézd: mindenki indul, mindenki rád vár. Ne félj: mind, mind érted vagyunk, hogy értünk légy te is…Igen, meg kell halnia magában, aztán feltámadni és harcolni azért, ami nemcsak joga ennek a népnek, ha élni akar, hanem kötelessége is. De ott kell állania a tanító mögött egy felfogásában megtisztult erdélyi intelligenciának is.
Ha Mucius Scaevola mögött nem áll ott háromszáz ifjú: szíven szúrja magát. Akkor fölösleges a karját feláldoznia. Ha az erdélyi tanítóság mögött nem áll ott egy egészséges, jótakaró, biztató intelligens tábor: elvesztünk.
A magyar intelligenciának biztató szóval, testvéri öleléssel kell hajolnia a hitében megrendült tanító felé, hogy egymás közötti harc nélkül, harcolván mindenek ellen, kik szellemünket akarják megrontani, diadalmasan nyerjük meg a jövendőt.

Ilyefalva, 1930. február

(Gagyi László: A magyar tanítóság problémái, in: Erdélyi fiatalok, 1930, március)

Szerkeszti: B. D.