Imbolygott. Az égen esőfelhők gyülekeztek. Hazaérve máris ágynak dőlt. Jóska házas volt, boldogan élt feleségével, Marikával, de gyermekük egy sem volt. A sok szesztől kábultan érezte magát, de rögtön elaludt. Álmában végig zajlott a mai nap történése.
Felesége mikor hazaérkezett a kozmetikából, búsan tekintett férjére. Érezte az italszagot. Aggódott érte, habár nem értette, miért öntött fel a garatra. Hiszen ő soha nem szokott inni. Jóska mélyen aludt, felesége jelenléte se keltette fel. Majd Marika kiment a konyhába s evett pár falatot. Jóska megérezte félálomban az ételszagot s ő is kiment a konyhába.
– Szia! – mondta Marika
– Szia! – mondta letörten Jóska
– Miért ittál annyit?
– Kirúgtak a munkahelyemből!
Marika nem akart hinni a füleinek.
– De miért?
– Ne engem kérdezz, hanem a főnökömet!
Jóskának étvágya sem volt. Csak leült a kanapéra s bambán figyelt előre. Mintha nem lett volna magánál.
– Feküdj le! Csinálok egy kis szendvicset és teát!
– Köszönöm! Majd talán megjön az étvágyam!
Jóska visszament a nagyszobába. Elnyújtózott az ágyon. Még álmosak voltak a szemei. Marika egy fél óra múlva behozza a szendvicset és a teát ám ura ismét elaludt. Megsimogatta az arcát, majd nagyot sóhajtott. Tudta, hogy ura nem fogja majd itthon feltalálni magát, – mint munkanélküli. Neki mindene volt a gyár, a munkások jelenléte.
Mikor felkelt Jóska, már igen megéhezett s megette a két szendvicset és kortyolgatta a már elhűlt teát. Este átgondolták az ágyban gondolataikat.
– Holnap mész a kozmetikába?
– Igen. És te most segélyt kapsz?
– Igen. Azt hiszem.
– Nem tudom, hogy így megélünk-e majd?
– Miért ne? Muszáj lesz!
Aztán oldalt fordultak s elaludtak. Reggel, mikor felkelt Jóska, már nem találta az ágyban feleségét. Egyedül maradt. Nem is bánta. Hiányzott neki a magány. Negyvenkilenc éves volt s most már nincs munkája. Máshoz nem értett, mint az autószereléshez. Ám aznap – mivel életét értelmetlennek látta, – megint részegre itta magát.
Felesége mikor hazajött, megint tudta hogy férje ivott. Hiszen látta Jóska alvó arcán.
– Istenem! – s leült.
Jóska hamarosan felébredt a zajra. Marikának rázkódott a szatyra, erre kelt fel Jóska.
– Hát te!
– Itthon vagyok! Megint részegre ittad magad!
– És? Le se szidsz? Más asszony ezt tenné!
Marika unott arccal sóhajtott.
Jóska sírni kezdett. Marika átölelte.
– Jól van, na!
Jóska nagyon sírt.
– Milyen rendes feleségem van! Köszönöm.. köszönöm.. Istenem!
Már majdnem Mária is sírt.
– Én húsz éves korom óta szerelmes vagyok beléd! – jelentette ki Mária
Megcsókolták egymást. Majd azt mondta Mária urának:
– Feküdj le! Hozok szendvicseket meg teát.
– Azonnal! – mondta viccelődve Jóska
Marika a konyhában elkészítette a szendvicset s egyáltalán nem akarta leszidni urát, – hogy is szidta volna – amikor attól félt és tartott hogy kicsúszik a lába alól a talaj… De harmadszori berúgást éppen ezért már nem akart látni.