A nyitány
„Szállodájuk nem az a Párizs központjához közel eső ékszerdoboznak bizonyult, amit ígértek nekik. A hálószoba apró volt, az igaz, annyira apró, hogy könnyebb volt az ágyon átmászva elérni az ajtót, különben azt kockáztatták, hogy szétverik a térdüket az ágykereten. És csak akkor esett közel Párizs központjához, ha valaki történetesen bemelegítés után lévő olimpiai rövidtávfutó volt. Ezt a pillanatot azonban nem akarta ilyesmivel elrontani. Nem bírta tovább: derékon kapta, hogy leállítsa, szembefordította magával, majd térdre ereszkedett. Előhúzta az immár zsebébe átkerült dobozt-feltartotta, ahogyan már vagy százszor látta a filmekben, és belekezdett:
-Drágám, akarsz a…
IGEN!-rikoltotta a leány, majd a nyakába vetette magát és megölelte.”

A befejezés
„ A beszédek kis híján Grace vesztét okozták. A szertartás nagy részét jól bírta. Természetesen könnyezett, amikor Michael és Kathy nagy taps közepette bevonult a sátorba. Még egyiküket sem látta ilyen boldognak, sugárzónak. Ennek a házasságnak a jövője miatt nem kellett aggódnia, nem leselkedett rájuk az úton a szakítás vagy a válás veszélye. Nagyon jól ismerték egymást. Michael elvált szülők fiaként nem volt kimondottan válásellenes, de szilárdan hitte, hogy a házasság egy életre szól.”

A gyermekkori szerelemből kinőtt, 16 évesen már együtt járó Kathy és Michael az Eiffel torony tetején eljegyzik egymást. A regényben a főszereplőket céljaikban nem hátráltatja semmi. A cél a boldog esküvő. A részletek a fontosak. A pár öt hónap múlva akar összeházasodni, de kiderül, hogy Kathy terhes. Ezért három hónappal előbbre kell tervezniük a szertartást. „A késleltetés nem a fiatalok öröme”-mondja a narrátor.” A népes család apraja-nagyja segíti őket ebben. Ennek a folyamatnak a képződménye a regény, mely Írországban, zömmel egy Bridgeport nevű városkában játszódik. A fordulatokban gazdag mű méltán belekerülhet a strandtáskánkba Heiddegger Lét és Idő alapműve mellé, az olvasó egy remek, olvasmányos, kerek történetet kap színes részletekkel, szórakoztató mellékalakokkal bőven ellátva. Bölcs, meleg tónusú hangfekvésben megírt kerek történet. Azért ne gondoljunk pöttyös leányregényre. Elhárítandó baj is van elég. Az egyik főszereplő édesanyja kórházban van, autóbaleset érte és csipőtörés érte, egy másik mellékszereplőről, Rubyról, kiderül, hogy anorexiás, de általában a pozitív mozzanatok uralják a regényt. A torta kiválasztása már önmagában kitesz egy fejezetet, filmvászonra kínálkozó mű, azaz inkább tévé sorozat alapja lehetne. mindenkinek szívvel ajánlhatom, ha ki akar kapcsolódni poszt-posztmodern világunkból.

A kiadó:
MIinden Párizsban kezdődött…
Az Eiffel-torony tetején fiatal pár áll, a fiú izgatottan markolássza a titokban magával hozott jegygyűrűt. Mi lesz, ha a barátnője elutasítja? És ha igent mond, hogyan tovább? Amikor elhangzik a válasz – a turisták elragadtatott éljenzése közepette -, minden megváltozik, méghozzá nem csupán a boldog pár, hanem az őket hazaváró családtagjaik és barátaik számára is.

Leila csúnyán összetört szívét ápolgatja, mióta a férje egy nap fogta magát, és elhagyta, de most eltökéli, hogy a menyasszony kedvéért jó képet vág az eljegyzéshez. Vonnie, a kivételes tehetségű tortamester fiatal özvegyként épp csak mostanában mer ismét a szerelemre gondolni – ám valaki mintha akadályt próbálna gördíteni elé. Grace pedig, az elvált igazgatónő azon veszi észre magát, hogy fia közelgő esküvője kapcsán a szokottnál több időt tölt volt férjével. Hosszú évek óta külön élnek ugyan, de talán elképzelhető, hogy annak idején hibát követett el?

Ahogy az életük eseményei összeszövődnek az esküvőre készülő fiatal páréval, mindannyiuknak szembe kell nézniük a múltjukkal, mert csak így léphetnek tovább.

Cathy Kelly a tőle megszokott melegséggel és megértéssel sző elragadó, egyszerre szórakoztató és megindító mesét – amelynek fonala egy rendkívüli pillanatból gombolyodik le -, majd összebogozza a benne szereplő nagyszerű emberek sorsát.

„Bölcs, meleg hangú történet, mely tele van olyan szereplőkkel, akiket imádtam. Olyan, mint egy jóízű pletykálkodás a legjobb barátnőnkkel.” (Marian Keyes)