Hogyan került bele Bagó Julis a Timesbe

Bagó Julis egy kis magyar parasztlány, a Times pedig egy nagy angol ujság. Egyik se tudott a másikról semmit. Az egyik Londonban jelenik meg, a másik Pándon jelent meg a világban. Fölösleges megmondani, hogy az utóbbi Julis volt.
Julis azzal a szándékkal született, hogy egész életét Pándon fogja eltölteni, mint az apja, nagyapja, nagyanyja, meg egyéb ősei. Egészen korrekt testtel született: se három füle, se két orra nem volt; lábból is csak kettőt adott neki a bölcs és takarékos természet. Egy szóval le kellett mondania arról, hogy valami természetellenes alkatánál fogva hírre kapjon, s végre bele kerüljön a pesti ujságokba. Gyermekkora is zajtalanul telt el. Nem tartozott ama gyermekek közé, a kik (mint gyakran olvassuk) gyufával szoktak játszani, a minek rendesen az a vége, hogy a fél falu leég; azt se tette meg, hogy az égő petroleumlámpát magára döntötte volna, a mivel szerencsétlen és vigyázatlan gyermekek szintén magukra szokták vonni a közfigyelmet. Festő se vetődött Pándra, hogy modellnek megfogta volna s most ott látnók a Műcsarnokban, mint libapásztort, vagy zagyvai csónakázót.
Az abszolút titokban maradás minden föltétele megvolt Julisban.
De mire Julis tizenöt éves lett, a vele született szándék meglehetősen kivihetetlennek látszott. A Bagó-családban ugyanis olyan változások állottak be, hogy szükségesnek mutatkozott Julisnak kilépnie a nagy világba. Szolgálatba állt, még pedig először is Monoron, hogy lassankint szoktassa magát a nagy városokhoz. Mikor Monornak Pándnál nagyobb méreteihez hozzá szoktak szemei, akkor a Bagó-család elhatározta, hogy most már nagyobb városba küldik és azonnal ki is szemelték e célból Budapestet, ezt a „nagy ménkü várost”, mint az öreg Bagó magát kifejezte.
Ezzel rálépett Julis a hírnév végzetes utjára.
Pestre énhozzám jött szolgálatba, mert éppen pályázatot hirdettem egy üresedésbe jött másod-szolgálói állásra. Dolga nem volt semmi, és ezt pontosan teljesitette, emellett üres óráiban kibámult az utcára, ahol egy óra alatt több ember fordult meg, mint Pándon egy esztendő alatt. S nem lehetett kiverni belőle azt a véleményt, hogy vásár van. Legjobban tetszettek neki a trombitás temetések, s legjobban félt azoktól, akik fölöttünk laktak. Attól tartott talán, hogy leszakadnak ránk. Eközben szorgalmasan evett s az otthonitól eltérő koszttal igen meg volt elégedve.
Vasárnap volt, s Julis a borjúpecsenyének tömegeit fogyasztotta el. Hétfőn megbetegedett s itt (erősen közeledvén a Timeshez) állapodjunk meg egy kissé a történetben.
Egy szerencsétlen embernek, a kinek neve Fáber, eszébe jutott kolerás tünetek közt megbetegedni. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, de hozzájárult, hogy van két doktorunk: Scheuthauer és Babes, a kik föltették magukban, hogy a kolerával fognak maguknak babérokat szerezni. S minthogy a kolera nem nyújt annyi babért, hogy két embernek bőségesen kijutna, mindegyik kizárólagos laureatusz akart lenni a kolera-dolgokban. A tavalyi járvány alkalmával Babes volt a „szerencsésebb”, ő volt az első, aki Budapesten az ázsiai kolerát konstatálta. Azóta Scheuthauer duzzogott s fente a fogát Babesre. Végre megjött az alkalom Fáber képében. Ez a szegény ember Scheuthauerhez került, aki megvizsgálta s aztán kimondta rá az ázsiai kolerát. Babes megpukkadhat mérgében. A konstatált koleraesetet széttáviratozták az egész világba, a törökök vesztegzárt hirdettek s Európa visszafojtott lélegzettel leste, hogy hát csakugyan kolera kezdődött-e Budapesten.
Ekkor betegedett meg Bagó Julis. Orvost híttam, aki a Rókusba vitette, ahonnan (a Fáber esete uralkodván a kedélyek fölött, Julist gyanúsnak találták) csakhamar útban volt a barakkórház felé. Kocsin követtem őt, nehogy Scheuthauer vagy Babes útközben mikroskopikus vizsgálat alá vegyék, s akkor a szegény lányból második eset lesz.
Elhelyezték őt szépen, én pedig haza ballagtam. Az esti lapok egy második gyanús esetet jelentettek. A reggeli lapok, nagy meglepetésemre, már azt írták, hogy az eset kolera nosztrasz s hogy Bagó Julis cselédleány szenved benne. Szorongva vártam az esti lapokat: vagy Babes vagy Scheuthauer fog nyilatkozni bennök, s Julisnak vége. E helyett az esti lapokban a tiszti főorvosi hivatal konstatálta Julisnak heves bélhurutját s azt ígérte, hogy másnap már kieresztik. Az egész város leste a Julis egészségét. Én dezinficiáltam otthon, mint egy újonnan választott kerületi orvos, szinte csónakáztunk a karbololdatban. Harmadik nap a barakkórházban konstatálták, hogy Julis krumplival megterhelte a gyomrát. Hála isten! Többet nem adok neki enni – borjúhúst.
Negyedik nap belenézek a külföldi lapokba, s mit látnak szemeim a terjedelmes Times „Hungary” rovatában: a Bagó Julis nevét. A hivatalos angol lap a kolera Budapesten való fölmerülésének egy újabb bizonyítékát látta Julisban.
Rögtön hónom alá csaptam a Timest, és haza mentem. Az előszobában Julis fogad, akit már mint egészségeset haza bocsátottak.
No Julis!, kiálték. Pocsékká tetted a Timest. Veled bizonyítja a kolerát, neked pedig semmi bajod.
Julis nem értette a dolgot. Kezet csókolt. Én pedig neki ajándékoztam a Timest – nyári paplannak.
– Becsüld meg, és bele ne merj még egyszer kerülni, mert akkor haza küldelek.

Szerkeszti: Bölöni Domokos