Ápolt lábfejétől ápolt lábfejéig eltelt pár évszak. Nem látszik a tavon, hány kavicsot dobtak bele — tartja egy indiai mondás. Szóba akartam hozni valahogy a karcsú és finom vonású teremtés lábfejének ápoltságát, anélkül, hogy bárki az első személy ápolatlanságára gondolna. Ilyent mégsem lehet szóba hozni. A mezítláb végül is magánügy. Egy éve megtudtam, hogy horkol a férje, most megtudtam, hogy lakását immár egyedül rendezi át… –, barátsággal, finoman elváltak. Amikor udvariasan visszakérdezett, elmondtam… nem elmondtam: elmeséltem becenevemet, mire megértette magányomat, s épen hagyta azt, mint egy vadonatúj kávésdoboz lappancsa alatti feszes sztaniolt. Leszállt. Integettünk. Láttam hazamenetelének töredékét, mely mintha nem a facérságba vezetne. Még eszembe jutott a régi zsebmagnóm. Éjszakára beállítottam, hogy hanghatásra bekapcsoljon. Reggelig tiszta horkolás lett a szalag.

Budapest, 2016. VII. 4.