Piszkos Fred, a kapitány / Őfelségem I-ső Fülig Jimmy naplója

Én egy marha vagyok saját eszüleg! Ez a gyanú kelt mint bent asz agyamban, és ahogy a kirájok írják asz időt: ambó dominó mai dátum.

Mer ott volt a gyilkos velem, beszéltem vele és nem sejtém. És egész idő alatt nem sejtettem, hogy a kísértet kapitány kicsoda, ami pedig kézfekvően világos volt.
Mer nem volt kísértet. Esz a kapitány, a hajón még úgy gondolom valami cinkosát járatta kapitányi ruhában, hogy asz ő gasztetteit másra tolhassa. De ő maga aki nyugodtan pipászott a kapitányi hídon, ő maga volt a gyilkos. Mer most jut eszembe, hogy éjjel a Sztáron-Nonolu hajó 1.lső osztályú folyosóján láttam, amikor meghalt Fernantesz, aki régen herceg.
Erre is magamtól jöttem rá.
És kicsoda esz a kapitán? Warins! Ez a Warins Bob Szumbafáról nemoda szökött ahol várták. Hanem St. Antonio hajója elé Por-Cueszbe.
Erre is magamtól jöttem rá.
Tuthattam volna előbb is. Hiszen esz a Wirth nevű kapitán, amint hallottam csak Por-Cueszbe jött a hajóra. Gondolhattam volna előbb is, hogy ő Warins Bob. De én egy marha vagyok.
Erre is magamtól gyöttem rá.
A rentőrség Jáváról mostan ír: Aszongya. Elnyerte a megállapítást, hogy a fegyenc nem a Bolondság Sziget felé vette útját, amint aszt elejinte hittük, hogy bosszút álljon, hanem zseniális módon a kiráj elé szökött Por-Cueszbe. És ő is a Holo-Nununsztáron gyött, mert Szingaporban kishijján elfoktuk a nyomát. Tugyuk egy Bonifác nevűnek a bejelentéséről (esz a spicli mék kihússza tőlem a legmagasabb lutrit) hogy a Nono-Holasztárlulu fedelezén gyött, Warins Szingapurba. Megnyerte továbbá az állapítást: A hajó kapitánya Porc-Tueznél megbeteg lett és itt egy kitűnő írásokkal ellátott amerikai kapitán vette át a veszetését a Hollo-Sztárnulunak, de most már tugyuk, esz hamis írás volt mind. Így főt ételezhető, hogy Warins mekmérgeszte a kapitánt és hamis iratokkal elutazott hejette a Holono-Luszátoron Szingapurba.
Hát enyi elég volt, hogy rágyöjjek: Warins volt a kapitán! Eszért akarta, hogy engedéj dacára a hajóról viszbedobgyam Fernánteszt, aki régen hercek. És Szingapurba átslisszolt az Almira yachtra.
Asz viszont bisztos, hogy eszt a szegény Egmontott ő ölte meg. És ebből az alkalomból távozott a titkos ajtón. Ahol később nekem szembeállt revolverrel. Eszért monta, hogy „nem lesz államtanács”. Mer tudta, hogy Ekmont pillanatnyi elhalálozása mijat elhalasztják…
…A szigeten igen erős a nyugtalansák. Félnek a bentszülöttektől, akik szeretik Warinst. És látom asz ablakból a kikötőt, hogy minden felé kis csoportok tárgyalnak iszgatottan.
Itt a palotában is igen begyulladt udvari előkelőségek járkálnak. Eszt a szőr Ekmontot ott ölték meg kés általi halálra, a tanácsterem előtti szobában, ahogy éntőlem kiment. Orvul és esz igen csúf szokás. Én akkor szökni akartam a képen át, de előbb átmentem máshová néhány ingóságos emlékért, eszalatt Warins megölte Ekmontot és épen előttem kilógott a képkereten. Aszután enkem visszakergetett a szabadból.
És én mostan itt jól nézek ki.
A királynő gyött hozzám át a képen eképen:
– Maga… maga volt? – kérdezi izgatottan és a szeme ki van sírva és olyan sok szenvedés látszik szegényen.
– Mit tetszik?
– Maka ölte?
– De kirájné kérem! – kijáltom. – Én nem vagyok ajjas gyilkos! Én szemtől szembe esetlek odaszúrok, de nem hátulról. A Fülig Jimmynek mindenki nyugodtan hátat fordít.
– Nem… Bocsásson meg… Maga nem lehetett…
– Warins volt!
– De… miért Egmontot?
– Mer engem ismer a hajóról, hogy nem vagyok király. Hiszen együtt gyöttünk. Ezért nem akar megölni, nem tehetek róla, igazán sajnálom.
A királyné az ujjait töredezte.
– Idefigyeljen. Az angol katonai ataséf írt. Hogy Szingapurban álhírek vannak a király személyéről. És szeretné megcáflani.
Esz baj! Egy katonai adatséf asz nagy úr.
– Mi lesz? – kérdezte tőlem.
– Én eltűnök – mondom. – És asz kisebb baj, mintha a svingli kiderül.
– De… akkor nincs király…
– Asz igaz, hogy valakinek kell asz államügyek folyását irányba képeszni, dehát én méksem…
– Istenem… istenem…
– Hát mitől kegyeskedik így ijedezni? – kérdém.
– Ha az angolok leszedik rólunk a kezüket, akkor Alvarez itten terem hajókkal… Szingapurban vár mindenféle söpredék élén egy alkalmat…
– Dehát a főherceg és Piszkos Fret hol vannak?
– Semmi hír… Menjen legalább maga. – Sóhajtott – meneküljön innen. Maga jószívű, de rég fiú… Itt most összeomlás lesz, harc, halál.
– Én nem hagyom cserben… Itt maradok.
Odagyött és személyesen mekfokta a kezemet. Egy könny jött ki szegénynek.
– Várjunk – mondám –, talán történni fog valami.
És történt.
Délután megölték Gombperec hídlakót kopasz fejével.
Az olaj tisztviselők csomagoltak, és a sziget lakóji fegyvereket tisztogattak és Gombperecet is hátva szúrták. A rentőrség ismét volt pontra jutott.
Én mek felvettem a szekrénből az én eccerű csavargói öltözékemet és mondám a királynőnek.
– Mostan kisliszolok.
– Mégis… megy?
– Igen. Vadászni. Megkereseni ezt a Warinst és ütögetni fogom, amíg nem éli túl. Akkor rend lesz.
– A bentszülöttek…
– Én nem vagyok egy begyulladós uralkodó. Eszt kell csinálni. Nagy vadászás lesz asz éjjel. És ha nem térek vissza, asz nem jelenti, hogy mexöktem innen, hanem hogy állandó tartózkodási helyem van Almirában uralkodásom végétől, feltámadásig.
És ismét mekfogta önhatalmúlag a keszemet.
– Nem sokat számít most már az sem ha Warinstól megszabadult.
– Miért nem sokat?
– Mer eszért…
Írást mutatott, amit a katonai ataséf küldött:
Hogy értesíti az udvart: a kósza hírekre való tekintés miat Parker tengernagy holnapra kihallgatódzást kér őfelségétől…
Hm… Esz baj.
– Kihallgassam? – kérdém.
– Parkert? Úgy ismeri a fiamat, mint én! Az idén nyáron két hétig hajóján látta vendégül a királyt.
Puff neki.
– Hát… ne fogadja… Én most gyengéskedem…
– Parker Admirálist… nem fogadni?… Vége… Az angolok ilyesmiben nem ismernek tréfát.
Itt nagy baj van. Aszt láttam. De mindegy. A kiskapun gyorsan kisurrantam, és vadászatra indultam az éjszakában… Semmit sem bánok, most csak meglássam valahol a tengerészruhás Warinst! Csak mekfoghassam a nyakát és akkor… (Megfojtása következik. )

Szerkeszti: Bölöni Domokos