A labdarúgó EB idei rendezvényei méltán irányították a figyelmet a földrész egy kicsiny, de életerős országára: Izlandra. Érthető, ha a szokottnál többen érdeklődnek a szigetország hétköznapjai iránt. A szerző 2010-ben készült útirajza ízelítőt ad az izlandi életforma hangulatából.

*

Kevés olyan ország van a Földön, amelynek földrajza annyira meghatározó volna, mint Izlandé: az északamerikai és eurázsiai földkéreg-lemezek találkozásánál fekvő sziget történelmét, gazdaságát, társadalmát, kultúráját, egyszóval az izlandi élet minden területét erősen áthatják a szigetország földrajzi adottságai. Izland bolygónk egyik legfiatalabb szárazföldje, itt találhatók Európa legaktívabb vulkánjai. Csak az elmúlt néhány évtizedben új hegyek tucatjai keletkeztek itt, sőt, új szigetek is születtek már Izland partjainál. Izland felszíne a két kéreglemez eltávolodásának köszönhetően tehát egyre nő (ahol enyhül a kéregnyomás, ott kibuggyan a láva). A statisztikák szerint élete során egy izlandi akár 5-6 nagyobb vulkánkitörésnek is tanúja lehet.
A sziget éghajlata mérsékeltebb mint azt sokan gondolnák: jegesmedve helyett többszázezer birka, marha és ló él itt, rénszarvasból és sarki rókából alig akad néhány, vadászatukat szigorúan korlátozzák. A saját hadsereggel nem rendelkező NATO-tag Izland parti őrsége tavasszal egyetlen nagyobb feladatot lát el: kilövi a jégtáblák hátán utazó jegesmedvéket. Előfordult ugyanis, hogy jegesmedvék garázdálkodtak a szigeten, sőt, embereket is megtámadtak már. Eléggé hűvös Izland éghajlata viszont ahhoz, hogy itt alakuljon ki Európa legnagyobb gleccsere, az óriási Vatnajökull. A Magyarországnál valamivel nagyobb ország területének 12%-át borítja jégpáncél, a sziget jórésze lakhatatlan, az állattartásra alkalmas legelők az alacsonyabban fekvő, partokhoz közeli országrészekben vannak. Erdő a sziget területének 1 %-át sem borítja, és ezek az erdők is csupán néhány évtizedesek. Aki itt klasszikus értelemben vett túristalátványosságokat keres, jobb ha nem is veszi a fáradságot. Itt nincsenek pompás paloták, nincsenek nagy háborúkra emlékeztető emlékművek, a főváros múzeumait, parkjait, sétálóutcáit, egyéb nevezetességeit pár nap alatt bőven be lehet járni. Izland elsősorban természeti adottságai miatt egyedi. Ezeket kívántam útitársammal, Emmával együtt felderíteni.
*
Miután kevés légitársaság repül Izlandra, a repülőjegy ára meglehetősen borsos. Ezért az izlandi fapados légitársaság, az IcelandExpress Koppenhágából induló járatát választottuk, ám döntésünk abból a szempontból is tudatos volt, hogy odafeleút is, visszafeleút is megismerkedhettünk azzal a nemzettel, amely évszázadokon át – 1940-ig – irányította az izlandi nép sorsát. Ebben a tekintetben már Koppenhágában kiderült számunkra: a dánok a fiatal Izlandi Köztársaságot nem úgy szeretik, ahogy a nagy európai gyarmatosító nemzetek szeretik egykori gyarmataikat, előítéletekkel, feltételesen. Az izlandiak és a dánok testvérnemzetek. Ez is magyarázza, miért fogadta oly lelkesen a német fogságba esett X. Krisztián dán király, hogy az izlandi nép 1944-ben kikiáltotta a sziget függetlenségét. Később, Dánia felszabadítása után Izland már nem kívánt az anyaországhoz visszatérni. A dánok ezt tudomásul vették és azóta is szent a béke a két nemzet között. Első izlandi benyomásaink nagyon jók: barátságos emberek, tisztaság, udvariasság. Még az is feltűnik nekünk, hogy az izlandi pénzérméken nem holmi bonyolult címer szerepel, hanem halak. Igen, halak, ugyanis Izlandon évszázadokig a halak és a halászat határozták meg a nemzet életét, létét. Persze mindez most már a múlté. Izland az elmúlt egy-két évtizedben amolyan európai hi-tech nation lett, ahol a nemzeti össztermék oktatásba és infrastruktúrába fektetett hányada messze felülmúlja az európai átlagot. Pontosabban felülmúlta, hiszen a 2008 őszén beköszöntött pénzügyi válság az európai országok közül Izlandot sújtotta leginkább: a legnagyobb bankokat államosították, a nemzeti valuta értéke az euróhoz viszonyítva kevesebb mint felére zsugorodott, a munkanélküliség mutatói az egekbe szöktek. Ám a pénzügyi válság okozta gazdasági és társadalmi válság, amelyekről még indulásunk előtt olvastunk, meglepő módon alig mutatkoznak: az idelátogató turista csaknem egy évvel a nagy krach beállta után is egy optimista, jóléti társadalommal találkozik Izlandon, egy olyan nemzettel, amelynek minden tizedik tagja (saját bevallása szerint legalábbis) költő vagy író, amelynek filmgyártása a válság ellenére úgy virágzik, mint soha azelőtt, és amely úgy tud mulatni, mint senki más Európában. Reykjavíkban olyan élénk a hétvégi kocsmai élet, hogy – legalábbis decibellekben és az elfogyasztott alkoholban mérve – messze felülmúlja bármely európai nagyváros szórakozónegyedének zsivaját.
*
Utazásunkat hónapokkal az indulás előtt kezdtük el tervezni-tervezgetni. Kéthetes izlandi kalandunk során a legszerényebb számításaink szerint is legalább 2500 kilométert, azaz napi 200 kilométert autóztunk volna. Tudtuk, hogy ezt pár napnál tovább nem lehet élvezni, ezért az utazást három részre osztottuk: egy hét-nyolc napos körútra (szó szerint körbeautóztuk Izlandot); egy kétnapos reykjavíki „pihenésre”; és egy három-négy napos terepjárós túrára a sziget belsejében levő fennsíkon.
Egy augusztusvégi napon, délután érkeztünk meg Izlandra. Két fontosabb nevezetesség fért bele a naplementéig hátramaradt időnkbe: Izland legfontosabb turistattrakciója, a Kék laguna (Bláa lóniő), és az a kisebb szakadék, amely állítólag pont ott jött létre, ahol a sziget „kettészakadt” egy amerikai és egy európai (kontinentális) részre. Előbbi egy óriási (több hektáros), 40 fokos termálvízzel feltöltött szabadtéri fürdő, amelyben évszaktól és időjárástól függetlenül turisták százezrei mártóznak meg évente. Legfőbb jellemzője a víz fehéres-kékes színe, amely a fekete lávás környezetben gyönyörű látványt nyújt. Itt vettük először szemügyre az Izlandra oly jellemző vulkáni talajt is: a földet durva sóderszerű fekete lávasalak borítja, amelyben legfeljebb mohafélék tudnak megkapaszkodni, magasabb növésű gyökeres növények nem. A távolban egy erőmű kéménye okádta a levegőbe a gőzt. Később a látogatócentrumban megtudtuk, hogy innen vezették a lagúnába a termálvizet, a fürdővíz tehát azt követően kerül – lehűtve – a „lagúnába”, hogy meghajtotta Izland egyik legnagyobb gőzturbináját. A pár kilométerrel odébb fekvő, Európát Amerikától elválasztó szakadék már kevésbé látványos. Alig néhány méter mély, viszont a fölötte ávezető híd a turista számára mindenképpen megér egy fotót: szép nagy tábla jelzi mindkét oldalon izlandi nyelven és angolul, hogy az ember éppen melyik kontinensen áll. Jó tudni, nem?

A szerző felvétele

(Folytatjuk)

Forrás: Kalandozók