1. Va­la­mi­kor, a hu­sza­dik század al­konyán, az elmúlt évez­red utolsó éve­i­ben magánszor­galmú iro­dal­mi ka­land­ba kezd­tem And­ras­sew Iván bu­da­pes­ti író su­gal­latára.
And­ras­sew azok­ban az évek­ben úttörőként támo­gat­ta a ma­gyar iro­da­lom di­gi­ta­lizálásának éppen ki­bon­ta­kozó, min­den­na­pi gya­kor­latát, ami­be – úgy gon­dol­ta – an­nak is bele kell férnie, hogy az utódálla­mok­ban, így az Erdély­ben tenyésző költészet, an­nak rep­re­zen­tatív al­kotói is he­lyet kap­ja­nak a di­gitális köztu­dat­ban.
Korábban már sűrűn e-le­ve­leztünk, elsőként mindjárt tőlem érdeklődött: haj­landó lennék vele egy ilyen vállal­kozásban társul­ni? Ki­mon­dot­tan önkéntes alapú par­tizának­cióról volt szó, hi­szen sen­ki fel­ha­tal­mazása és sem­mi­lyen hi­va­ta­los erőforrás nem állt az elképzelés mögött – személyes jószándékun­kat leszámítva –, nin­csen rá se pénz, se ad­mi­nisztráció.

A szükséges mun­ka­meg­osztásban számom­ra az anyag fel­ku­tatása, meg­szer­kesztése és di­gi­ta­lizálása (elekt­ro­ni­kus szöveggé alakítása, „’beírása”) ju­tott, And­ras­sew – a szépen ter­ebélye­sedő Ma­gyar Elekt­ro­ni­kus Könyvtár önkéntes mun­katársaként – az anyag világhálóra jut­tatásával, később az anya­got rend­sze­rező önálló hon­lap szer­kesztésével fog­lal­ko­zott.

2. Az in­dulás ötlet­szerű, rap­szo­di­kus volt: nem készítet­tem előze­tes listát a megcélzott szerzőkről, nem készült mun­ka­terv; egy­szerűen csak – be­levágtam. Már arra sem emlékszem, ki­vel-kik­kel kezd­tem, talán néhány hozzám közelálló költőtársat részesítet­tem előny­ben (Szőcs Kálmán, lezárt életművével, biz­to­san ott volt az elsők között), mi­vel a di­gi­ta­lizáláshoz el­vi­leg min­den eset­ben szükség lett vol­na a szerzői egyetértésre, s úgy véltem, velük könnyen szót ért­he­tek adandó al­ka­lom­mal. E jogi kockáza­tot azért is vállal­tam (vállal­tuk), mert meg vol­tunk győződve a vállal­kozás sürgető fon­tosságáról, a szerzői jogi pro­cedúrát pe­dig már-már ki­kerülhe­tet­len féknek, értel­met­len bürokráciának tűnt. Ezért mindjárt az elején döntöttünk: amennyi­ben a szerzők közül va­la­ki a sze­re­pel­tetése mi­att rek­lamálna, azon­nal töröljük az ala­kuló an­tológiából. (Ilyen til­ta­kozásban nem volt részünk az évek fo­lyamán, bár akad­tak, akik ki­igazításért vagy azért je­lent­kez­tek, hogy személy sze­rint ők miért ma­rad­tak ki az an­tológiából…)
3. Pár hónap­pal az in­dulás után, ami­kor kb. tu­cat­nyi erdélyi költő egy-egy vers­csok­ra már elérhető lett a MEK-en, megszólalt a kri­ti­ka hang­ja is, s a di­gi­ta­lizálás körülménye­i­nek fi­gye­lem­be vétele nélkül, mindjárt a kvázi Tel­jességet és a Kánont kérte számon kisléptékű jószándékun­kon, név sze­rint fel­so­rol­va mind­azo­kat, akik­nek föltétlen elsőbbséget sza­vaz­na, iro­dal­mi érde­me­ik fi­gye­lem­be vételével. E gesz­tus némi­leg arra az ab­szurd hely­zet­re emlékez­te­tett, ami­vel Páskándi Géza egyik közis­mert egy­fel­vonásosát indítja (Akik nin­cse­nek a Brehm­ben): Ala­csony ki­fogásol­ja Szer­kesztőnél, hogy:

„ALA­CSONY (kihívóan): Ki­hagy­tak a Brehmből.
SZER­KESZTŐ (fiókjába te­szi az egész körömvágó fel­sze­relést, kulccsal bezárja a fiókot, a kul­csot zseb­re vágja): Valóban?
ALA­CSONY Egy­szerűen nem vet­tek be. En­gem a Brehm­be.
SZER­KESZTŐ (távol­ba nézően): Különös…”

E kri­ti­kai közjáték végül is meg­tanított arra, hogy a kánont, bármennyi­re is rühel­li az em­ber, nem árt kon­junk­turáli­san, bi­zo­nyos mértékig fi­gye­lem­be ven­ni. „Nem cso­da, ha eb­ben a ki­csiny ma­gyar iro­dal­mi üzem­ben oly éles küzdel­mek foly­nak a ka­no­ni­kus pozíciókért, hi­szen annál sok­kal­ta több jó ma­gyar író van, mint amennyi­nek igazán jó hely jut­hat a terített asz­talnál – szögez­te le Elek Ti­bor iro­da­lom­kri­ti­kus, szer­kesztő egy, a Székelyföld­ben 2005-ben meg­je­lent in­terjúban (Bo­nyo­lult iro­dal­mi képle­tek), ám en­nek el­lenére vall­ja: – Mit számít az, hogy ki hol he­lyez­ke­dik el a káno­nok­ban, ol­vasóként, kri­ti­kusként, szer­kesztőként, iro­da­lomtörténészként is az iro­dal­mi al­kotás maga fon­tos számunk­ra.”

(Folytatjuk)

Forrás: Székelyföld, 2016/3. szám