A panasz

Határozott, döngő léptekkel közeledtem a bíróhoz, panaszt akartam tenni. Mosolygott. Mielőtt szólásra nyithattam volna a számat, hosszú magyarázatba fogott. Tudja, miről van szó, teljesen egyetért velem, de nem tehet róla, forduljak a bírókat felülvizsgáló bírósághoz.
Mentem! Szaporán lépkedtem, mert felindultságom cseppet sem lankadt. A bírókat felülvizsgáló bíróság épületében egyenesen a főbíró irodáját céloztam meg. Beléptem, már mosolygott, átölelt, megveregette a vállamat, hangsúlyozta, hogy minden problémát ismer, ezek között ott az enyém is, de sajnos, az (eddig) meg nem oldott ügyek kartotékai között, talán forduljak az egyesületi elnökhöz.
Mentem! Az elnök már az egyesület bejáratánál fogadott, kétoldalról megcsókolta az arcomat. Hallott a problémámról, együttérez velem, de sajnos képtelen segíteni, mert nem tartozik rá az ügy. Ő már nem küldött sehova, úgyhogy lehorgasztott fejjel indultam el az utcán céltalanul. Egy koldus állított meg, pénzt adtam neki, közben megértést látva szemében, mondani kezdtem a problémámat. Mire befejeztem, a koldus már nem volt mellettem. Akkor a parkban egy kutyának mondtam el panaszomat, hogy miért nem hallgat végig senki? Megkönnyebbült lélekkel indultam tovább, de valami mégiscsak zavart, a kutya meg se mozdult, míg beszéltem, ennyire unta volna a dumám? Megfordultam és leesett az állam. A kutya helyén egy kis földrakás állt egy táblával, a táblán felirat:

Itt van a kutya elásva!

Szerkeszti: Bölöni Domokos